Chapter 24 : Minden miattam van!

Sziasztok Manók! Nos nagyon sok mondanivalóm van. Először is azt szeretném közölni veletek, hogy nemrég kezdtünk egy blogot az egyik barátnőmmel. Egy design blog és örülnénk neki ha benéznétek, tanácsokat adnátok, esetleg terjesztenétek a blog író/olvasó ismerőseitek között. A második mondanivalóm, a feliratkozók. *-* Kereken 40 feliratkozója van a blognak ami nem nagy, nem is kicsi szám, de Én ennek nagyon örülök! Nagyon köszönöm! A harmadik dolog az oldalmegtekintések. Naponta több mint 100 oldalmegtekintést kap a blog aminek szintúgy örülök és minden egyes alkalommal mikor meglátom, hogy ennyi kiugranak a szemeim a helyükről. Fantasztikusak vagytok! Nagyon-nagyon köszönöm! A negyedik és utolsó dolog a komik. Le vagyok nyűgözve és sokkolva. Nagyon-nagyon jól esik a véleményetek amit a részekhez írtok! Köszönöm! <3 Jutalmul pedig miután ennyit írtam, olvashatjátok az új részt amit sikeresen ma és nem holnap tudtam hozni! :D Jó Olvasást és kérlek hagyjatok nyomot magatok után! Puszi: Brigii


*Patocska Olivér*

Szíven ütöttek Merci szavai. Az amit mondott. Hogy nem akar a barátnőm lenni. Megértem, hogy sok fájdalmat okoztam neki, de ha szeret akkor miért nem akar velem lenni? Most jó neki az ha így külön vagyunk és néha-néha történnek köztünk olyan dolgok? Nekem egyáltalán nem jó. Szeretném magam mellett tudni, hogy az Enyém és csak az Enyém. Szeretném ha úgy jönnék haza a koncertekről, próbákról és egyéb dolgokról, hogy van kihez hazajönnöm. Van kit átölelnem, megcsókolnom és van kinek mondanom, hogy Szeretlek! Hogy van kivel esténként, az ágyban fekve beszélgetnem, miközben hozzám bújik. Hogy van kit éjszakánként átölelni és biztonságban tartani a karjaim közt. Nem tudom meddig bírom még ezt. Hogy nincs mellettem.
Ezek és ehhez hasonló gondolatok forogtak a fejemben miután a takarítást befejeztük és Én a szobámban voltam. Felkeltem eddigi helyemről ami kezdett átmelegedni majd a konyhába indultam valami ennivaló után. Épp kopogtak így gondoltam ha már itt vagyok ajtót nyitok. Bár ne tettem volna! - gondoltam magamban dühösen majd az előttem álló személyre néztem.
-Szia! Márk vagyok te meg gondolom Olivér.
-Ahha - mondtam olyan bunkón ahogy tudtam.
-Merci? - kérdezte.
-Itthon van - válaszoltam tovább flegmázva.
-Beengednél? - lépett egyet előre Márk.
-Nincs kedvem - rántottam vállat.
-Figyu haver tudom, hogy nem csípsz, de.. - kezdte mire félbeszakítottam.
-Az nem kifejezés, hogy nem csíplek. Rühellek - nevettem fel cinikusan.
-Oké értem, hogy rühellsz, de attól még beengedhetnél - kezdett Márk nyugtatgatni. Ja persze. Azért, hogy rámássz Mercire? - gondoltam magamban dühösen miközben kezdtem ismét féltékeny lenni. Nem hagyhatom, hogy ez a paprikajancsi elvegye tőlem azt akit ennyire szeretek.
-Dehogy engedlek. És azt ajánlom, hogy szállj le Merciről különben megbánod - mondtam dühösen majd meglöktem a vállánál fogva ezzel jelezve, hogy túllépett egy határt.
-Na jó ide figyelj. Te velem nem beszélsz így. Mégis mit képzelsz magadról ki vagy te? Attól, hogy még egy híres banda tagja vagy nem jelenti azt, hogy neked mindent szabad! - kezdett velem kiabálni magamban meg csak azt gondoltam, hogy beszélj csak nyugodtan. Nem hagyta magát. Mondandója végén visszalökött mire dühösen néztem rá majd berántottam az ajtón. Ide-oda tülekedtünk és lökdöstük egymást míg végül a falnak nyomtam. Legszívesebben bevertem volna a képét sőt készültem is rá, de egy kiabálás félbeszakított.
-Elég legyen! - kiáltott fel tőlünk pár méterre Merci, mire az egész ház belezengett és döbbenten néztünk rá. - Hogy lehetek ilyen önfejűek? - kérdezte. Belenéztem gyönyörű kék szemeibe amik tele voltak dühvel és csalódottsággal. Kezei ökölbe szorultak majd ellazultak, fogta magát és kirohant az ajtón.
-Merci! - kiáltottam majd utána siettem, de nem láttam.
-Szép volt. Ha tudnád én semmit nem akarok Mercitől. Van egy feleségem meg két gyerekem és boldogok vagyunk. Merci pedig a legjobb barátom volt általános iskola óta Te igen hülye - jött ki Márk miközben szánakozóan nézett rám aztán Ő is elment.
-A kurva életbe! - kiáltottam dühösen majd a földön lévő ládába rúgtam. 
-Olivér mit kiabálsz? És mi volt ez a hangos kiabálás meg veszekedés? - jöttek ki a többiek döbbenten.
-Semmi - mondtam komoran.
-Ahha persze, azért vagy ilyen idegbeteg - szólalt meg Sziki.
-Itt volt Márk, aztán veszekedni kezdtünk és majdnem bevertem a képét. Aztán Merci meg kiabált velünk, hogy hogy lehetünk ennyire gyerekesek meg minden, aztán elrohant.
-Először is Olivér, Te egy idióta vagy. Márk Merci legjobb barátja. Ne legyél már féltékeny. Nem akar tőle semmit értsd már meg! - mondta Ya Ou dühösen majd vállamnál fogva megrázogatott. - Kérsz egy pofont bazdmeg? - szólt dühösen.
-Akár kettőt is - motyogtam halkan mire lekevert egyet Én meg döbbenten néztem rá.
-Térjél észhez! Ne legyél barom! Így fogod magadtól eldobni ezt a lány. Ezzel a féltékenykedéseddel! - üvöltötte a képembe.
-Azért vagyok féltékeny, mert szeretem! - emeltem fel Én is a hangom.
-Tudjuk - mondták egyszerre hárman.
-Mi az, hogy elrohant? Hova? Miért? - váltott át egy pillanat alatt aggódásba Ya Ou. 
-Honnan a kisujjamból szopjam ki? Erre Én is kíváncsi vagyok - mondtam neki.
-Jó. Lehet, hogy nemsokára hazajön. A múltkor is ez volt. Menjünk be aztán várjuk meg ott. Ne itt kint üvöltözzünk, hülyének néznek minket a szomszédok - mondta majd megindult befelé a többiekkel együtt. Egy pillanatra még kint maradtam majd vettem egy mély lélegzetet. Szép volt Olivér! Megcsináltad. Igaza van Ya Ou-nak! - gondoltam magamban és legszívesebben szembe köptem volna magam. Becsuktam magam mögött az ajtót majd leültem a többiekhez a kanapéra. Idegőrlő percek sőt órák teltek el. A többiek úgy ahogy felszabadultan beszélgettek röhögtek Én meg azon gondolkoztam, hogy mekkora egy seggfej vagyok. Tényleg nem így kellett volna ezt lerendezni. Féltékeny voltam. Nagyon. Úgy mint még életemben eddig soha. Nagyon szeretem Mercit és az, hogy itt volt Márk, számomra azt jelentette, hogy túl akar lépni rajtam, hogy mással akar lenni. De nem így van. Remélhetőleg. Az pedig, hogy Márknak felesége van és két gyereke, lesokkolt. Ezt eddig nem is tudtam. Na Olivér, még egy taps neked. Egy olyasvalakire voltál féltékeny akinek van családja. Gratula! Önmagam "dicsérgetéséből" Ya Ou telefonjának a csörgése zavart meg.
-Szia Kicsim! - vette fel mosolyogva aztán lehervadt az arcáról a mosoly. - Miért sírsz? Mi?! Várj kihangosítalak, hogy hallják a többiek is - mondta majd megnyomta a hangszóró gombot a képernyőn és hallottuk Betty síró, recsegő hangját.
-Most hívtak a kórházból. Merci...Merci kórházba került. Elütötte e..egy autó - mondta akadozva Én meg azt hittem rosszul hallok. A szívembe mintha egy kést döftek volna és meg is forgatták volna, kezdtem pánikolni, megijedni. Elütötte egy autó? Nem az nem lehet...
-Úristen! - temettem a tenyerembe az arcomat mikor felfogtam és rájöttem, hogy mi történt és mi pontosabban ki miatt. - Az Én hibám. Minden az Én hibám! Miattam ütötte el az az autó! A kurva életbe! - keltem fel miközben a könnyeim végigfolytak az arcomon. Dühösen a falhoz mentem majd teljes erővel belevertem az öklömet.
-Olivér! Fejezd be! - rántott el onnan Bence és a falnak nyomott. 
-Mindjárt ott vagyok nálatok. Kocsival megyek - hallottuk meg Betty hangját majd mindannyian a készülékre kaptuk a fejünket. 
-Ilyen állapotban vezetsz? - döbbent le Ya Ou.
-Nehogy emiatt kezdj el velem problémázni. Mindjárt ott vagyok. Sziasztok! - mondta még mindig zokogva aztán bontotta a vonalat. Lassan csúsztam le a fal mentén, felhúztam a lábaimat és csak néztem magam elé döbbenten. Az Én hibám. Az Én hibám. Minden az Én hibám - gondoltam magamban. 
Az idegtépő percek közt, amik csiga lassú tempóban teltek senki nem szólt semmit. Ya Ou a kanapén ült, bús, komor arccal maga elé nézve, Sziki épp SMS-t írt a barátnőjének, Bence pedig rohant ajtót nyitni Bettynek. Betty! A kórház, autó, menjünk, most! - pattantan fel miközben magamban össze-vissza kiabáltam majd az ajtón belépő síró, remegő lányhoz rohantam. Szorosan magamhoz öleltem mire zokogva hozzám bújt. Hátamon a pullóveremet kezdte el markolni Én meg a hátát simogattam. Könnyeim a hajára hullottak majd elhúzódott tőlem és megölelte barátját.
-Menjünk - mondtam idegesen majd sietni kezdtem kifelé a házból, le a lépcsőn egyenesen Betty kocsijáig ami nem is tudtam, hogy néz ki. Tehetetlenül megálltam a parkolóban majd megvártam a többieket és úgy mentünk a fekete Nissan Qashqai-hoz. Sziki ült előre a kormányhoz, Én az anyós ülésre a többiek pedig hátra. Az egész út kínos csendben telt el, Én az ablakon bámultam kifelé, a többiek pedig másra koncentráltak. Amint odaértünk a fehér, hatalmas épülethez szöcskeként ugrottam ki a járműből és sietve, a többiek előtt mentem be a portára.
-Jó Napot! Jakab Mercédeszhez jöttünk! Hányas kórteremben van? - kérdeztem idegesen a nénitől. 
-Jó Napot Fiatalember! Ön hozzátartozó? - nézett rám a szemüvege mögül.
-Baráti társaságból való vagyok - mondtam közben pedig odaértek a többiek is majd köszöntötték az idős hölgyet. 
-A Doktor Úr engedélye nélkül nem adhatok ki semmilyen információt - mondta mire kezdtem dühbe jönni.
-Akkor hívja le a doktort - mondtam idegesen mire felkapta a vezetékes telefont, belepötyögte a számot majd beszélni kezdett:
-Doktor Úr kérem. Le tudna jönni a portára? Rendben. Köszönöm - mondta majd letette és ránk nézett. - Nemsokára jön. 
-Rendben köszönjük - szólalt meg Sziki mellettem majd leültek a székekre. Idegesen a falnak dőltem és közben csak azon imádkoztam, hogy ne legyen semmi komoly baja Mercinek. Ha valami történt vele Én nem tudom mit csinálok. Halk lépteket hallottunk majd egy egyre közeledő fehér köpenyes alakot.
-Jó Napot! Dr. Horváth Attila vagyok - köszöntött minket amikor ideért egy kedves mosollyal. 
-Jó Napot Doktor Úr! - léptem hozzá majd kezet ráztunk. - Hogy van Merci? Mi van vele? - kérdeztem idegesen.
-Nyugodjon meg kérem. A kisasszonynak autóbalesete volt melynek következménye, nem súlyos, de nem is a legjobb. Enyhe agyrázkódása van, ezért esélyes, hogy nem emlékszik dolgokra. Hatalmas nagy szerencséje volt. A fejét beütötte rendesen, de meglepő módon nem esett kómába. Nem történt semmi baja egy enyhe agyrázkódáson kívül. Az pedig nem fog sokáig tartani. A többit majd elmondom ha felkelt, de gondolom beakarnak menni hozzá.
-Igen - vágtuk rá mindannyian mire elindult mi pedig követtük egy kórterem felé. Beléptünk a hatalmas nagy fehér ajtón majd megláttam amint ott fekszik az ágyon, a feje bekötözve, az ujján ilyen csipesz szerű valami, a kézfejében infúzió, az orrában valami átlátszó vékony cső. Mintha citromot facsarnának úgy csavarodott az Én szívem is és ha a többiek nem lettek volna itt elbőgöm magam. És mindez miattam...
-Nemsokára felébred. Addig kérem legyenek csendben. Itt hagyom Önöket, mert dolgom van, de amint felébred szóljanak - mondta Attila mire bólintottunk majd elhagyta a kis helyiséget. Az eddig Ya Ou kezét fogó Betty elengedte barátja kezét majd az ágyhoz rohant, leült a mellette lévő székre, megfogta barátnője kezét és hangosan zokogott.
-Sajnálom Betty - mentem oda hozzá hatalmas nagy bűntudattal majd átöleltem.
-Nem te tehetsz róla Olivér - suttogta.
-De igen Én. Márk eljött hozzá én meg féltékeny voltam, verekedni kezdtünk, Ő ránk rivallt majd elrohant. Minden miattam van Betty. Az egész az Én hibám. De nagyon sajnálom. 
-Mi? - nézett rám döbbenten majd szemében düht láttam erősödni.
-Megöllek.. - mondta mérgesen majd nekem ugrott volna amikor egy nyöszörgő hangot nem hallottunk.
-Hol vagyok? - kérdezte Merci az ágyon fekve miközben mindannyiónkat végignézett.
-----------------------------------------------------------------