Chapter 25

Sziasztok Drágák! Most előbb hozok részt mint ígértem, de csak, azért, mert előbb lett kész. Komolyan mondom majdnem elbőgtem magam amikor megláttam, hogy van +4 feliratkozó és 24170 oldalmegtekintés. Ismét csak hálálkodni tudok. Köszönöm! Imádlak titeket! <3 Na nem húzom tovább az időt. Jó Olvasást és kérlek hagyjatok nyomot magatok után. Puszi: Brigii


*Jakab Mercédesz*

A torkom kiszáradt, a fejem fájt. Ezerszer forgott le előttem az amint elüt az autó. De nem az Én szemszögemből. Olyan volt mintha egy arra járó szemtanúként néztem volna végig. Minden egyes alkalommal másvalaki voltam. Más szemszögből láttam a dolgokat. Aztán minden eltűnt és hatalmas nagy fehérséget láttam. Percekig vagy talán órákig bámultam. Aztán halk hangokat hallottam. Sírás, valaki megfogta a kezem, férfi és női hangok.

-Nem te tehetsz róla Olivér - suttogta egy vékony, meggyötört női hang amiről egyből tudtam, hogy Bettyé.
-De igen Én. Márk eljött hozzá én meg féltékeny voltam, verekedni kezdtünk, Ő ránk rivallt majd elrohant. Minden miattam van Betty. Az egész az Én hibám. De nagyon sajnálom - szólalt meg az említett személy.
-Mi? Megöllek - szólt dühösen. Lassan kinyitottam a szemem és akármennyire is zavarta a világosság nem csuktam be.
-Hol vagyok? - tettem fel a kérdést miközben alaposan megnéztem a fiúkat, Bettyt, a nagy fehér ajtót, a bézs színű falakat, a kezemen lévő dolgokat és akármennyire is ismerős volt nem tudtam, hogy hol vagyok.
-Szólok az orvosnak - kelt fel Sziki a helyéről majd kiment. Orvos? Kórházban vagyok? Lehet...
-Merci. Hogy vagy? - ült le mellém Betty és megfogta a kezem.
-Éhes vagyok - vallottam be és sorolhattam volna, hogy mennyire fáj a fejem, mennyire büdös van, de nem tettem. Elmosolyodott kijelentésemen és mondott volna valamit, de kinyílt az ajtó és belépett rajta Sziki meg egy fehér köpenyes alak.
-Jó Napot Mercédesz! Dr. Horváth Attila vagyok a kezelőorvosa. Hogy érzi magát? - mosolygott rám kedvesen mikor megállt az ágyam mellett kezében egy barna mappával, rajta papírokkal.
-Fáj a fejem - mondtam.
-Ez természetes azok után ami történt. Miután elvégeztem pár vizsgálatot szólok a nővérnek és hoz be gyógyszert. Feltennék pár kérdést - mondta mire bólintottam. - Emlékszik rájuk? - kérdezte és a többiekre mutatott. Hm. Emlékezzek vagy ne? - gondoltam magamban viccelődve. 
-Kéne? - kérdeztem félve ránézve és összeráncoltam a homlokom.
Betty ijedten a szája elé kapta a kezét, Olivér a kezébe temette az arcát, Ya Ou döbbenten nézett, Sziki és Bence lehajtott fejjel ültek, az orvos pedig csak engem nézett.
-Nyugi emlékszem - nevettem rájuk. - Csak vicc volt - mondtam mire mind felkapták a fejüket.
-A hülye humorod - ütött vállba finoman Betty közben pedig lassan felültem az ágyon. 
-Ez nem vicces Mercédesz, kérem vegye komolyan - nézett rám rosszallóan mire beharaptam az ajkam.
-Elnézést - mondtam mosolyogva közben pedig Olivérre néztem. Szemei pirosak és könnyesek voltak mire fürkészve néztem Őt tovább. Sírt? - gondoltam döbbenten. Nem biztos hagymát pucolt te hülye - magyaráztam meg magamnak.
-Mikor született? - szakított félbe az orvos.
-1992. augusztus 2. 23:45 perc - mondtam pontosan még mindig jól szórakozva. Írt valamit a tollával a papírra aztán újra rám nézett. 
-Neve? 
-Jakab Mercédesz - mondtam.
-Mondjon gyümölcs neveket az ABC betűivel.
-Alma, áfonya, barack, citrom, cseresznye, dinnye - soroltam aztán a dz-nél és a dzs-nél megakadtam. - Dz-vel és dzs-vel nem tudok. Egyáltalán van azzal? - kérdeztem mire megrázta a fejét.
-Nincs. Rendben ennyi elég lesz. Nos úgy tűnik minden rendben van. Az állapota jó. Viszont bent tartjuk Önt megfigyelésre - mondta és az utolsó mondatra kitágult szemekkel néztem. Nem! Nem! Nem!
-Mi? Nem! Nem! Én nem maradok itt az Isten bizony! Utálom a kórházat! Én szépen hazamegyek! - jelentettem ki úgy mint egy hisztis picsa. 
-Nyugodjon meg kérem. Akár szeretné akár nem, az Ön érdekében bent kell maradnia.
-De Én nem akarom! Én nem - nyafogtam idegesen és a takarót kezdtem el markolászni.
-Merci nyugodj meg - jött oda Ya Ou majd megfogta a kezem. - Minden rendben lesz. 
-Minden itt lesz nálad valaki. Minden rendben lesz oké? - fogta meg a másikat Betty mire tagadóan megráztam a fejem.
-Nem akarom - suttogtam lehajtott fejjel. - Tudod mennyire utálom ezt - néztem barátnőmre.
-Tudom. De muszáj itt maradnod. 
-Mennyi időre? - kérdeztem a doktorra nézve.
-Egy éjszaka semmi több. Nem lesz semmi baj, nyugodjon meg - mosolyodott el barátságosan.
-Jó. Legyen - egyeztem bele nem 100%-osan.
-Rendben. Akkor most magukra hagyom Önöket, de ma még találkozunk párszor. Viszlát - köszönt el ideiglenesen majd elhagyta a kórtermet. 
-Hozol nekem ruhát meg kaját? - néztem Bettyre tehetetlenül mire elmosolyodott.
-Persze. Hál' Isten nincs semmi bajod. Nagyon megijedtem - mondta szomorúan. - Figyelj sajnálom ami történt. Ígérem nem lesz ez így tovább. Csak szerettem volna több időt tölteni Ya Ou-val, de nem akarom, hogy a barátságunk rovására menjen. Sajnálom - telt meg a szeme könnyekkel mire magamhoz öleltem.
-Nem haragszom. Eléggé túlreagáltam a dolgot. Csak ideges voltam - mosolyodtam el.
-Srácok induljunk - távolodott el tőlem és a többiekhez fordult. - Én hozok kaját meg ruhát neked a többiek meg ha akarnak eljönnek velem vagy gyalogolnak haza. De a legjobb lenne, ha jönnének, hogy Te tudj pihenni.
-Rendben megyünk. Az elején egy pillanatra leizzadtam. Nagyon rossz vicc volt - nézett rám rosszallóan Ya Ou, de láttam rajta, hogy mosolyog.
-Azért látnotok kellett volna a fejeteket - nevettem fel jóízűen mondjuk tényleg gonosz dolog volt tőlem. Hát, de szeretek viccelődni. Nem tehetek róla. 
-Vigyázz magadra Merci, aztán majd jövünk.
-Rendben. Sziasztok! - köszöntem el tőlük majd elhagyták a kórtermet. Az ajtó becsukódott mögöttük Én meg egyedül maradtam. Nem sokáig. A hatalmas fehér, fa szerkezet kinyílt és Olivér jött be rajta.
-Szia! Leülhetek? - kérdezte mire bólintottam. Haragudtam rá amiért ilyen féltékeny volt. 
Idegesen leült mellém, kezeit az ölébe ejtette és ujjait kezdte el piszkálni. Egy mély levegőt vett, mélyen a szemembe nézett majd beszélni kezdett: - Figyelj Én sajnálom ami történt. Tudom sokszor mondtam már ezt, de ez az igazság. Féltékeny voltam bevallom. Nagyon. De azért, mert szeretlek és eluralkodott rajtam a félelem, mert azt hittem, hogy egy pillanat alatt túl lépsz rajtam és összejössz Márkkal. De tudom most már, hogy neki családja van és nem arra pályázott, hogy megszerezzen téged vagy ilyenek. Én egyszerűen csak megijedtem és féltékeny is lettem, mert azt hittem, hogy elveszíthetlek. És ez az egész miatam van. Ha nem lettem volna ilyen hülye akkor Te nem rohanzs el és nem üt el az autó és nem kötsz ki itt - mondta majd arcán végig folytak a könnyi. Közelebb csúsztam hozzá ahogy csak tudtam és letöröltem az arcáról a sós nedvességet.
-Nem az a típusú lány vagyok aki könnyen túl lép valaki vagy valamin. Azt a típusú lány vagyok aki könnyen lesz szerelmes és kitart amellett akit szeret. Igaz nehezen tudok megbocsájtani, de nem haragszom. Persze bántott, hogy ilyen gyerekesen és állat módjára viselkedtél, hogy majdnem megverted Márkot ha nem lettem volna ott, de megbocsájtom, mert megértelek. És ez egyáltalán nem a Te hibád. Az autósé aki vezette az autót és ez enyém. Egyébként Én is féltékeny lettem volna ha egy szőke, agyonsminkelt, nagymellű, egy szál bél lány jött volna fel hozzád. Még ha a húgod lett volna akkor is - nevettem fel mire Ő is elmosolyodott.
-Akkor nem haragszol? - kérdezte aranyosan.
-Nem - mosolyodtam el és megöleltem közben pedig egy puszit adtam az arcára. 
-Na mennem kell - kezdte kicsit zavartan mikor eltávolodott majd felállt eddigi helyéről. - Csak nem tudtam volna úgy hazamenni, hogy ezt nem beszéljük meg. 
-Rendben. Na menj, mert itt hagynak - mosolyodtam el.
-Oké. Szia! - köszönt el majd gyorsan kiment.
-Jajj Istenem - suttogtam majd nekidőltem az ágy háttámlájának. Annyira szeretem. És most itt kell lennem három napig. És biztos, hogy alig fogom látni. Miközben végig rólam ábrándoztak egy kedves kinézetű, idős hölgy jött be az ajtón kezében egy pohár vízzel és egy doboz gyógyszerrel.
-Jó Napot! - köszöntem neki mosolyogva.
-Szervusz. Hoztam a gyógyszered - állt meg az ágyam mellett majd odaadta a pohár vizet, kipattintott egy szem fehér kapszulát és megvárta amíg bevettem.
-Ha kell valami húzd meg ezt a madzagot és jövök - érintette meg kezével a fejem fölött lévő, fali lámpa melletti madzagot ami egy kis lyukból lógott ki a végén pedig egy piros biléta foglalt helyet rajta fehérrel egy nővért ábrázoló rajzocskával.
-Rendben. Köszönöm szépen.
-Nincs mit - mosolygott rám kedvesen majd kiment. Hm. Nem is olyan rossz ez a hely mint hittem. Lehet kibírok pár napot - gondoltam. Hirtelen megcsörrent a mellettem lévő fehér asztal fiókjában a telefonom mire kiszedtem onnét majd megnyitottam az SMS-t. Betty írt, hogy hoz mindent azaz a laptopomat, telefon és laptop töltőt, ruhát, törölközőt, tusfürdőt, kaját egyszóval mindent amire szükségem van. Visszaírtam neki, hogy rendben majd felléptem Facebookra. Írtam pár ismerősömnek közben bejött egy másik néni aki kiszedte az orromból azt a csövet és a kezeimről a többi dolgot. Majd a fejemről is leszedte a kötést, mert az csak, azért kellett, hogy tompítsa a fájást vagy mi. Hát jól van biztos. Ismét kopogtak az ajtómon - ma már sokadszorra mire kiáltottam egy "gyere!"-t.
-Szia! - lépett ne rajta Márk mire kellemesen meglepődtem.
-Szia! Hát te?
-Nemrég hallottam Bettytől, hogy mi történt veled. Hogy vagy?
-Jól köszi. Ülj csak le nyugodtan - mutattam az ágy mellett lévő kis székre mire kényelmesen helyet foglalat.
-Figyelj szeretnék elnézést kérni Olivér nevében. Hülyén viselkedett, de meg lehet érteni - mondta hisz' tényleg nem volt szép dolog az amit tett. És mivel Ő szerintem nem most fog bocsánatot kérni majd én megteszem.
-Nem haragszom rá és megértem. Én csak, azért viselkedtem úgy ahogy, mert magamat védtem. Beszólt nekem és velem senki se beszélhet így - mondta komolyan mire felnevetettem.
-Hát te semmit nem változtál.
-Hát nem - mosolyodott el. - És meddig kel bent maradnod? Mit mondtak az orvosok jól vagy?
-Jól vagyok, egy éjszakát bent kell maradnom, de túlélem remélhetőleg.
-Hát sok sikert hozzá - nevetett fel a kórházfóbiám miatt. Órákon keresztül beszélgettünk, közben pedig megérkezett Betty a cuccaimmal. Kimentek amíg átöltöztem majd mikor visszajöttek neki álltam enni. Beszélgettünk ameddig csak időnk engedte Márknak viszont mennie kellett. Elbúcsúztunk tőle majd mikor Bettyvel ketten maradtunk tovább beszélgettünk. Pontosabban Ő kérdezett Olivérről Én meg válaszolgattam vagy volt amikor elmeséltem neki az elmúlt napok történéseit. Különböző reakcióin (amikor a csókot mondtam hátra dőlt az ágyon és sikonyált, amikor a "barátnőkérést" mondtam döbbenten a szája elé kapta a kezét stb.)csak nevetni tudtam hisz' bolondabbnál bolondabb fejeket vágott amik nagyon viccesek voltak. Attila a doktorom benézett hozzám és mosolyogva nyugtázta, hogy jól vagyok és nevetek. Elnézést kértem tőle amiért úgy megvicceltem Őt is, de megnyugtatott, hogy nem haragszik. Megegyeztünk abban, hogy tegezzük egymást mivel majdnem egyidősek vagyunk, Ő Mercinek hív, én meg Attilának. Miután leellenőrizte, hogy jól vagyok-e és beszélgettünk, elköszönt tőlem mondván, hogy holnap találkozunk majd kiment. Bettyvel még ugyanazt csináltuk amit eddig, de aztán mennie kellett, mert már későre járt. Előtte viszont elkísért a fürdőig, hogy nehogy valami bajom legyen (mondtam neki, hogy nem lesz semmi, de hiába), visszakísért a kórterembe miután megfürödtem és fogat mostam majd Ő is elment. Bebújtam a "nagyon kényelmes" kórházi ágyamba, magamra húztam a takarót és a kis villanyt leoltottam. Amint lehunytam a szemem akkorát villámlott, hogy azt hittem ijedtemben kiugrom az ágyból. Villám gyorsasággal takartam ki magam, oltottam fel a lámpát és húztam be a függönyt. Félek a villámoktól, a mennydörgéstől. És a vihart se szeretem. Visszamásztam eddigi helyemre, betakartam magam, neki dőltem az ágy támlájának és szomorúan nyugtáztam, hogy mivel nem tudok senkihez se menni egész éjjel fent leszek.
-----------------------------------------------------------------