Búcsúzom.

Sziasztok! :) Tudom, hogy ismét régen hoztam részt, de ennek ismét csak oka van...Rengeteget gondolkodtam a blogon és ahogy azt a címből is láthatjátok (annak ellenére, hogy ígértem még pár részt) ez lesz az utolsó része a blognak. (Külön bejegyzésben.) Gondolom most sokan elkeseredtetek a hír miatt, de kérlek ne búsuljatok. Ahogy azt nemrég is mondtam lehetséges, hogy majd egyszer bele kezdek egy új blogba. Tehát még nincs minden veszve!;) Nem tudom, hogy kezdjek hozzá a búcsúhoz..a búcsú mindig fáj és ráadásul nem az erősségem..
Végül ez a nap is eljött..Utoljára írok ebbe a blogba bejegyzést és utoljára lépek be úgy, hogy részt írjak..Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar vége..
Tudom, hogy a blognak nem volt sok olvasója, sok hozzászólás a részekhez, nincsen trailer, de azt tudom, hogy van jó néhány olyan olvasója aki nagyon szívesen olvassa ezt a blogot. Nektek írtam ennyi időn keresztül még ha sokszor nem is voltak a részek olyan jók, mint amennyire szerettem volna, hogy azok legyenek. Nem akarok nagy hegyi beszédet.. És nem is szeretnék olyan sírós búcsút venni tőletek meg ettől az egésztől. Szeretném megköszönni mindenkinek a sok kedves,tanácsadó és egyéb hozzászólást, pipákat. Rengeteg feliratkozója lett ennek a blognak, aminek nagyon-nagyon örülök. Nagyon sokszor kaptam olyan üzeneteket Facebookon amiben sok olvasó a bloggal kapcsolatos pozitív véleményét közölte velem. Nagyon jól estek és ezt köszönöm is szépen. :) 
Egy évvel ezelőtt még csak Én is blog olvasó voltam. Rengeteg blogot olvastam aztán jöttek saját ötleteim és eszembe jutott néha az, hogy mi lenne ha én is elkezdenék írni? Rengeteg blogot hoztam akkor létre ám mégis ennél az egynél "állapodtam" meg és ragadtam le. Nagyon-nagyon élveztem minden egyes rész megírását, volt hogy több órán keresztül itt ültem a gépnél és gyártottam előre a részeket. Sok olyan nap volt amikor csak azon gondolkodtam, hogy mi legyen az új részben. Rengeteg film és könyv jelenetről jutott eszembe sok-sok jelenet. Arra is gondoltam, hogy ebből esetleg egy könyvet is írnék vagy valami más, de ezt az ötletet elvetettem párszor. Rengeteg ötletem volt amiket szerencsére meg is tudtam valósítani. A blog nem rendelkezik olyan nagy nézettséggel ám nekem ez mégis nagyon sokat jelent. Csak, hogy tisztában legyetek néhány adattal: 




Ezen a képen a részekhez való hozzászólás és oldalmegtekintés a lényeg. Kb. 6-7-8 kommentet kaptam a részekre (amik izgalmasra, jóra sikerültek) és több mint 500 oldalmegtekintést. Mindig izgatottan olvastam végig a kommenteket és vártam, hogy kinek mi lesz a véleménye.:))












A blog 74 feliratkozóval rendelkezik aminek nagyon örülök. Fantasztikus érzés, hogy több, mint 50 embert érdekel/érdekelt a blog.:D :))
Az elején emlékszem mindig kíváncsian néztem, hogy van e új feliratkozó a blogon.:D 










Amire a legbüszkébb vagyok az a majdnem 100.000 oldalmegtekintés. Persze másfél év alatt ám, de mégis mekkora szám már ez.:o

És még egy valami amire nagyon büszke vagyok. Ezen a képen látható, hogy több, mint 6 országban is "elhíresedett" a blog még ha nem is olyan nagy az oldalmegtekintések száma, de látható, hogy valaki mégis olvasta ott is a blogot. Hatalmas örömmel tölt el, hogy vannak olyan országok ahol olvasták a blogomat.




Régen nagyon sokat foglalkoztam ezzel a bloggal és nagyon-nagyon szerettem írni ráadásul rengeteg ötletem volt. Nem mondom, hogy most nem szeretek írni, de mostanra már annyira kifogytam az ötletekből és az időből, hogy az valami hihetetlen. Az unalmas hétköznapjaim miatt kezdtem el blogot írni, de mára annyira "forgalmasak" lettek, hogy nagyon kevés időm volt arra, hogy ide üljek a géphez és megírjam az új részeket. 
Az utolsó részt nehezen, de sikeresen összehoztam, bár nem lett a legjobb (szokás szerint). Sok volt ez a másfél év, igaz sokkal kevesebb rész lett, mint amennyit terveztem, de most ez van.:) Köszönöm, hogy ilyen hosszú időn keresztül velem tartottatok és nyomon követtétek a blogot. Igazából még fel sem fogtam ezt az egészet..Mintha csak egy hete kezdtem volna a blogot és olyan furcsa, hogy nem fogok többet ide ülni és részt írni. Hogy nem fogok azon gondolkodni, hogy na vajon mi legyen az új részben, esetleg min változtassak? Nem fogom többet kíváncsian figyelni az új résznél a hozzászólásokat, pipákat. Nem fogok többet válaszolni a kommentekre és egyebekre. Nagyon fogtok hiányozni.:( Nem tudom, hogy igazából mit is mondjak..Hatalmas nézettsége lett a blognak, sok feliratkozó és olvasó. Mindezekért nagyon hálás vagyok! :)
Nagyon hálás vagyok:
-a ByTheWay-nek amiért róluk írhattam, 
-a testvéreimnek és a szüleimnek, hogy eltűrték, hogy több, mint 2 órán keresztül itt ültem a gép előtt.
-meg persze Nektek.
Hatalmas kis család avagy csapat lettünk.
Ha az idők során új blogba kezdenék akkor értesítelek titeket erről. Talán lesz még folytatás..;) :) Köszönöm ezt a másfél évet Nektek és, hogy nektek írhattam. :) Egy idézettel búcsúzom Tőletek s talán egyszer újra írok majd Nektek. :) <3 Sziasztok! :) 
  ,,Azt hiszem, a búcsú mindig ilyen - mint leugrani a szakadék széléről. A legrosszabb az egészben meghozni a döntést, hogy leugrunk. Ha már a levegőben vagyunk, semmit sem tehetünk, csak engedjük megtörténni."  /Lauren Oliver/
--------------------------------------------------------------------

Epilógus

A rengeteg munka, koncertek és fellépések között sokszor nagyon kevés időnk van a családra. Ezalatt a 3 év alatt rengeteg helyet bejártunk már és nagyon sok új ismerősre, barátra tettünk szert különböző országokban. Rengeteg új kapcsolatot létesítettünk másokkal. Olivér és Én nagyon hozzászoktunk az ide-oda való utazgatásokhoz. Persze nem mintha olyan jól menne, hogy minden héten valami nagyon drága országban, egy 5 csillagos szállodában és puccos étteremben legyünk, de néha-néha egy kis kikapcsolódásnak megtehettük, hogy elutazunk egy vagy két hétre egy másik országba. 
A mai napom végig a stúdióban telt, rengeteg énekléssel meg persze egy kis lazítással is. Egy új számon dolgozunk aminek hamarosan itt a klip forgatása majd a premiere. Rengeteg időmbe telt míg megírtam ezt a számot. Nagyon sok érzelem van benne. Egy lassú ám kicsit mégis lendületes szám, amely ha úgy vesszük akkor talán az életemről is szól. Az elmúlt több, mint 3 évről, arról ahogy megismertem Olivért és a többieket és megszületett a lányunk. Napokon át tartó virrasztások, család elhanyagolás és evés-ivás hiány eredménye ez a dal. Remélem, hogy örömmel fogják fogadni és hallgatni a rajongóim, ha mondhatom ezt. Nagyon nagy boldogsággal tölt el, hogy végre valóra vált az az álmom amire annyira vágytam ám az elején kissé mégis féltem tőle. A tudat, hogy végre énekelhetek ráadásul van is kiknek és tetszik is nekik egyszerűen fantasztikus. Erre vágytam már kiskorom óta. Még ha rettentően is féltem az emberek véleményétől, reakciójuktól, ez volt minden álmom és most végre valóra vált. Rettentő boldog vagyok és remélem, hogy most már minden jóra fordul és végre nyugodt életünk lehet. Már csak egy új valaki hiányzik ebből a boldog életből..
A stúdióban abba hagyott munka után még beszélgetek a dalról a többiekkel majd egy fél óra csevegés után elköszönök Tőlük és hazafelé indulok Angyalkához és a fiatal lányhoz aki vigyáz rá amikor Mi nem vagyunk otthon. Egy SMS-t dobok Olivérnek amiben kitartást kívánok neki az utolsó koncerthez amin most van és közlöm vele, hogy Én mára már végeztem.




*Patocska Olivér*



3 év rengeteg idő az ember életében. Kis szám, de ezalatt a 3 év alatt mégis rengeteg minden történt. Az életünk teljesen megváltozott. Mondhatni igazi felnőttek lettünk. Saját ház, új élet és persze egy tündéri kislány. Azzal, hogy rátaláltam Mercire,az életem új értelmet nyert. A hétköznapjaim már nem olyan unalmasak, mint eddig. Most érzem azt, hogy végre van kiért felkelnem reggelente. A ragyogó mosoly, mely minden reggeli ébredésnél fogad, mindennél többet ért. Végre van kiért küzdenem. Végre van értelme élnem. Ráadásul nem is akármi..
Három év alatt rengeteg minden történt. Pár hónappal lányunk születése után megkértem Merci kezét majd összeházasodtunk. Az esküvő nem volt nagy felhajtás, nagyjából 60 ember volt jelen s a szertartás itthon történt aztán utána a nászutunk Olaszországban volt. Rengeteg minden történt ott, a mai napig is vissza vágyom arra a helyre. Számomra nem is ez volt a lényeg, hanem, hogy kit vettem el feleségül. Merci gyönyörűen festett abba a menyasszonyi ruhában, egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy hogy lehetséges az, hogy egy ilyen csodálatos nő, mint Ő, az enyém lehet. Mai napig nem tudom felfogni, hogy mit szeret bennem.
Nagyon szeretem Őt és a lányunkat is. Ők az életem értelmei és soha nem kívánhatnék náluk jobbat.
A fiúk közül mindenki boldog kisebb-nagyobb családban él, úgy ahogy Mi is. Örülök, hogy ennyi idő után végre mindenki megtalálta a boldogságot és, hogy ugyanúgy egy hatalmas, kitartó család maradtunk. A srácok, a banda és a család ami éltet. Hihetetlen, hogy egy kis tehetségkutató és a rajongók által így elhíresedtünk az országban. A legaljáról indultunk és most rajongók ezrei éneklik és ordítják végig velünk a mindennapi koncerteket. Ha nem lenne ez a sok sikoltozó tini lány akik mind értünk rajonganak akkor talán ma nem tartanánk itt. Talán nem költöznénk össze egy lakásba, ahol van egy üres, szabad szoba. Talán akkor YaOu nem adja fel a "szoba gazdát kerestetik" hirdetést. Talán akkor Merci nem talál rá és nem jön el hozzánk. Talán akkor nem költözik be és akkor most nem Ő lenne a menyasszonyom. Talán akkor az maga lenne a pokol..
Ha nem lennének a rajongók akkor most nem lenne ez a fantasztikus életem.
Utolsó koncertünkről tartunk hazafelé a mai napon. A nap erősen süt, de szerencsére egy kis lágy szellő is fújdogál. Rettentő fáradtak vagyunk mindannyian, új szokásomként Én a csomagtartó részben pihenek ahol feküdni is lehet, mert az sokkal kényelmesebb, mint az a nyamvadt ülés. Na jó, talán túloztam azzal amikor azt mondtam, hogy felnőttem..
A telefonom halkan megcsendül a farzsebemben mire fáradtan veszem elő a készüléket majd elmosolyodok mikor meglátom az Én gyönyörű feleségem nevét a kijelzőn. Mosolyogva olvasom végig az üzenetet amit küldött egy órája majd elküldöm neki a válaszomat. Alig várom már, hogy végre haza érjünk és végre eltölthessek velük egy kis időt.
Órákkal később végre haza érünk Szentendréről majd fáradtan ám, de mégis boldogan pattanok ki a kisbuszból ami megállt a lakásunk előtt.
-Jövőhéten találkozunk srácok. Jó pihenést, sziasztok! - búcsúzok el a többiektől majd vállamon a táskámmal besétálok a lakásba. Halkan nyitok be, kulcsomat ledobom a kis szekrényre majd mellé a földre hanyag módon a táskámat és a cipőmet helyezem el. 
Hangos kiabálásokra és nevetgélésekre leszek figyelmes, amelyek az emeletről jönnek.
-Anya hagyj békén! Tudod, hogy utálok fésülködni - hallok meg egy hangos kiáltást amit nevetés kíséri. 
Mivel kezdem sejteni, hogy hol lehet a két nőszemély aki között épp a szokásos napi vita folyik az emeletre sétálok. Benyitok a hatalmas fehér ajtón a rózsaszín szobába ahol az ágon ülve Merci és a kislányunk egymással szemben szócsatáznak.
-Amit mondtam megmondtam. Ha szép akarsz lenni akkor fésülködj meg - okítja a kis hölgyet Merci.
Kislányunk morcosan felhúzza az orrát majd az ajtó felé pillant ahol Én állok s mikor meglát hangosan elkiáltja magát: - Apuci! 
Merci halvány mosollyal az arcán fordul felém majd ölébe veszi a kislányunkat és felém siet.
-Sziasztok gyönyörűségeim - köszönök nekik mosolyogva majd átveszem az ölembe a leányzót és egy puszit nyomok az arcára. 
-Ha nem fésülködsz meg akkor nem talál rád a szőke herceg akit annyira szeretnél megismerni - adom a kezébe a fésűt mire kikerekedett szemekkel bámul rám.
-Te jó ég. Akkor egyedül fogok meghalni - jelenti ki ijedten majd rúgkapálni kezd az ölemben mire lerakom őt az ágyra. Kezébe veszi a fésűt majd kissé bénán ám de mégis hatásosan megejti élete első fésülködését. 
-Előbb is jöhettél volna - fújja ki a levegőt fáradt arccal a mellettem álló gyönyörűség mire egy csókot lehelek puha ajkaira.
-Most már itt vagyok és ez a lényeg - mosolygok rá majd magamhoz ölelem és úgy nézem tovább ahogy Angyalka fésülködik. 
-Gyere hagyjuk magára, mondani szeretnék valamit - mosolyodik el Merci majd kezemnél fogva a folyosóra vonszol. Becsukom magunk mögött az ajtót majd teljes figyelmemet a feleségemnek szentelem. 
-Mondjad szivem - húzom közelebb magamhoz mosolyogva majd megcsókolom. 
-Ha megcsókolsz akkor nem tudom mondani amit szeretnék - nevet fel miközben eltol magától.
-Na jó, akkor mondjad mit szeretnél - mosolyodok el.
-Figyelj csak. Mennyi hely van egy új szoba kialakítására? - teszi fel a kérdést mire összeráncolt homlokkal nézek rá.
-Minek még egy szoba? Külön akarsz költözni? - kérdezem ijedten.
-Dehogy te bolond - nevet fel majd megfogja a kezem. - Nem nekem kell - jelenti ki halkan majd a hasára pillant s ráteszi a kezét. Hirtelen déja vu érzés fog el majd hatalmas mosoly húzódik az arcomra.
-Te..te..terhes vagy? - dadogom ki döbbenten ám mégis boldogan.
-Igen Olivér, még egy gyerekünk lesz - mosolyodik el. A szívem kétszer akkorát dobban, mint eddig, a gyomrom össze szűkül és boldogan kapom fel karjaim közé az előttem álló csodát.
-Ismét apa leszek! - jelentem ki boldogan majd megcsókolom Őt.
--------------------------------------------------------------------

Chapter 60

Sziasztok !:) 
Nagyon sajnálom, hogy nem hoztam részt ilyen hosszú ideg, de egyszerűen nem volt időm semmire.
Közbejöttek bizonyos dolgok ami miatt rengeteg időm nagyon hamar elrepült, kárba veszett. Mostanában a napjaim nagyon össze folynak, le is betegedtem eléggé, náthás vagyok és a torkom is iszonyatosan fáj. Emellett elromlott az internetünk szóval részben azért sem tudtam részt hozni. Elnézést a késésért tényleg.:) 
De mostanra már itt vagyok és össze dobtam egy új részt.:) 
Arra az elhatározásra jutottam, hogy pár rész és befejezem a blogot. Nagyon nehéz döntés volt ez számomra, mert az életemnek egy nagyon fontos részévé vált az írás. Bármi bajom volt azt mindig írásba fektettem és mindig örömmel ültem ide az új részeket írni még akkor is amikor hulla fáradt voltam. Nagyon fontos ez számomra tényleg. De most egy darabig mégis abba kell hagynom.
Max.3 rész lesz még (-;+) és bezárja a blog a kapuit. Sajnos azért lesz ez így, mert nem tudok mit írni, egyszerűen már nem jön több ihlet. Ráadásul nyáron nem lenne rá időm ugyanis rengeteget kell készülnöm az új suliba. Tudom, hogy ezt még meg fogom bánni és bűntudatom lesz emiatt, de jelenleg ezt a döntést látom jónak.:)Többi információról majd hamarosan értesülni fogtok! 
Remélem tetszeni fog az új rész. Kérlek hagyjatok nyomot magatok után! 
Jó olvasás! 
Puszi : Brigii xx

*Jakab Mercédesz*


Minden egyes pillanatban az futott át rajtam, hogy feladjam. Hogy abba hagyjam és befejezzem. Rettentően fáj minden egyes nyomásnál, mozdulásnál légvételnél az alsó részem. Úgy érzem minden egyes pillanatban, hogy mindjárt kiszakad a helyéről mindenem. De nem adom fel, mert tudom, hogy ezt magunkért teszem. Amire már 9 teljes hónapja vártunk és most végre eljött, itt van.
Magam előtt látom apró kicsi kis kék szemét. Mosolygós pici kis arcát, melyen lassan folynak végig a könnycseppek. Ijedt tekintettel bámul rám, számára nagyon idegen és új a mostani környezet amibe becsöppent. Tudom, hogy hamar megfogja majd szokni, de most még csak sír és ordít. Ennek ellenére még így is aranyos és így is beleszerettem első látásra. A mi babánk. A kettőnk keveréke. A leszármazottunk. A gyerekünk. 
Egyszerűen felfoghatatlan érzés számomra, hogy végre itt van és a karjaim közt tarthatom. Végre megsimíthatom pici kis arcát és megfoghatom apró kis kezét. 
Fejem hátra hanyatlik a párnára majd szédülni kezdek. Olivérhez kiáltok segítségért majd a teremben hangos mozgolódás és kiabálás hallatszik. Homályosan látok, de Olivér aggódó és ijedt tekintete tisztán látszik. A szemem lassan-lassan lecsukódik, hiába akarom nyitva tartani, nem megy.


Az egész testem fázik, remegek, nem tudom hol vagyok. Ijedten nyitom ki a szemeimet majd felülök az ágyon. Testem gyenge, homályosan látok. Remegek, mint a nyárfalevél. Rettentően fáj a hasam, nem bírok megmozdulni. Egy kórteremben vagyok, barna és fehér falak vesznek körül. Hideg van és fázom. Percekkel később kinyílik a kórterem ajtaja és belép rajta a doktor nő Én pedig aggódva és kíváncsian fordítom felé a fejemet. Az a doktor nő aki ott volt velem a szülésnél és segített világra hozni a gyermekünket.
-Üdv Mercédesz - mosolyog rám kedvesen. - Hogy érzi magát?
Annyira szeretem ezeket a kérdéseket meghallani amikor olyan állapotomban vagyok, hogy azt se tudom, hogy hányjak vagy sírjak-e. 
-Doktor nő mi történt velem? - a fejemben sokkal gyorsabban megy a beszéd ám amikor kimondanám a szavakat azok sokkal nehezebben jönnek ki a számon. 
-Ahogy a nőgyógyásza is figyelmeztette kockázatos ha megszüli a gyereket. Összeömlött a vérkeringése, percekre veszítettük el, a szíve is leállt, de valami csoda folytán visszahoztuk. Nagyon nagy szerencséje van Mercédesz - érinti meg finoman a kezem. Csak ülök pár másodpercig és feldolgozom az új információkat. Lehet, hogy akár meg is halhattam volna? Talán csak másodperceken, esetleg perceken múlt az életem? 
-Láthatom a gyerekem? - teszem fel az első kérdést ami eszembe jut.
-Persze, de előtte el kell végeznünk pár vizsgálatot - mosolyodik el majd mondata végére bejön egy apró termetű, dundi nővér.
Alapos vérnyomásmérést végeznek rajtam, reflex és érzékelési vizsgálatot meg még sok százat. Egy óra múlva a nővér távozik majd a doktor nő is elhagyja a szobát azzal az ígéretével, hogy értesíti Olivért az állapotomról. Egy ideig senki sem jön be hozzám így hát elfogyasztom az asztalomon lévő kis pohár vizet majd kényelmesen elhelyezkedem és tovább várok. A francba is, látni szeretném végre a gyerekemet! Hirtelen kinyílik az ajtó majd Olivér lép be rajta kezében egy kis csöppséggel.
-Istenem Merci - jelenti ki mikor meglát majd hozzám siet. Hatalmas kő esik le a szívemről és rettentő hálás vagyok. Most kezdem csak felfogni ezt az egészet. Élek. És a pici is életben van. Istenem, ez egyszerűen fantasztikus!
-Olivér annyira örülök, hogy itt vagytok - lábad könnybe a szemem majd magamhoz ölelem Őt is és a kicsit is.
-Tudod mennyire aggódtam érted? - néz rám vér vörös szemekkel, mely azt mutatja, hogy órák óta, megállás nélkül csak sír. Óvatosan leül mellém majd kezembe adja a kicsit. Mosolyogva veszem át a kis csöppséget majd még jobban szemügyre veszem. Sokkal szebb,mint amikor utoljára láttam. Bőre hófehér, szemei olyan kékek, hogy ha belenézek a hideg tél jut eszembe. Apró pici kezeit ujjaim közé veszem majd óvatosan simítok végig rajta. Annyira pici és olyan kis törékeny, félek, hogy kárt okozok benne. 
-Túléltem - nézek Olivérre mosolyogva. Túléltük érted? Mind a ketten élünk Olivér - húzom közel magamhoz majd megcsókolom.
-Annyira féltem - rázza meg a fejét szomorúan. - Nagyon szeretlek szívem.
-Én is nagyon-nagyon szeretlek Olivér - csókolom meg újból puha ajkait. 
-A többiek is szeretnének látni - mosolyodik el halványan. 
-Rendben, bejöhetnek felőlem.
-Szólok nekik - puszit nyom az arcomra majd elhagyja a szobát.
-Milyen kis gyönyörű vagy - szólalok meg a kislányunkra nézve. - Már csak egy gyönyörű név kell neked.
Hatalmas nagy ásítás hagyja el a száját majd szorosabban bújik hozzám. Átölelem apró kis testét s beszívom bársonyos kisbaba illatát. 
Ismét kinyílik a hatalmas fehér ajtó és mosolyogva jönnek be rajta a többiek.
-Úristen Merci - rohan előre zokogva Betty majd szorosan karjai közé zár. - Annyira aggódtam érted. Jól vagy? Fáj valamid? Hogy vagy? Hogy érzed magad? Éhes vagy? Hozzunk valami kaját? Mond mit kérsz? Jajj mondj már valamit kérlek - hadarja idegesen.
-Betty kérlek nyugodj már le - nevetek fel finoman miközben leül mellém az ágyra. - Ha szóhoz is hagynál jutni talán megszólalnék - mosolygok rá.
-Ne haragudj csak nagyon aggódtam érted - törli meg karikás szemeit. Vajon mióta lehetnek itt? Merül fel bennem a kérdés mikor végig nézek mindegyikőjükön és felfedezem rajtuk a szemük alatt lévő hatalmas kék-lila karikákat.
-Jól vagy? - kérdi Tőlem Sziki.
-Persze, most, hogy mindenki itt van már minden a legnagyobb rendben - mosolygok rájuk.

*3 évvel később*

A kórházból hazaérve szinte minden megváltozott. Már nem voltam az a felnőtt ám, de mégis gyerekes lány. Teljesen átértékeltem az életemet Angyalka lányunk születésével. Másfél évvel a születése után ismét elkezdtem felépíteni az énekesi karrieremet ami mára már nagy hírnevet szerzett nekem. Felismernek az utcán és nem "Olivér a híres ByTheWay énekes által", hanem, mint Jakab Mercédesz az elhíresedett énekesnő akinek jelenleg két klippel rendelkező száma van fent a Youtube-on, 5670 feliratokozója és több mint 5000 követője van Facebookon és egyéb közösségi oldalakon. A szüleimmel és a testvéremmel nem beszéltem már régóta. Egyszer-kétszer láttuk egymást a boltban, de csak köszöntünk egymásnak és semmi több. A hajamat egy idő után nem festettem tovább barnára. Egyszer volt még vörös, de aztán hagytam, hogy lenőjön és szőke tincsekkel büszkélkedtem tovább.
Olivér és a fiúk tovább vitték a bandát, egészen a csúcsig és most nyáron lesz a negyedik óriás koncertjük Budapesten. Rengeteg rajongójuk van, elképesztő mennyiségű interjúra, dedikálásra és egyéb dolgokra járnak el otthonról. Sokkal fáradtabbak mint valaha, de mindig mosolyognak és kitartóak maradnak, mert tudják, hogy ezt a sok-sok rajongóért teszik, akiknek köszönhetően eljutottak idáig.
Olivér és Én Angyalka születését követően beköltöztünk az új otthonukba és 6 hónappal később menyasszony majd végül feleség lettem. Fantasztikus élmény volt az a másfél hónap ami az esküvőre való készülődéssel, izgulással, félelemmel telt el.
Betty és YaOu egy ideig külön utakon folytatták tovább ám kiderült, hogy e két fantasztikus ember nem bírja egymás társasága nélkül így hamarosan újra egymásra találtak. Ők másfél éve házasok és két gyermekkel, saját lakásukkal büszkélkedhetnek. A csapat nagy részében már mindenki családod alapított egy menyasszony és egy gyerek kíséretében. Hihetetlen, hogy 3 év alatt mennyi minden megváltozott és mennyi minden történt. Hihetetlen, hogy 3 évvel ezelőtt azt gondoltam, hogy senki nem lesz akit úgy fogok szeretni mint Olivért és senki nem tudja majd megtörni a szívem körül a jeget. Hihetetlen, hogy mire képes pár fantasztikus év. Most érzem csak igazán, hogy az életnek értelme van ráadásul nem is akármi.
Angyalka a kislányunk teljesen kinőtte magát, már most úgy viselkedik, mint egy igazi kis hölgy. Külsőleg nagyon is hasonlít rám, de a belső tulajdonságai Olivéré és az Enyém. Már most elhatározta, hogy híres modell szeretne lenni és ki akarja próbálni az énekesi karriert. Annyi mindenen kell még keresztül mennünk, de mi itt vagyunk egymásnak jóban rosszban és mindig is itt leszünk.
Hálás vagyok azért, hogy ilyen fantasztikus családra leltem Bettyékben és Olivérben és a lányunkban.
--------------------------------------------------------------------

Chapter 59

Sziasztok ! :3 
Mielőtt belekezdenék a bloggal kapcsolatos dolgokba szeretnék valami másról beszélni. Sokan ebben az évben mennek tovább tanulni gimnáziumba, szakközépiskolába stb. Pár nap és hamarosan mindenki megtudja, hogy hova vették fel, igaz van aki már most is tudja, ugyanis sok iskola felrakja a honlapra a felvételi eredményeket pár nappal a levél küldés előtt. Én is ebbe a kategóriába tartozom és szeretném megosztani, hogy sikeresen felvettek a Pécsi Széchenyi István Gimnázium és Sportiskolába ahova jelentkeztem! :) Nagyon nagy örömmel töltött el mikor megláttam és remélem Ti is bejuttok oda ahova szeretnétek!:) 
A bloggal kapcsolatban annyit szeretnék mondani, hogy elgondolkodtam mostanában azon, hogy meddig írjam még, hiszen lassan itt a vége, nem lenne több ötletem és elkezdem a gimnáziumi tanulmányaimat. Most sincs rá sok időm és nem hinném, hogy az elkövetkezendő időkben lenne maximum még nyáron. Szóval lehet, hogy a blog nem sokáig fog folytatódni, de ez még nem biztos! :) Majd még eldöntöm és lesz erről egy külön bejegyzés is.
Jó Olvasást kívánok az új részhez és kérlek hagyjatok nyomot magatok után! Köszönöm a komikat és az oldalmegtekintéseket! Mindjárt eléjük a 100.000-et!
Puszi : Brigii xx 

*Patocska Olivér*


Rettentő nehéz azzal a tudattal élni, hogy egyik pillanatról a másikra elveszíthetem azt a személyt aki mindennél fontosabb nekem és akiért az életemet is feláldoznám. Elfogadhatatlan tény volt számomra ez az egész. Nagyon féltem ettől a naptól és nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar eljön. Egy hónap volt még hátra mégis elkezdett jönni a baba. 
Már egy pillanatra elhittem, hogy minden rendben van és boldogan sóhajtottam fel a szülőszobában amikor Merci kezébe adták a lányunkat. 
Az orvosok kiráncigálnak a szobából majd leültetnek a folyosóra. Egy nővér marad kint velem, próbál nyugtatni, de hiába. Ő ezt egyszerűen nem értheti.. Nem az ő szerelme van ott bent. 
Perceken belül megjelenik egy nővér halvány rózsaszín kis pléddel a kezében. Halvány mosoly kíséretében halkan megszólal:
-Átveszi uram? - nyújtja felém kicsit. Bizonytalanul veszem karjaim közé a kis picit, hiába a rengeteg tanfolyam, nem tudom, hogy fogjam kezeim közé törékeny testét. Olyan pici és annyira törékenynek tűnik. Olyan mintha csak egy rossz mozdulatot tennék és már meg is lenne a baj. 
-Hogy van az édesanyja? - kérdezem könnyeimmel küszködve.
-Minden megteszünk amit tudunk. Kitartás - simítja meg finoman a karomat majd visszamegy oda ahonnan jött.
-Ugye tudod, hogy az anyukád élet-halál között lebeg? - kérdezem apró kis kék szemeibe nézve, melyek olyan gyönyörűek mint Mercié. Édes istenem, a feleségem ott fekszik bent élet-halál között. Könnyeim utat törtnek maguknak majd szüntelenül folyni kezdenek. Erőtlenül ölelem magamhoz a picit. Csak ő marad nekem ha..
Az egyik pillanatban egy halk nyöszörgés közben apró kis kezeit a magasba emeli majd megérinti az arcomat. A bőre puha és hófehér, forró bizsergés járja át testemet. Visszanyelem könnyeimet majd megfogom apró kis mancsát és egy hatalmas puszit nyomok rá. Édes élet, nem gondoltam volna, hogy ilyen érzés apának lenni...
Istenem, annyira félek..
-Olivér, Olivér! - hallom meg a többiek kiáltását akik a folyosó másik végéből futnak felém. 
-Sziasztok - mosolygok rájuk könnyes szemekkel.
-Olivér mégis miért sírsz? Hol van Merci? - néz rám döbbenten Betty a többiekkel együtt.
-Kislányom lett - próbálom elterelni a témát majd feléjük mutatom a picit. Bence kissé bedől a dolognak és mosolyogva veszi a kezébe a picit, persze előtte engedélyt kér Tőlem. 
-Olivér tüneményes ez a kislány, de mégis mi a baj? Látjuk, hogy van valami - szólal meg Sziki idegesen. 
Úgy néz ki itt az ideje, hogy elmondjam nekik..
-Srácok valamit nem mondtam el Nektek - kezdem halkan. 
-Olivér - suttogja halkan Betty, fal fehéren. - Kérlek nyögd már ki.
Mély levegőt veszek, remegve fújom ki végül megszólalok: -Emlékeztek arra, hogy a múltkor Merci rosszul lett és bevittem a kórházba? - könnyesen nézek rájuk, rettentően szégyellem magam ám ugyanakkor rettegek is. Apró bólintással válaszolnak mire folytatom: - Amikor hazaértünk és azt mondtuk, hogy ezek csak a terhesség miatti görcsök hazudtunk.. - elcsuklik a hangom s lehajtom a fejem.
-Olivér kérlek mond már - kel ki magából Betty már-már sírva.
-A fájdalmai egy különleges terhességgel járó, amolyan betegség jelei voltak. Kiderült, hogy Merci ha megszüli a babát nem biztos, hogy mindketten túlélik a szülést.. - elcsuklik a hangom, nem bírom tovább folytatni. 
-Úristen.. - suttogja Betty sokkoltan majd hirtelen össze csuklik. Ijedten nyúlunk utána YaOuval majd leültetjük az egyik műanyag, sárga székre. Arca fal fehér, légzése egyre szaporább. Egy pillanatra lehunyja a szemét aztán dühösen felugrik majd ordítozva nekem ront. 
-Hogy tehetted ezt? Hogy tehettétek ezt? Mégis mi az, hogy nem mondtátok el? Hiszen egy család vagyunk, mindent megbeszélünk, Merci a legjobb barátnőm! - kiabál sírva miközben a falnak nyom. 
-Betty kérlek higgadj le. Tudom, hogy rosszul cselekedtünk, de meg tudom magyarázni - suttogom halkan.
-Kíváncsian várom azt a kurva magyarázatot. Mégis mit gondoltatok? Mi van ha meghal? El sem mondtátok és még el sem tudtam búcsúzni Tőle. Mi van ha a mai volt az utolsó pillanat amikor láthattam Őt? - kiabálja sírva.
-Épp ezt szerettük volna elkerülni. Nem akarta, hogy elbúcsúzzon Tőle bárki is érted? - emelem fel a hangomat Én is. Nem Bettyre vagyok mérges, hanem magára erre a helyzetre.
-Srácok nyugodjatok le kérlek - ugrik oda hozzánk YaOu majd lehámozza Rólam Bettyt.  
-Srácok sajnálom, hogy nem mondtuk el. De nem akartunk Nektek gondot okozni ezzel. Hisz' most mindenkinek olyan jó kedve volt és mindenki olyan boldog volt, nem akartuk elrontani ezzel a hangulatot. És ahogy az előbb is mondtam, Merci nem akart búcsúzkodást és "halál hagulatot" ahogy Ő mondta.
-Nem akartátok elrontani a hangulatot, ezért végig hazudoztatok és elvártátok volna, hogy megértőek legyünk ha Merci meghal? - kiált sírva majd a kórterem felé mutat a kezével, ahol életem értelme élet-halál között lebeg.
-Fejezzétek már be az ég szerelmére! - áll közénk YaOu. - Nem veszitek észre, hogy amíg Ti itt vádaskodtok addig Merci ott bent küzd az életéért? - könnyes szemekkel bámul ránk, a folyosón síri csend lesz.
-Sajnálom, hogy nem szóltunk - hajtom le végül a fejem szomorúan.
-Nem akarom elveszíteni - tör ki belőle a zokogás majd szorosan átölel. Elérzékenyülök ahogy törékeny testét magamhoz szorítom, könnyeim utat törnek maguknak. Annyira félek..
Órákon keresztül ülünk a folyosón, hol én, hol YaOu vigasztaljuk Bettyt. Rettentő fáradt vagyok, néha-néha lehunyom a szemem és véletlenül elalszok. Lemegyek a büfébe egy kávéért és a többieknek is hozok valamit. Amint vissza érek helyet foglalok és megkérdezem van-e valami változás, de sajnos nincs.
A fenébe is..
Ha elveszítem Mercit Nekem végem. Soha nem szerettem még senkit ennyire. Ő a második felem, Ő az aki mindig a jó útra térít, aki meghallgat, aki tanácsot ad, aki úgy szeret mint még soha senki. Ha elveszíteném egy senki lennék. 
Felemészt ez a tudatlanság. Mégis mi a fene tart ennyi ideg?! A picit fél órája vitte el egy nővér vizsgálatokra és egyéb másokra.
Hirtelen kinyílik a kórterem ajtaja majd egy nővér jön ki. Egyszerűen nem bírom tovább, felpattanok a helyemről és hozzá sietek.
-Elnézést hölgyem, órák óta itt várunk, kérem mondana valami eredményt a hölggyel kapcsolatban? - szólítom le idegesen.
-Mondja a hölgy nevét kérem szépen - lapozgatja a kezében lévő papírokat.
-Mercédesz - ejtem ki a nevét halkan.
-Egy pillanat - lapozgat tovább majd felnéz a papírok közül. - Attól tartok rossz hírt kell közölnöm - jelenti ki egy "sajnálom" tekintettel. Hallom ahogy a szívem darabokra törik, a szemem könnybe lábad.
-Nem, ez nem lehet igaz - sápadok le még jobban már amennyire a mostaninál is tudok.
-Sajnálom uram, de rettentő idős volt már és nem bírta - fogja meg a vállamat finoman. Idős? Mégis miről beszél ez a nő?
-Elnézést hölgyem, de mégis miről beszél? Magának a 21 éves életkor az idős? - nézek rá hülyén miközben folynak a könnyeim.
-Elnézést uram, Ön nem az idős Mercédesz fia? - bámul rám értetlenül.
-Nem, Én a fiatal, Jakab Mercédesz barátja vagyok aki épp élet-halál között lebeg az egyik kórteremben órák óta - kelek ki magamból kissé hirtelen.
-Elnézést kérek uram, nagyon sajnálom. Tudja két betegünk van jelenleg itt és mindketten Mercédeszek. A barátnője élete egy hajszálon múlott, de túl van az életveszélyen. Stabilizálták az állapotát, most jelenleg alszik - jelenti ki a szavakat. A gyomrom felfordul, a szívem egy hatalmasat dobban és akaratlanul is tovább folynak a könnyeim. - Kérem várják meg itt a doktornőt aki levezette a szülést, mindjárt kijön és majd Ő megmondja, hogy bemehetnek-e hozzá - mosolyodik el kedvesen.
-Nem hiszem el - csuklik el a hangom majd hatalmas mosoly jelenik meg az arcomon. - Köszönöm hölgyem, köszönöm - futok vissza a többiekhez könnyezve.
-Merci él - ejtem ki meghatódva majd magamhoz ölelem Bettyt és vele együtt zokogok.
-Istenem, annyira féltem - suttogja a pólómat markolászva.
-Minden rendben van - suttogom majd a többieket is magamhoz ölelem.
-Mikor mehetünk be hozzá? - szólal meg Sziki.
-A nővér azt mondta, hogy meg kell várnunk a szülésznőt aki levezette a szülést. Képzeljétek a frászt hozta rám az előbb - rázom a fejem majd megtörlöm az arcomat.
-Mégis miért? - kérdi Sziki már-már mosolyogva. Olyan jó így látni Őket. És olyan jó, hogy minden rendben van.
-Két Mercédesz nevű betegük van, az egyik a mi Mercink a másik meg egy idős hölgy. Sajnos az idős hölgy meghalt, a nővér összekevert minket, azt hitte az idős hölgy fia vagyok és közölte velem a tényt, hogy a hölgy meghalt. Hát halljátok az ütő megállt bennem - fújom ki mélyen a levegőt.
-Basszus elhiszem - húzza el a száját Bence. - Viszont a néni fiának nem lehet valami könnyű most.
-Sajnos nem. De legalább a mi Mercink él és vérül - mosolyodik el YaOu.
-Elkérjük a babát majd? Be kéne vinni az anyukához - mosolyog Betty.
-Jó ötlet - egyezek bele mosolyogva majd a kórterem ajtajára pillantok ami épp kinyílik.
--------------------------------------------------------------------

Chapter 58 : Valakit elveszítünk, valakit kapunk.

Sziasztok Bogárkák! :) 
Nos először is szeretnék Boldog Mosolynapot kívánni Nektek. 
Rég hoztam részt és kezd úgy tűnni a dolog, hogy csak 2 hetente fogok tudni részt hozni. Remélem nem gond senkinek és megértitek. Rengeteget kell tanulnom (mint mindig) és lábadozok a műtétem után ami annyit jelent, hogy gyógytornákra járok és itthon is mozgok amennyit szabad és tudok.
Remélem elnyeri a tetszéseteket a rész. Kérlek hagyjatok nyomot magatok után!:) 
Jó olvasást!:)
Elnézést a helyesírási hibákért, rettentő fáradt vagyok..
Hamarosan új rész!
Puszi : Brigii xx

Az emberek amikor rájönnek, hogy az életük hamarosan véget teljesen megváltoznak. Magukba zárkóznak, depressziósak lesznek, elhidegülnek mindenkitől, tönkreteszik az életüket, feladják a reményt. Mégis mi értelme van ennek? Hisz' még nem halt meg, hisz' még él és virul. Lehet, hogy romlik majd az állapota, lehet, hogy kihullik a haja, kiesnek a fogai, lead több tíz kilót, de él még! Ott van és él a napnak. 
Bevallom Én is összetörtem mikor megtudtam, hogy belehalhatok a szülésbe, de nem esek depresszióba. Igen tudom, senki sem akar fiatalon meghalni. Senki sem akar meghalni főleg nem akkor amikor az élete épp jóra fordul. Ám mindig történik valami rossz. Egy hónap van vissza a szülésig, ideje kihasználni az az időt! Nem búsulni kell akármilyen elszomorító a helyzet, az állapot.
Bevallom rettentően félek. Amióta tájékoztattuk a doktort, hogy megszülöm a gyermeket egy nap telt el. Ezalatt az egy nap alatt rengetegszer megfordult a fejemben, hogy mi lesz ha mégis meghalok? Mi lesz Olivérrel? A picivel? Természetesen nem akarom Őket itt hagyni. Vagy mi lesz ha a pici hal meg? Én teljesen kiborulnék és tudom, hogy Olivér is. De a lényeg az az, hogy nem szabad ilyenre gondolni. Még élek. Még nem haltam meg. Még itt vagyok. És ez a lényeg. Még..
Lecsukom a laptopom tetejét majd felkelek eddigi helyemről, amely most a kanapé majd kimegyek a szobámból körbenézni a lakásban. A nappaliban kis plazmatévénk előtt ülve találok mindenkit. Mosolyogva nézik végig rajtuk amint a kanapén ülnek, egymás mellett és hangosan nevetnek miközben popcornnal dobálják egymást. Betty barátjára YaOura ugrik majd legurulnak a földre egy hangos koppanással. Akaratlanul is halkan, de nevetni kezdek. Ők még nem tudják, hogy meghalhatok a szülésbe. Olivérrel úgy döntöttünk nem mondjuk el nekik. Mindenesetre, azért hiányozni fognak..
-Hé - lágy szellőként csapódik a fülembe Olivér hangja, karjai védelmezően derekam köré fonódnak és magához húz. 
-Olyan jó így látni Őket, nem? - kérdezem halkan, nehogy meghalljanak minket.
-Igen. Elképesztő, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy idejöttél és megbolygattad az életemet - nevet fel halkan.
-Hé, aki megbolygatta az életemet az Te vagy - fordulok vele szembe sértetten s hasba ütöm finoman.
-Mindketten felforgattátok a másik életét - hallom majd YaOu hangját a hátam mögött majd átölel kettőnket. - Na, de srácok mégis mi ez a nosztalgikus hangulat? - húzódik el Tőlünk.
-Miért, talán zavar, hogy felidézzük a múltat? 
-Dehogy, csak furcsa volt - mosolyodik el. - Van kedvetek lejönni a parkba? A többiekkel épp indulni készültünk.
-Persze menjünk - egyezek bele mosolyogva. Mindenki elvonul a szobájába átöltözni melegebb ruhába. Magamra veszem a bóbitás sapkámat amiben úgy nézek ki mint egy kislány majd begombolom a kabátom. Elrendezem a macskát, adok neki inni, enni majd Olivérrel kézen fogva a bejárathoz megyünk ahol a többiek várnak Ránk. Miután mindenki elkészül, bezárjuk az ajtót és beszélgetünk a parkban. Út közben Betty és YaOu szokás szerint csináljak a hülyeséget. A parkba érve a fiúk külön válnak Tőlünk és a csípős hideg ellenére focizni kezdenek. Mi Bettyvel a Tőlük nem messze lévő szökőkút körül sétálgatunk.
-Megbeszélted YaOuval a dolgokat? - hozom fel finoman a múltkori témát.
-Igen és tudod igazad volt, sokkal jobb így. Megbeszéltünk mindent, bocsánatot kért és elmondta mennyire szeret. Annyira meghatódtam és annyira szeretem, hogy az valami hihetetlen. Nem tudnám elképzelni Nélküle az életemet és örülök, hogy van Nekem. Na meg persze annak is örülök, hogy Te itt vagy Nekem és itt is leszel egy jó darabig - ölel át hirtelen. Meglep az ölelése ám fájó szívvel viszonozom. Olyan nehéz...
-Baj van? - tol el magától mikor nem mondok semmit csak hosszú percekig ölelem.
-Dehogyis csak tudod hiányzott már az ölelésed. Ennyi az egész - mosolyodok el. Oh, Betty bárcsak tudnád! Bárcsak elmondhatnám, hogy mi folyik itt! Hogy mennyire félek és kétségbe vagyok esve ugyanakkor nem tudom mit higgyek. Bárcsak beszélhetnénk erről! Bárcsak tudnád, hogy egy hónap és esetleg nem élem túl a szülést, nem leszek itt Neked és Te sem leszel itt nekem. Bárcsak elmondhatnám a többieknek is! 
Olyan nehéz hazudni egy olyan személynek aki mindennél fontosabb neked és mindennél jobban szereted. Akivel minden apróságot megbeszélsz, erre pont egy ilyen dolgot nem mondhatsz el neki. Rettentő rossz érzés.
-Rendben, csak tudod olyan gyanúsnak tűnsz. De remélem nincs semmi. Ha bármi van rám számíthatsz, tudod - mosolyodik el Én pedig egy bólintás kíséretében szorosan magamhoz ölelem.
-Szeretlek Bettina - suttogom halkan.
-Én is téged Benz - jelenti ki halkan majd finoman felnevetünk. 
Mosolyogva ülünk le az egyik hideg ám mégis kényelmes padra és nézzük a fiúkat. Olivér és YaOu épp egymással "harcolnak" a labdáért próbálják mind a ketten a magukévá tulajdonítani. Drága Olivér egy pillanatra felnéz vele szemben álló barátjára majd oldalához nyúlva megcsikizi mire YaOu hangosan felnevet s a Szöszi az alkalmat kihasználva megszerzi a labdát és gólt rúg. Hangosan nevetve gratulálok a barátomnak majd még jobban nevetek Bettyvel együtt amikor YaOu durcásan leül a fűbe, háttal Olivérnek. A sértett személyt megközelítik a fiúk majd kezénél és lábánál fogva felemelik őt és a szökőkúthoz sietnek vele. Döbbenten nézünk össze Bettyvel majd hangosa nevetésben törünk ki.
-Köszönöm szépen drága Bettinám, hogy ennyire kiállsz mellettem - kiabálja vissza YaOu.
-Na jó hagyjátok békén az uramat külön megbánjátok - kel fel mérgesen a helyéről majd a fiúk felé siet. Egy hatalmas ugrással Sziki hátára ugrik aki a váratlan tettől elejti YaOu Ő pedig kiszabadul. Felpattanva egyik helyéről megcsikizi Olivért majd mind a három fiú össze borul és a földre esnek magukkal rántva Bettyt. Hangosan nevetve megközelítem Őket majd csinálok egy fotót Róluk. Eszméletlen, hogy mekkora bolondok ezek. 

Fél órával később mindenki kinevette és kiugrálta magát. Egy közeli fagyizóba tartunk, amely nem messze van a kórháztól. Ott árulják a legjobb fagyit és Olivérrel ragaszkodtunk hozzá, hogy oda menjünk. A fagyizóhoz érve mindenki megveszi magának a hideg finomságot majd miután elfogyasztjuk hazafelé tartunk. Útközben megcsörren Olivér telefonja majd mosolyogva szól bele:
-Szia anyuci - kisfiús mosoly jelenik meg arcán mire elmosolyodok majd hirtelen hideg nedvességet érzek meg a nadrágomban. Reflex szerűen a hasamhoz kapok majd a hirtelen jött fájdalom hatására össze görnyedek és felkiáltok:
-Úristen! - jön ki a torkomon s a többiek mind ijedten fordulnak hátra.
-Merci mi a baj? - reagálja le elsőként Betty.
-A..azt hiszem elfolyt a magzatvíz - nyöszörgöm fájdalmasan. 
-Anya most le kell tennem! Épp szülünk - jelenti ki Olivér ijedten a telefonba majd egy pillanat alatt bontja a vonalat. - Hívjatok mentőt! Merci gyere ülj le - utasít s a kis kávézó asztal egyik székéhez vezet.
-A francba is, de fáj. Mikor érnek már ide azok a rohadt mentősök? - kérdezem idegesen. Rettentően szúr a hasam, olyan mintha késsel szurkálnák s majd' kiszakadna a helyéről.
-Most hívtam ki, tarts ki, itt vagyunk - guggol le mellém YaOu.
A mentősök iszonyat gyorsan kiérnek szerencsére majd egy hordágyra fektetnek s betolnak az autóba. Olivér jön velem a többiek utánunk jönnek egy taxival. Rettentően fáj a hasam, leizzadt mindenem. reszketeg ám ugyanakkor melegem van. Nem tudtam, hogy ez ennyire fog fájni!
A kórházba érve értesítenek egy szülész orvost engem pedig egy kórterembe tolnak. Átraknak egy másik ágyra alsó testrészemet megszabadítják a ruha daraboktól. Legszívesebben ordítani tudnék fájdalmamban, rettentő mérges vagyok. 
-Hol a francban van már az az orvos?! Mindjárt szülök a rohadt életbe! - markolászom idegesen az ágyat majd hátra dőlök az ágyon.
-Hölgyem kérem nyugodjon meg, már itt is vagyok. - jön be egy fiatal hölgy a kórterembe majd felhúzza a kesztyűt a kezeire. - Kérem fejezze ki a fájdalmai erősségét.
-Ez most komoly? Szerintem Ön is szült már, biztos vagyok benne, hogy tudja milyen érzés ez - szólok vissza mérgesen majd felordítok fájdalmamban. A hasam minden egyes másodpercben egyre jobban görcsöl, iszonyatosan fáj. Csak legyünk már túl ezen..
-Nos ebben természetesen igaza van, Én is szültem már, tudom milyen érzés csak kötelességünk megkérdezni, hogy mennyire fáj ebből tudjuk meg, hogy mennyi idő míg elkezd kibújni a baba.
-Mégis mennyi idő?! Jézusom, már elkezdett kibújni! - eszméletlen milyen orvosok vannak itt.
-Öt centiméternyire tágult. Még várunk egy kicsit és neki állhat nyomni. Kér érzéstelenítést?
-A franc kér, nem fogom bedrogozni a gyerekemet ilyen fiatal állapotában! 
-Merci kérlek nyugodj meg - szólal meg Olivér mire dühösen nézek rá.
-Olivér, te nekem ne mond meg, hogy mit csináljak, mert Ti már egy szúnyogcsípésből is bokatörést csináltok - szólok neki dühösen aztán észbe kapok, hogy miket mondok és elszégyellem magam. - Ne haragudj édesem, nagyon szeretlek, de tudod rettentően fáj és nagyon rossz - nyögök fel fájdalmasan.
-Itt vagyok életem - fogja meg a kezem mire a korlát helyett azt markolom meg erősen. - Te jó isten eltöröd a csontjaimat - nyög fel fájdalmasan, de mit sem foglalkozva nyávogásával ordítani kezdek erősödő fájdalmaim miatt.
-Rendben elértük a tíz centit, Mercédesz megkérem, hogy nyomjon - jelenti ki az orvos miután a nővérek széttárják a lábaimat és kirögzítik. Teljes erőmből nyomok, a fejem belefájdul s könnyeim utat törnek maguknak. Azt hittem könnyebb lesz..
-Rendben, nagyon jól csinálja, csak így tovább.
-Úristen én ezt nem bírom - jelenti ki Olivér fal fehéren majd megtántorodik. 
-Uram kérem nyugodjon meg - siet hozzá egy nővér majd finoman megfogja a vállát. Vegye le a mocskos kezét a barátomról különben nagyon megbánja azt is, hogy megszületett. Nos ez a szülés rettentő sok hangulat változással jár. 
-Nyomjon megint - jelenti ki a nő akinek a nevét még mindig nem tudom, de kérését teljesítve ismét nyomni kezdek. 
-A feje már kint van, nagyon szépen haladunk. Még két nyomás és kint van, hajrá Mercédesz.
Minden erőmet beleadva ismét nyomok egyet majd a fájdalom egy fokkal enyhül. Az egész testem izzad, könnyeim patakokban folynak s ordítok fájdalmamban. Hirtelen egy hatalmas sírást hallod majd döbbenten nézek. 
-Félig kint van. Utolsó nyomás Mercédesz és megvagyunk. Mindent bele - biztat mosolyogva. Elmosolyodok s Olivérre nézek majd minden erőmet bele adva összegörnyedek és egy utolsót nyomot bármennyire is fáj és gyenge mindenem. Megkönnyebbülten dőlök hátra majd hatalmas lihegések között mosolyogva hallgatom a pici sírását. A doktor nő átadja egy nővérnek aki egy törölközőbe bugyolálja nedves, véres, apró kis testét. 
-Gratulálok lányuk született. Apuka Öné a feladat, hogy elvágja a köldök zsinórt - ad Olivér kezébe a nővér egy ollót majd a Szöszi meghatódva vágja el a vastag fehér kötél szerűséget. 
-Mosolyogva veszem át a picit a nővértől majd alaposan szemügyre veszem. El sem hiszem, hogy a kezemben tarthatom végre. Annyira vártam már erre. Apró kis kék szemeivel engem néz s hangosan sír. iszonyatosan zavarja a fülemet, de ez érdekel a legkevésbé. A légzésem visszaáll a helyére sőt egyre nehezebben veszem a levegőt. Szédülni kezdek, a testem ellazul, szemeim nehezebbek lesznek. Fejem hátra esik a puha párnára és levegőért kapkodok. 
-Olivér - suttogom ijedten. - Nem vagyok jól..
-Merci ne..nehogy kérlek ne. Nővér kérem azonnal segítsen valami baj van - szól Olivér az egyik hölgynek. 
-Uram kérem álljon arrébb - félre állítják Olivér aki ijedten néz rám s mindenáron a közelemben akar lenni. Egy másik nővér elveszi Tőlem a picit és egy újabb nővér kivezeti Olivért aki nem akar neki engedelmeskedni. Szemeim egyre jobban nehezednek légzésem megakad és még jobban szédülök. Lecsukódnak szemhéjaim majd mindent elborít a hatalmas fehérség.  
--------------------------------------------------------------------

Chapter 57

Sziasztok Drágáim! :)
Nos először is boldog drazsét szaró szőrpamacsot mindenkinek, vagyis Kellemes Húsvéti Ünnepeket és sok locsolót holnapra! Én kizárok mindenkit szóval jöhetnek a locsolók nyugodtan, nem fognak tudni bejutni. :D 
Nemrég volt árpilis elseje azaz bolondok napja. Remélem mindenki agyon szívatott mindenkit mindenféle hülyeséggel. :D 
Komolyra fordítva a szót köszönöm a komikat és az oldalmegtekintéseket. Ez a rész kissé szomorúbb és komolyabb lett. 
Remélem elnyeri a tetszéseteket. Igazából a hangulatom kihat a blog részeire is de lehet, hogy ezt már észrevettétek. Mostanában kicsit rosszra fordultak a dolgok..:)
Kérlek hagyjatok nyomot magatok után! Jó olvasást! :) Puszi.
Brigii xx

-Olivér gyere gyorsan! - kiabál YaOu. Hangos láb dobogás jelzi a hívott személy közeledtét. Pillanatokon belül megjelenik az ajtóban a szőkeség s ijedt tekintettel, fájdalmas arcomat látva hozzám rohan. 
-Merci mi az? Mid fáj? - guggol le élem majd megfogja a kezem.

-Nincs semmi baj. El fog majd múlni csak pár perc - nyöszörgöm két görcs között fájdalmasan. 

-Ne beszélj ilyeneket Merci, nem tudhatod. 

-Miért ne tudnám? El fog múlni tudom.. 

-Mégis honnan tudod? - kérdezi Betty.

-Onnan, hogy nem első eset - vágom rá hirtelen aztán el is hallgatok. 

-Hogy érted azt, hogy nem az első eset? - néz rám döbbenten Olivér.

-Úgy, hogy pár órával ezelőtt is jelentkeztek ezek a fájdalmak. 

-És te mégis miért nem szóltál? - kérdi mérgesen Olivér ám a szemében csalódottságot látok. 

-Mert téged annyira lekötött az az idióta laptop munka, hogy nem volt Rám időd - mondom neki Én is csalódottan. 
A fájdalom a hasamban egyre jobban csillapodik, már csak kisebb görcs szerű fájdalom van a helyén, ami sokkal elviselhetőbb. 
-Azt hiszem, hogy elmúlt - fújom ki a levegőt hosszan majd letörlöm a homlokomon lévő izzadság cseppeket. Olivér bűntudatos szemekkel néz rám majd halkan megszólal:
-Beviszlek a kórházba, ez így nem mehet tovább - jelenti ki érzés mentes hangon. - Betty hozd ide a cipőjét meg a kabátját kérlek - néz a mellettem álló lányra aki végig aggódva bámul rám. Halványan rámosolygok, bármennyire is fáj az egész hasam. Betty elhagyja a szobát majd perceken belül megjelenik kabátommal, táskámmal és a cipőmmel a kezében. Magamra kapom a fekete kabátot, nyakam köré hanyag módra tekerem a sálat, kezembe veszem a táskámat és Olivér oldalán elindulok a bejárat felé. Ő is magára veszi a kabátját majd szó nélkül kilépünk az ajtón. Leliftezünk a parkolóba, a hasam eközben majd' kiszakad a helyéről és úgy érzem, hogy tényleg megszülök fájdalmamban. Beszállunk a kocsiba, mikor leérünk a parkolóba majd útnak indulunk. Kínos csend áll be közénk, ahogy az az ilyen helyzetekben lenni is szokott. Nem tudom mégis mit kéne mondanom. Lehet szólnom kellett volna Olivérnek, de egyszerűen annyira lefoglalta a munka, hogy nem figyelt semmire. És amúgy sem akartam felidegesíteni hiszen neki most a munkára kell koncentrálnia. Amúgy sincs semmi komoly baj. Hisz' ezek a fájdalmak normálisak a terhes nőknél. Nem? Nem? Vagy mégsem? 
Az út rettentő lassan telik el. Végig ott van bennem egy megérzés ami azt súgja, hogy valami nincs rendben. De mégsem merem magamban kijelenteni, egyszerűen elhessegetem a gondolatot. 
A kórházhoz érve Olivér leparkol majd kisegít a kocsiból. Besétálunk a portához majd a nőgyógyászomhoz kéretőzünk. 
-Ó, jó napot Merci. Miben lehetek segítségére? - áll fel a székéről kedvesen mosolyogva, mikor belépünk a rendelőbe. A negyvenes éveiben járó férfi látványa és mosolya mindig nyugodtsággal tölt el. Ez az ember olyan mint a világ legerősebb nyugtatója.
-Doktor úr nagyon fáj a hasam, kérem csináljon valamit, mert már nem bírom - kérem fájdalmas arccal.
-Nyugodj meg kedvesem, kérlek gyertek át a vizsgálóba - fogja meg finoman a vállam majd kedvesen rám mosolyog. Követjük egy másik szobába, amely számomra ismerős, hisz' itt szoktuk megcsinálni a havi ultrahangot. Levetem a kabátomat, amelyet táskámmal együtt ledobok a kis székre. Olivér idegesen hallgat, felfekszem a vizsgálóágyra majd várom.
-Húzd fel a pólód és kérlek mond el, mik a panaszaid - gumikesztyűt húz a kezére majd halványan elmosolyodik.
-Nos ma reggel kezdődtek. A fürdőben voltam amikor hirtelen összerándultam, a hasam görcsölni kezdett. Remegni kezdtem és rettentően szúrt a hasam. Pár órával később megint jelentkeztek a fájdalmak, de sokkal erőteljesebbek voltak. Doktor úr kérem mondja, hogy nincs semmi baj - könyörögve nézek rá, a félelem eluralkodik rajtam. 
-Nyugodj meg kérlek. Mindjárt kiderül mi a gond - bekeni a hideg zselével a hasam majd rárakja a kis vizsgáló gépet. Pillanatokon belül megjelenik a monitoron a hasam belülről. Látni a picit, az aranyos kis lábait, a pici kis fejét. Egy pillanatra elmosolyodok a csodálatos látványon, Olivér is így tesz majd ismét fájdalom nyilal a hasamba. 
-Itt fáj? - kérdi majd finoman megnyomja a hasamat. Kellemetlen érzés hasít bele a boromba, felnyögök.
-Igen fáj - szorítom össze a kezemet.
-És itt? - nyomja meg kicsivel arrébb mire bólintok. 
-Nos attól tartok nincs jó hírem - törli le a zselét a hasamról. Olivér idegesen lép mellém, védelmezően átölel, jólesik, hogy itt van. 
-Doktor úr kérem mondja már - tör ki belőlem a sírás.
-Merci kérlek nyugodj meg. Sajnálom, de attól tartok nem szülhetsz gyereket - jelenti ki halkan. A szívem kihagy egy ütemet, hirtelen rosszul leszek.
-Ezt mégis, hogy érti? - kérdi hidegen Olivér.
-Ez egy ismeretlen betegség. A terhes nők 20%-át érinti. Kockázatos megszülni a babát ugyanis bele halhat az anyuka, a baba vagy ami rosszabb hogy mindketten.
A szavak egyszerűen villámként hasítanak belém. Nem tudom felfogni az egészet. Ez lehetetlen. Mégis miért pont velünk történik ez az egész?! Miért?!
-Mennyi az esély a túlélésre? 
-50-50%. A legtöbb anyuka sajnos belehal - mondja halkan. 
-Mit lehet ilyenkor tenni? - kérdezem halkan, sírva.
-Nos lehetőséget adunk arra, hogy a szülők eldöntsék, hogy megtartják-e a babát vagy műtéti beavatkozás során mi hozzuk világra a kicsit csak akkor sajnos semmi esélye nincs arra, hogy éljen.
-Nem, nem azt nem hagyom! - csattanok fel sírva. - Doktor úr Én megszülöm a gyereket, kerüljön bármibe. - nem hagyom, hogy meghaljon a gyerekem. Kilenc hónapot hordoztam a szívem alatt nincs hozzá ahhoz bátorságom, hogy megöljem.
-Merci kérlek higgadj le és ne hozz felelőtlen döntéseket - szólal meg Olivér.
-Mégis mi az, hogy felelőtlen döntés? Tudod Te miről van szó Olivér? Arról, hogy lesz e gyerekünk vagy sem! - csattanok fel dühösen.
-Nyugodjatok meg mind a ketten. Érthető, hogy idegesek vagytok. Menjetek haza, gondoljátok át a dolgot alaposan és hívjatok fel, hogy mire jutottatok. Ne aggódjatok. Kitartás. Sziasztok - finoman megérinti a karomat majd távozik.
-Nem érdekel mi lesz Én megszülöm a picit - jelentem ki határozottan.
-És abba nem gondolsz bele, hogy mire vállalkozol? Hogy Én mégis min megyek keresztül?! - csattan fel Olivér sírva. Életemben másodszor látom sírni.. - Fogalmad sincs milyen érzés ez nekem. Van fogalmad róla, hogy mire vállalkozol Merci? Engem meg sem kérdeztél, hogy Én mit szólok csak Te kitaláltad ezt az egészet. Tudod mégis milyen érzés ez az egész? Hogy elveszíthetlek Téged vagy a picit? Vagy ami a legrosszabb, hogy mindkettőtöket? Tudod Te milyen érzés ez? - ragadja meg a vállam majd finoman megrázogat. 
Szemébe nézve látom, hogy eluralkodott rajta a félelem. Elgondolkodok szavain és rájövök, hogy igaza van. Csak a picire gondoltam, de az nem jutott eszembe, hogy Ő mit érez, mit akar. De egyszerűen nem tudom ezt megtenni egy kisbabával. Nem vehetem el Tőle az életet!
-Olivér Én..Én sajnálom - tör ki belőlem a sírás majd magamhoz húzom. - Ne haragudj, hogy önző voltam. De egyszerűen nem hagyhatjuk meghalni a picit érted? Nem vehetjük el Tőle az életet. Joga van ahhoz, hogy éljen, érted? - fogom kezeim közé puha arcát.
-Értem, de abba gondolj bele, hogy mi lesz ha Te vagy a pici meghaltok. Ha valamelyikőtöket vagy ne adj Isten mindkettőtöket elveszítem. Merci Én belehalnék a hiányodba - hunyja le a szemét fájdalmasan.
-Hidd el Én is nagyon félek. Ha belegondolok, hogy egy hónapom van még hátra. Nem akarok meghalni - mondom halkan sírva.
-Nem akarlak elveszíteni - suttogja majd közelebb húz magához.
Bármi is történjék Nekem minden vágyam, hogy világra hozzam életem első gyermekét. Ha kell meg is halok érte. Értük.
-Nem tudnék úgy nézni a picire ha Te nem lennél ott. Mert miatta nem lehetnél ott velem - nyöszörgi fájdalmasan.
-Ne mond ezt kérlek. Tudom, hogy nehéz. Majd maximum vissza járok kísérteni, hogy ne randizz más lányokkal - nevetek fel halkan.
-A fenébe is ne mond ezt - rázza meg a fejét dühösen. - Én sem szeretném ha meghalna a pici, de nem tudom mit tegyünk. Össze vagyok zavarodva érted?
-Értem - bólintok finoman majd elhallgatok. Perceken keresztül öleljük egymást, nem szólunk semmit csak egymás karjai közt pihenünk. Az agyam vadul kattog. A pici, Én vagy a pici és Én. 
Egy pillanatra leáll az agyam majd elképzelem magunkat. A pici, Olivér és Én amint az új házunkban együtt élünk és boldogok vagyunk. Nekem nem kell más csak Ők. És Értük mindent kockára tennék. Ha kell az életemet is.
-Szerelmem Én azt mondom kockáztassunk. Van még egy hónapunk, használjuk ki. Lesz ami lesz, vágjunk bele. Én képes vagyok Értetek bármire érted? Csak bízz bennem. Megcsináljuk! - kulcsolom össze ujjainkat majd bátorítóan elmosolyodok.
-Utálom ezt.. utálom, hogy ilyen makacs vagy, de mégis csodállak és szeretlek te őrült lány - rázza meg a fejét könnyezve majd megcsókol.
-Sajnálom, hogy nem figyeltem Rád eléggé. Csak tudod sok volt a munka és határidőre kellett megcsinálnom.
-Nem haragszom - mosolyodok el halványan majd ismét megcsókolom. - Én pedig sajnálom, hogy nem szóltam.
-Nos úgy látszik mindketten hibázunk - mosolyodik el halványan majd szorosabban ölel.
--------------------------------------------------------------------

Chapter 56

Sziasztok! :) 
Először is egy olyan dologgal kezdnem a szokásos és hosszú monológomat, amiről már mindenki hallott. A napokban kiderült, hogy Zayn Malik a One Direction énekese kilép a bandából. Tudom, hogy nem a ByTheWay-hez kapcsolódik, de jómagam és sok olvasó (legalábbis szerintem) hatalmas nagy One Direction rajongó. Mindenkit rosszul érintett a hír, de el kell fogadnunk. Előbb-utóbb valamelyikőjük úgyis megtette volna azt, hogy kilép, hiszen valljuk be, az, hogy Zayn kilépett jó néhány elvetemült rajongónak, riporternek, fényképésznek köszönhető akik minden nap minden egyes pillanatában azon voltak, hogy valamelyik One Direction tagot tönkre tegyék, kikészítsék, szétválasszák a barátnőjével stb. Érthető, hogy Zayn megelégelte a dolgokat és egy kis nyugalomra vágyik. Meg hát valljuk be azt is, hogy Perrie a menyasszonya, 20 év fölött vannak és biztos, hogy gondoltak a családalapításra is. :) Nyugodtan megkövezhettek amiért ezt mondom, de ez az igazság. És sajnos nekünk el kell fogadnunk, hogy ez történt. A fiúk folytatják tovább Zayn nélkül, Zayn pedig éli a saját életét. Engem is szíven ütött a dolog. De el kell fogadni. :)
Másodszor pedig azt szeretném mondani, hogy tudom, hogy nem volt rész előző hétvégén, de nem volt rá sok időm. Mostanában történtek dolgok, elveszítettem egy számomra nagyon fontos személyt, hamarosan túl esek életem második térdműtétén. Az életem mostanában eléggé zűrzavaros és úgy érzem akkor tudok "jó" részeket érni ha épp padlón vagyok. Elég érdekes, de valamennyire hasznos. :) 
Nos más mondani valóm nagyon nincs. 
Ha tetszett a rész, kérlek hagyjatok nyomot magatok után. 
Jó Olvasást! :) 
Puszi : Brigii xx 

 *Másnap reggel*

Nehezen nyitom ki szemeimet a mellőlem jövő halk búgásra. Átfordulok a másik oldalamra majd megpillantom Olivért, amint buzgón gépel a laptopján.
-Jó Reggelt - szólok neki percekkel később mikor belemerülve a munkájába észre sem veszi, hogy Őt bámulom.
-Oh jó reggelt Kincsem - néz rám egy pillanatra majd tovább folytatja a munkát. 
-Reggeli puszit sem kapok? - kérdezem szomorúan.
-Ne haragudj drágám, csak sok a munkám és azt sem tudom, hogy hol áll a fejem. Le kell rendeznem az elkövetkezendő koncertek helyszíneit, beszélnem kell az album kiadóval, rengeteg papír munkát kell megcsinálnom. Már vagy egy órája gépelek, de sehol sem állok - panaszkodik fáradt arccal. Lopva az órára pillantok, ami 10:45-öt mutat majd meggyötört arcú barátomra nézek. 
-Tudok valamiben segíteni? - ajánlom fel kedvesen.
-Nekem már az is segítség hogy mellettem vagy - húz magához majd elmosolyodik. 
-De ha bármiben tudok akkor csak szólj - nyomok puszit a szájára.
-Imádlak életem, de tényleg nem kell semmit - rázza meg a fejét finoman.
-Rendben. Na, de gyere menjünk reggelizni - kászálódok fel az ágyról majd megborzolom a hajamat és felé nyújtom a kezemet.
-Ööö menj csak, Én befejezem ezt és később megyek. 
Mérgesen nézek rá majd elveszem Tőle a laptopot. 
-Ha most nem hagyod abba negyed órára a kibaszott gépi munkát akkor kidobom az ablakon a laptopot - mélyen nézek a szemébe, amit mondok komolyan is gondolom. 
-Életem kérlek ne csináld. Rengeteg munkám van még, ne húzd az időmet kérlek szépen - nyúl a laptopért, de nem tudja elvenni.
-Nem húzom az idődet okoska, hanem csak szeretném ha együtt reggeliznénk és nem csak mindig ezt a szar nyomkodnád. Értem Én, hogy munka, de akkor is van negyed órád kajálni, nemde? - vágok vissza bosszúsan.
-Jó, igazad van - ismeri be egy bólintás kíséretében.
-No látod? És ami a legdurvább, hogy nem halsz bele - játszom túl a helyzetet majd a mondatom végén döbbenten nézek rá. Lerakom a laptopot az ágyra majd ránézek.
-Tényleg kidobtad volna az ablakon? - nevet fel miközben kimegyünk a ajtón.
-Úgy ismersz mint aki nem tartja be azt amit mond? - nézek rá nevetve.
-Nem Te bolond - rázza meg a fejét.
-Bolond vagy ám Te - nézek rá nevetve majd hasba bököm az ujjammal.
-Áú a hasam - tapasztja a kezét az általa fájlalt területre.
-Bele ne halj - forgatom meg a szemem majd belépünk a konyhába.
-Szép jó reggelt mindenkinek - mosolyodok el amint meglátom a többieket. 
-Nektek is gerlepár - nevetnek fel a többiek. Az asztal tele van mindenféle finomsággal. Nagy nehezen kiválasztom, hogy mit szeretnék enni majd lassan befalatozom. Mikor a többiek is végeznek elmosogatunk Bettyvel miközben beszélgetünk néhány dologról.
-Beszéltél már YaOu-val? - hozom fel halkan a témát miközben berakok két tányért a polcra. 
-Nem, még nem. Ma szeretnék vele csak még nem tudom mit mondjak.
-Mindig is a szavak embere voltál, hidd el menni fog - ölelem meg bátorítóan.
-Köszi - mosolyodik el halványan. - Na menjünk nézzük meg a többieket.
-Előtte én elmegyek fogat mosni. Majd később csatlakozok.
-Rendben - mosolyog rám majd távozik a nappali irányába. Felakasztom a szekrény fogantyújára a konyha ruhát majd a fürdőbe megyek. Becsukom magam mögött az ajtót majd a mosdókagylóhoz lépek. A fogkefémért nyúlok, de hirtelen fájdalom nyilal a hasamba. Rettentően megijedek majd össze görnyedek a fájdalomtól, légzésem gyorsul. Testem minden porcikája megremeg, nem tudom mi ez az egész, de iszonyatosan fáj és félek. Halkan nyöszörgök a fájdalomtól, eszembe sem jut segítséget hívni. Leülök a kád szélére, görnyedten ahogy vagyok. Iszonyatosan fáj a hasam és még mindig félek. Mégis mi ez? Kiáltásra nyitom a számat, de a fájdalom ahogy jött elmúlik. Légzésem csillapodok, remegésem abba marad. Ugyanakkor még mindig ijedten ülök és ott az a nyamvadt kérdés a fejemben. Mi volt ez az egész? Talán ez is a terhességgel jár. Hiszen hamarosan szülök. Biztos ez csak egy kis elő fájdalom volt. Azért remélem többször nem lesz ilyen. Mindenesetre nem szólok senkinek. Fáradtan kelek fel a hideg kád széléről majd ismét a mosdókagylóhoz lépek. Gyorsan megmosom a fogam majd hideg vízzel leöblítem az arcomat. A nappaliba megyek ahol Olivér a kanapén ülve, ölében a laptoppal ismét reggeli teendőjét csinálja, Bence és Sziki meg piros pacsiznak. Igen mindenkiben ott van valahol a gyerek. Leülök a fiúk mellé majd csendben nézem a tévét. Egy idő után megunom majd előhalászom a sebemből a telefont és megnézem a Facebookomat. Az elmúlt idők során az üzeneteim és értesítéseim száma megnőtt, több százan jelöltek be ismerősnek. Különböző csoportokba vettek be ahol különböző viccesebbnél viccesebb kérdésekkel teli bejegyzésekben jelöltek meg. Nem nézem meg egytől-egyig mindet csak lenyitom az értesítés rublikát, hogy eltűnjön a piros háromjegyű szám ami az értesítések számát mutatja. Visszaírok az ismerőseimnek, a többi üzenetet nem nézem meg, mert sejtem, hogy nagy része tele van utálkozó mondatokkal, szavakkal. Olivér anyukájával is beszélgetek kicsit majd buzgón gépelő barátomhoz szólok:
-Édesem anyukád puszil - mosolygok rá kedvesen.
-Én is Őt. Beszélgettek? - mosolyodik el, de nem néz rám. 
-Igen, átadom neki - visszaírok Edinának majd elbúcsúzok Tőle és elrakom a telefont. Unatkozva nézek magam elé majd a többiek felé fordulok. 
-Mit szólnátok hozzá ha elmennénk sétálni délután? - vetem fel az ötletet.
-Ez jó ötlet - egyezik bele Bence mosolyogva. - Kérdezd meg a másik gerlepárt is.
-Mostantól nektek mindenki gerlepár? - nevetek fel.
-Igen. Miért talán baj? - néz rám Sziki csalódottan.
-Dehogyis Te dilis - mosolyodok el. - Életem Te benne lennél? - kérdezem Olivértől ám annyira belemerül a munkájába, hogy nem válaszol. Felkelek addigi helyemről majd a fotelje mögé sétálok és átölelem a nyakát hátulról.
-Olibaba - suttogom a fülébe mire összerezzen. - Van kedved sétálni jönni később?
-Nem tudom. Még sok a munkám.
-Na kérleek - nyávogok neki amiről tudom, hogy nem szereti.
-Merci mondtam, hogy sok a munkám. Légyszíves most ne - szól rám idegesen. Csalódottan bólintok majd kiegyenesedek.
-Megkérdezem Bettyéket - indulok el a szobájuk felé. Mindig csak a munka.
-Hé srácok - nyitok be a szobába boldogan és szokás szerint kopogás nélkül.
-Mercikém kopogni luxus? - nevet fel YaOu.
-Hihi igen - mosolygok kislányosan. - Azt akarom egyébként kérdezni, hogy.. - mondatom felén megakadok. A hasamba ismét belenyilal a fájdalom, de most sokkal erősebb mint az előbb. Hangosan felikáltok majd az ajtóba kapaszkodom.
-Jézusom, Merci mi az? - pattannak fel ijedten eddigi helyükről majd hozzám sietnek.
-A hasam.. - nyögdécselem fájdalmasan, levegőért kapkodva. Az egész világ forog velem, mindenből kettőt homályosan kettőt látok. 
-Ülj le azonnal - vezet Betty az ágyhoz. - Nyugodj meg szívem, vegyél mély levegőket.
-Nem megy..alig kapok levegőt. Nagyon fáj - pár kósza könnycsepp folyik végig az arcomon. Ismét félek és remegek. Rettentően fáj a hasam és nem kapok levegőt. Mégis mi ez?!
-Olivér gyere gyorsan! - kiált YaOu idegesen majd dobogó hangot hallok.
--------------------------------------------------------------------