Chapter 27 : Gyötör a bűntudat...

Sziasztok Drágák! :3 Na most nagyon jó a kedvem van! :D Miért? Na vajon miért? Hát a 47 feliratkozó, a 6 komment, az előző rész 370 oldalmegtekintése és a blog  26404  oldalmegtekintése miatt! :D Fantasztikusak vagytok nagyon! Köszönöm mindenkinek! Nos ahogy ugye ígértem új rész hoztam és nagyon mást nem is mondanék. Csak annyit, hogy elég borongós hangulatú és hosszú rész lett. De remélem tetszeni fog. Amúgy meg sajnálom, hogy már a 27. résznél járunk és még nem jöttek össze Oli és Merci, de mivel ez egy romantikus blog, idővel ennek is eljön az ideje. Na bocsánat tényleg és a szövegelésért is bocsánat. Jó Olvasást és kérlek hagyjatok nyomot magatok után! :D Puszi: Brigii


*Patocska Olivér* 

Hatalmas nagy bűntudatom volt egész éjjel és egész nap. Sőt most is az van. Minden egyes pillanatban.Mikor Merci a karjaim közt feküdt az éjjel két dolog volt a fejemben; az egyik, hogy életem értelme és szerelmes a karjaim közt fekszik, átölelt, puszit ad az arcomra ami egyszerűen felfoghatatlan. A másik viszont az, hogy ez az egész dolog, hogy kórházba került miattam van. Hatalmas nagy idióta vagyok és a féltékenységemnek egy jó nagy hülyeség lett az oka. Bocsánatot kértem tőle, meg is bocsájtott, de ezzel nincs semmi megoldva. Ezerszer felmerült a fejemben az a gondoltat, hogy mi lett volna ha valami súlyosabb baja lesz. Ha mondjuk kómába kerül. Lehet, hogy soha többé nem láthattam volna a gyönyörű mosolyát, szép szemeit, tökéletes testét és Őt magát. Biztos, hogy beleőrültem volna a tudatba, hogy mindez miattam van és azért, mert féltékeny voltam. Szerencsére ez nem történt meg na, de ha mégis megtörtént volna Én belehaltam volna a fájdalomba. A legkevesebb volt amit megtehettem Érte, hogy bemegyek hozzá és mellette leszek az éjjel. Reggel sajnos el kellett mennem, de ismét láthattam. Mondjuk nem arra a fogadtatásra számítottam, de tetszett a látvány. Főleg az, hogy ennyire és ilyen hamar zavarba jött. Nagyon tetszett. Látni azt, hogy eltakarja tökéletes idomait, ahogy bepirosodik az arca majd dühös lesz. Fantasztikus élmény volt. Soha nem felejtem el. A srácoknak kikötöttem, hogy csakis Én mehetek érte. Ha tetszik nekik ha nem. Ők addig csak főzzenek otthon. Tudtam, hogy nem fog nekik menni női segítség nélkül úgyhogy Betty részben, ezért van itt. Részben pedig Merci miatt. 
A kaja fantasztikus volt. Mikor mindenki végzett az evéssel mi fiúk elvonultunk a konyhába a lányok meg bementek Merci szobájába. Egy kis idő múlva megindultam a saját szobám felé, hogy összeszedjem a cuccaimat mivel nem sokára megyünk a klip forgatásra. Merci szobája előtt elsétálva hirtelen megtorpantam majd visszasiettem, mert olyat hallottam amire azt hittem, hogy hallucinálok és kezdek megőrülni és akár szabad akár nem hallgatózni kezdtem.
-Amikor tegnap bejöttem ide, hogy összeszedjem a cuccaidat egy véres zsepit találtam az ágy alatt és ezt a a földön a kis szekrényed mellett - mondta Betty majd kis szünetet tartott. Ismét megszólalt, hangja akár egy számon kérő anyukáé. - Mit jelentsen ez Merci? Még mindig vagdosod magad? - kérdezte mire ledöbbenten. Merci vagdossa magát? És mi az, hogy "még mindig"? Régebben is ezt csinálta? De mégis miért?
-Betty ez nem rendszeres dolog. Nemrég csináltam, de csak, azért mert nagyon ki voltam...
-És miért csináltad hm? Olivér miatt? - kérdezte dühösen mire nekem még nagyobb bűntudatom lett.
-Igen, de csak, azért, mert nagyon kibuktam - mondta Merci és hallottam a hangján, hogy sír.
-És nem azt beszélük meg annak idején, hogy ilyenkor felhívsz?
-Már nem, azért, de, hogy hívtalak volna, ha minden egyes percedet Ya Ou-val töltötted és nem voltál elérhető? Hm? Van fogalmad róla milyen szükségem lett volna rád? - emelte fel a hangját majd elsírta magát. Halkan zokogni kezdett mire nekem meg kezdett összeszorulni a szívem. Csönd állt be közéjük, csak Merci szipogását lehetett hallani.
-Sajnálom. Nem tudtam, hogy ez történt - mondta Betty megtörve a csendet.
-Nem érdekes - mondta csalódottan Merci.
-Mióta csinálod ezt? Úgy volt, hogy középiskolában abbahagytad. Vagy akkor csak hazudtál?
-Nem dehogyis. Akkor abbahagytam, de aztán ismét elkezdtem a szüleim és Kata miatt. Csak nem akartam mondani. Ez olyan mint annak idején kettőnknek a drog. Nem tudom vele leállni. Jól érzem magam ha ezt csinálom és úgy érzem, hogy minden gondom megszűnik - Várjunk csak. "Mi az, hogy annak idején a drog"?
-De ne csináld. Mi van ha úgy jársz mint Én amikor túladagoltam a cuccot és majdnem meghaltam? Nem akarlak elveszíteni. Mi lenne veled nélkülem? - kérdezte Betty szomorúan és ijedten. Mi van? Régen drogoztak? És Betty majdnem meghalt? És Merci középiskola óta vagdossa magát? De hisz' nekem fel sem tűnt. Nem is láttam rajta, hogy depressziós lenne vagy valami. Meg nem is láttam rajta a sebeket sem. De mégis miért csinálná ezt magával? Tényleg miattam?
-De nem végződik úgy. Ez csak pár vágás a karomon meg a combomon, Ennyi. És hiába is akarsz róla lebeszélni nem fog menni. Nem tudok vele leállni. Muszáj ezt csinálnom - mondta Én meg azt hittem, hogy a szívem szakad meg. Merci miattam csinálta magával azt amit. Én vagyok miatta a hibás. Rengeteg fájdalmat okozok neki. És ez nagyon rossz érzés. Tudni, hogy életed értelmének megkeseríted a mindennapjait és miattad olyat tesz magával ami nem helyes és amit nem szabad, mert veszélyes. Nem érdekelt, hogy mit beszélnek tovább eleget hallottam. Még nagyobb bűntudattal a szobámba mentem ahol leültem az ágyamra, kezemet arcomba temettem majd hagytam, hogy könnyeim végig folyjanak az arcomon. Minden miattam van. Szenvedett miattam és fájdalmat okozott magának. Az egész miattam van. Halkan zokogtam, életemben először lány miatt. Vagyis nem is miatta hanem érte. Vagy hogy is mondjam...
-Olivér - jött be a szobámba Merci ijedten majd leguggolt elém. - Te sírsz? Mi a baj? - kérdezte aggódva majd megfogta a kezem.
-Dehogy csak valami bele ment a szemembe. Nincsen semmi baj - hazudtam gyorsan valamit miközben letöröltem a könnyeimet. Na jó ez nem sikerült szerintem.
-Persze látom. Mond el kérlek. Hadd segítsek - fogta meg az államat majd fejemet szembe fordította az övével. Ismét megfogta a kezem majd aggódó tekintettel rám nézett. Az az aggodalom és törődés ami a szemeiből sugárzott még jobban összefacsarta a szívemet. Nem érdemelem meg ezt a törődést. 
-Semmi tényleg. Csak kérlek hagyj magamra. Szeretnék egyedül lenni, egy kicsit gondolkodni - mondtam mire halványan bólintott. Feltérdelt majd szorosan átölelt és egy puszit adott az arcomra. Mélyen beszívtam bőrének és hajának illatát majd én is szorosan tartottam kezeim között.
-Én mindig itt vagyok. Bármi van rám számíthatsz. Nekem mindent elmondhatsz rendben? - kérdezte majd rám nézett. Halványan bólintottam mire ujjaival letörölte arcomról a könnyeimet. 
-Csak kérlek ne szomorkodj már. Olyan rossz ezt látni - mondta keserűen.
-Köszönöm, hogy segíteni akarsz, de ebben nem tudsz. Magamra hagynál kérlek? - kérdeztem s tudom, hogy nem vagyok valami kedves ismét. Ahogy, hogy azt láttam volna a szemeiben amit akkor szoktam amikor valamivel nagyon megbántom megértés foglalt helyet. 
-Persze - kelt fel miután megsimította a kezem. Biztató mosoly telepedett arcára majd kiment. Annak ellenére, hogy Én ennyit ártottam neki Ő mégis egyből segíteni akar és törődik velem. Hatalmas szíve van az már biztos.

*Jakab Mercédesz*



Tudtam, hogy van valami baja Bettynek, de azt nem gondoltam volna, hogy rájön a titkomra. Végül is egyszer ki kellett derülnie. Megbeszéltük a dolgokat, igaz az elején haragudott rám, de azt mondta, hogy már nem haragszik csak rosszul esett neki, hogy nem mondtam el, hogy mi van. Elmondta, hogy sajnálja amiért eldobta a barátságunkat a szerelem miatt és, hogy nem volt ott mellettem amikor szüksége volt rám. Tényleg jó lett volna ha több időt töltünk együtt akkor amikor nekem "szerelmi bántom" volt, de mindegy. Sírtunk mindketten sőt úgy beszéltük végig ezt az egészet, de csak, azért, mert Ő aggódott én meg szarul éreztem magam. Visszagondoltam arra, hogy mit éreztem akkor amikor Olivér és Kata jártak. A gyomrom görcsbe rándult, a szemem könnybe lábadt, a szívem meg mintha ezer darabra tört volna. 
Mivel átbeszéltük a dolgokat Betty kiment egy kicsit Ya Ou-hoz Én meg addig gondoltam benézek Olivérhez. A szoba ajtajához érve hallottam amint valaki sír. Pontosabban Ő, mert más biztos nem sírna az Ő szobájában. Mivel az ajtó nem volt kilincsre becsukva gondoltam bemegyek, de nem számítottam arra a látványra ami ott fogadott. Olivér az ágyon ült, arcát a kezeibe temette és sírt. Igen sírt. Nem tudom, hogy mi történhetett vele, de kezdtem megijedni. Azonnal odamentem hozzá és megkérdeztem Tőle, hogy mi a baj mire először próbált hazudni valami olyasfélét, hogy belement valami a szemébe, de nem hittem neki. Nem tud jól hazudni és amúgy is ha tényleg "belement volna valami a szemébe" nem az ágyon, kézbe temetett arccal ült és sírt volna hanem a tükör előtt állt volna és próbálta volna kiszedni.  Nagyon aggasztott, hogy nem mondott semmit, inkább csak tovább szomorkodott és üres tekintettel bámult. Azt megtanultam ha valakit sírni látunk nem egyből le kell támadni kérdésekkel, hogy "mi történt?" "mond már el" meg ehhez hasonlók hanem oda kell hozzá menni, át kell ölelni és meg kell nyugtatni, hogy minden rendben lesz. Mondjuk az elején Én is így tettem, de aztán csak átöleltem, megpusziltam és mondtam neki, hogy bármi van rám számíthat. Szűkszavú volt és elküldött ami egyáltalán nem esett rosszul, de mégis aggasztott a viselkedése, de főleg az amit a szemében láttam. Szomorúság, bűntudat és őrlődés keveredése. Nagyon sajnáltam és mellette szerettem volna lenni, de ha azt kérte, hogy hagyjam békén akkor azt teszem. 
Az agyam vadul kattogott miközben bementem a konyhába valami innivaló után. Egy pohár víz mellett döntöttem amit a pultnak dőlve kortyolgatni is kezdtem közben pedig csak azon gondolkodtam, hogy mi baja lehet Olivérnek. Valami családi dolog? Meghalt valakije? Vagy talán más történt? De mi? 
-Hey Benz! - jött be Ya Ou mosolyogva. - Elmentünk klip forgatásra majd jövünk.
-Oké - mondtam halkan.
-Minden rendben van? - kérdezte aggódva.
-Ahha hogyne. 
-Merci megyek a fiúkkal haza visznek. Na akkor majd ma futáskor találkozunk - jött be Betty majd adott két puszit. 
-Oké sziasztok - mondtam majd letettem a kezemben lévő poharat. 
Ya Ou még furcsán nézegetett, mintha titkolnék valamit aztán mivel a többiek szóltak neki, hogy menjen már kiment. Hallottam egy "Szia Benz!"-et majd egy ajtócsapódás és egyedül maradtam. Először nem tudtam, hogy mit csináljak így hát a nappaliba mentem, bekapcsoltam a tévét majd bevágódtam elé. Szokás szerint unalmasan kapcsolgattam a csatornák között, de semmi nem kötötte le a figyelmemet, mert csak az járt a fejemben, hogy mi történhetett Olival. De egyszerűen nem tudtam rájönni. Egészen délig gondolkodtam ezen, az interneten is rákerestem, hogy nem-e érte Őt valami, de nem jártam sikerrel. Már az is felmerült a fejemben, hogy felhívom Eriket a testvérét, mert úgy tudom, hogy vele jóban van és mindent elmondanak egymásnak, de aztán mégsem tettem. Két dolog miatt. Az egyik az az, hogy nem tudom Erik telefonszámát a másik pedig az, hogyha nemrég történt vele ez a dolog biztos, hogy még nem beszélt senkinek erről. Így hát kénytelen leszek várni. Addig pedig az agyam vadul kattog. Unatkozom is meg nem is. Unatkozom, mert nem tudok mit csinálni és nem, mert gondolkodok, de ez nem olyan mintha csinálnék valami értelmeset. Na jó ez marha értelmes volt mondhatom - gondoltam magamban miközben a fejemre csaptam. Mindegy. A lényeg, hogy kell valamit csinálnom amivel elterelhetem a gondolataimat a Szösziről. Az ölembe vettem a laptopom és felléptem az össze közösségi oldalra. Facebook, Twitter, Ask.fm, Instagram. Aztán beléptem gmailre. Az előzőeken válaszolgattam a kérdésekre, chateltem pár ismerősömmel az utóbbinál pedig megnéztem a "nagyon érdekes" beérkező leveleket. Mivel mindezt 10 perc alatt elintéztem és még mindig nem tudtam, hogy mi egyéb érdekes csinálhatnék egy ideig csak úgy tétlenül voltam, aztán eszembe jutott valami. Elmehetnék a temetőbe a nagymamámhoz. A múltkor úgy se sikerült és már hiányzik. Gyorsan elpakoltam magam után majd a szobámba mentem ahol a hosszú csőgatyát egy térdnadrágra cseréltem. Kezembe kaptam a lakáskulcsot, a telefonom és a napszemüvegem majd elhagytam a lakást. Bezártam az ajtót, a napszemüveget a szememre tettem majd lelifteztem a földszintre aztán kiléptem a hatalmas nagy melegségbe. Furcsa, hogy tegnap mér vihar volt ma meg hét ágra süt a nap. Egy mélyet szippantottam a kipufogó gáztól és még sok mástól szennyezett levegőből majd elindultam a kis járdán. Végig érve a járdán lekanyarodtam a kis mellék útra majd elkapott a deja vú érzés. Aztán a zebrához érve egy pillanatra beugrott egy villámkép amint elüt az autó. A hátamon és a karomon végig futott a hideg, megborzongtam majd megráztam a fejem. Ne törődj vele - gondoltam. Átértem a kapun és egyenes ahhoz a sírhoz mentem amit már egy ideje nem láttam. Leültem elé a földre aztán köszöntöttem drága nagyimat. Majd elmeséltem neki amiről még nem tudott.

*Órákkal később*

Nagyjából fél öt felé keltem fel eddigi helyemről, elzsibbadt fenékkel és lábakkal. Amint ráálltam a lábamra jött az az érzés amikor ezer apró tűt döfnek a talpadba. Egy kicsit vártam amíg elmúlik ez a fájdalom, leporoltam a fenekemet majd haza indultam. 
Éhesen csuktam be magam mögött az ajtót és miután megállapítottam, hogy a srácok még nincsenek itthon a konyhába indultam valami ennivaló után kutatva. Jé én mindig kutatok valami után - állapítottam meg magamban viccelődve. Mivel maradt még jó sok kínai, ezért melegítettem magamnak egy adagot majd azt kezdtem el falatozni a tévé előtt. Miután végeztem a kajálással elvittem a tányéromat a mosogatóba aztán észrevettem, hogy el kéne mosogatni. Mivel mást úgy sem tudtam volna csinálni így hát neki álltam el mosogatni. 
-Szia Benz! - hallottam meg a fiúk hangját.
-Sziasztok! - kiáltottam ki nekik.
-Ó a kis háziasszony - jött be Ya Ou poénkodva majd követte őt Bence is.
-Hahaha - néztem rá aztán megakadt a tekintetem az új hajukon. - Ú de jó a hajatok - töröltem le gyors a kezem majd össze kócoltam neki. - Olivér merre van?
-Na kösz - nevetett fel. -Na meglátja az új hajunkat és megy megnézni a Szőke Hercegét - nevetett fel mire hozzá dobtam a konyha ruhát.
-Fujj - dobta le magáról az asztalra. - A kérdésedre a válasz a szobájában - mondta mire az említett helyiség felé mentem. Az ajtó csukva volt így hát kopogtam majd vártam a választ.
-Kérlek hagyj - szólt egy fáradt hang.
-Oli Merci vagyok - mondta kezemet pedig az ajtóra tettem.
-Kérlek hagyj - ismételte el ismét mire csalódottan hátra léptem.
-Oké, csak érdekelt, hogy hogy vagy, de mindegy - mondtam szomorúan majd hátat fordítottam és elindultam az én szobám felé. Nem telt bele három másodperc egy halk kattanást hallottam.
-Merci - mondta Olivér mire megfordultam. Kezét kinyújtotta majd megfogta vele az enyémet és berántott a szobájába. 
-----------------------------------------------------------------