Chapter 20 : Őszinte vallomások...Az igazságra fény derül...

Halihó! :)) Remélem mindenkinek jól telik a nyár és jól érzitek magatokat! :D Jelenleg nálunk most nagyon ratyi idő van, éjjel eső esett, villámlott most meg nem is süt a nap. :( De jó így Fehérvárra menni :( Na mindegy. Az oldalmegtekintéseket nézve a múltkor azt hittem ide tojok egy arany tojást annyira ledöbbentem. Egyszerűen FANTASZTIKUSAK VAGYTOK! Mást nem tudok mondani. Csak még azt, hogy miután elolvastátok az új részt, kérlek hagyjatok nyomot magatok után. Jó Olvasást! Puszi: Brigii

Az ember életében mindig vannak váratlan fordulatok. Soha semmi nem úgy alakul ahogy elterveztük. Mindig közbe jöhet valami ami az egészet elrontja. Egy apró szó, cselekedet és máris minden romba dől. Egy őszinte vallomás ami mindent elronthat.
Csalódások, tévedések és kétségek. Ez a három dolog ami közt szenvedtem miközben a szobámban ültem, immár a sírást abba hagyva. Körülöttem az ágyon hófehér papír zsebkendők használtan, a szemem feldagadva, az orrom bepirosodva. Az ágyammal szemben lévő lila falat bámultam és gondolkoztam. Mindenről. Olivérről, az életről, a szerelemről, a barátokról. Mégis mit keresek én itt? Mi a célom az élettel? Mi akarok lenni? Nem pultos az biztos. Szeretek énekelni és ez a mindenem. Szeretnék azzal foglalkozni amit igazán szeretek. Az énekléssel. Akár itt, akár külföldön, de a lényeg, hogy azt szeretném csinálni amihez értek és amit szeretek. Ez az egész dolog olyan egyszerűnek tűnik mégis borzasztóan nehéz. Már vagy 3 órája ki sem léptem a kis odúmból úgyhogy most ideje volt kimennem a fürdőbe és rendbe szednem magam. Az ágyról feltápászkodva elhagytam a szobámat és átmentem a fürdőbe. Megmostam az arcomat hideg vízzel ami egy kicsit segített is majd megtöröltem a törölközőbe. Visszatettem a helyére a pamut anyagot majd kiindultam a fürdőből amikor egy mellkasnak ütköztem.
-Bocs nem akartam - álltam odébb, de nem néztem meg, hogy kinek beszélek. 
-Hey Merci! Minden rendben van? - kérdezte az illető személy nekem meg a gyomrom görcsbe rándult. 
-Hagyjál légyszíves - mondtam majd kiakartam kerülni, de visszarántott. 
-Te sírtál? - nézett mélyen a szemembe.
-Nem - hazudtam gyorsan.
-Persze, azért ilyen vörösek a szemeid és azért ilyen a hangod.
-Olivér légyszíves engedj el! - mondtam idegesen majd elrántottam a karomat és ott hagytam. Senkivel ne szeretnék most beszélni. Senkivel. Halkan visszacsuktam a szobám ajtaját majd mikor megfordultam két ember ült az ágyamon.
-Ti mindenütt ott vagytok? - kérdeztem felháborodva.
-Figyelj Benz. Csak szeretnék bocsánatot kérni amiért úgy reagáltam nemrég. Csak tudod rossz ezt látni, mert nagyon jó barátom lettél és nem tudom neked milyen lenne ha én szenvednék így.
-De én nem szenvedek - rántottam vállat. - Semmi bajom nincs. Az élet kurva szép - mondtam cinikusan. - Itt vagyok 22 évesen egy szar állással, párkapcsolat nélkül és egy fiú után csorgatom a nyálam akit úgy elvakít a szerelem mint az úton mászó sünt az autó fényszórója. 
-Ne csináld már ezt. Látjuk rajtad, hogy nagyon szarul vagy - jött oda hozzám Betty majd megfogta a két kezem és mélyen a szemembe nézett. Szavai hallatán be kellett látnom, hogy ha Ők azt mondják, hogy nagyon látszik rajtam, hogy van valami akkor az úgy is van. Akaratom ellenére is folyni kezdtek a szememből a könnyek majd szorosan megöleltem. Kezeivel a hátamat simogatta, puszikat adott a hajamba és nyugtató szavakat suttogott a fülembe.
-Nyugodj meg - jött oda Ya Ou is majd Őt is megöleltem.
-Köszönöm, hogy itt vagytok - suttogtam nekik hálásan majd eltávolodtam tőlük. 
-Erre valók a barátok - mosolyodott el Betty. - Na gyere menjünk ki. Biztos éhes vagy - húzott maga után.
-Nem nem vagyok - mondtam mire döbbenten fordult hátra.
-Most ugye csak viccelsz? 
-Nem. Nem tudok enni egy falatot sem. És semmi kedvem sincs kimenni. Sajnálom - mondtam majd megálltam a küszöbnél.
-De csak egy kicsit gyere ki kérlek. A kedvemért - győzködött kínai barátom majd aranyosan elmosolyodott. 
-Jó, de ha bármi van visszajövök - jelentettem ki mire csak bólintottak majd elindultunk a nappaliba. Szerencsére a fiúk közül senki nem volt ott így kényelmesen helyet foglaltam a kanapén majd tévézni kezdtünk. Fogalmam sincs mennyi idő telt el, csak annyit vettem észre, hogy valaki kopog majd mielőtt még bárki is ajtót nyitott volna a Szöszi rohant ki a szobájából.
-Szia Kicsim! - hallottam azt a hangot amit ezer közül felismernék. 
-Szia Cukim! Gyere be - mondta Olivér Én meg próbáltam nem rájuk figyelni, de mindhiába. 
-Sziasztok! - köszönt nyávogva rám meg úgy nézett mint egy utolsó rongydarabra a szekrényében amit muszáj felvennie bármennyire is nem akarja. Szándékosan nem köszöntem vissza amit szóvá is tett.
-Na mi van Mercike ennyire nehezedre esik köszönni?
-Nehogy már megmondjad, hogy mit mikor csináljak te hülye liba. Inkább fogjad be aztán menjél tovább - szóltam oda neki dühösen.
-Minek neveztél? - vonta fel a szemöldökét.
-Libának - ejtettem ki lassan a szót majd gúnyosan elmosolyodtam.
-Na ide figyelj! Ha még egyszer így hívsz akkora pofont kapsz, hogy leszáll a fejed - mondta és fenyegetően nézett rám. Mint aki a puszta nézésével ölni tudna. Én se néztem szebben. 
-Kata hagyd abba. Gyere menjünk be a szobámba - nyúlt közén Olivér majd el szerette volna húzni onnét a barátnőjét, de én közbe szóltam.
-Miért csinálod ezt? Hm? - kiáltottam utánuk dühösen, de inkább a lánynak szólt mire mindketten döbbenten fordultak hátra.
-Én? Mégis mit? - nevetett fel nyersen.
-Azt, hogy így hülyíted Olivért! Azt, hogy folyamatosan csak becsapod, hazudsz neki Ő meg teljesen beveszi. És Te - néztem rá majd folytattam. - Ennyire nem veszed észre?
-Mégis mit? - kérdezte döbbenten.
-Azt, hogy így átver. Az, hogy ennyire becsap téged és, hogy hazudik neked. Hogy nem szeret, mert aki szeret téged az én vagyok! - mondtam dühösen, könnyes szemekkel aztán döbbenten néztem. Úristen! Kimondtam! 
-Mi..? - nézett rám döbbenten.
-Igen szeretlek! Kimondtam, tessék! Amióta ideköltöztem beléd szerettem. És Ő az a lány aki átver téged, aki nem is szeret. Bizonyítékom is van rá!
-Na és mi? - kérdezte cinikusan nevetve Kata.
-Nem akartam, hogy így tudd meg. És nem akarok Én a kapcsolatrontó lenni, de ezt tegnap mondta nekem ez itt - néztem a mellette álló lányra miközben előszedtem a telefonomat és megkerestem a hangfelvételt.
-Mi az? - kérdezték egyszerre.
-Csak akkor mutatom meg ha megakarod nézni - néztem Olivér szemeibe mire bólintott én meg elindítottam a play gombot. Az elejét nem tudtam ugyebár felvenni, de a lényeg megvolt:

-Mégis, hogy csinálod? Hm? Hogy így magadba tudtad bolondítani? - hallottam meg az én hangomat először.
-Egyszerű az egész drágám. Olivér a legelején érdeklődni kezdett irántad. Én meg a legelejétől tudtam, hogy kell nekem. Ahhoz, hogy belém szeressen tudtam, hogy az kell, hogy lemásollak téged. Nem mintha mindig ilyet csinálnék, de most szükség volt rá. Mivel a te kis jó kislány modorodra mindenki bukik Olivér ezt is bekajálta. És lám úgy eszik a tenyeremből mint kecske a legeléskor.
-És mégis meddig akarod még vele ezt csinálni? 
-Hm nem is tudom. Nem olyan sokáig. Még egy kicsit játszadozom vele aztán majd kidobom. Nyugodj meg utána vigasztalhatod majd te a kis drágádat.
-Undorító vagy érted? Undorító. 
-Jól van Mercike. Jól van - majd amint befejezte az utolsó szót halk recsegés hallatszódott majd megszakadt. Síri csönd telepedett a kis helyiségre mindenki csöndben volt és hallgatott.
-Azt hiszed, hogy ezzel át tudod verni Olivért? Ezzel az egész produkcióddal? - szólalt fel elsőként lesajnálóan Kata.
-Fogd be! - szólt rá dühösen Olivér mire döbbenten kaptam oda a fejem. - Fogd be és takarodj! Soha többé nem akarlak itt látni!
-Mi?
-Hallottad! Átvertél és kihasználtál. Soha többé nem akarlak látni! - mondta akadozó hangon mire a szőke cicababa felháborodva nézett.
-Ezért még meghalsz! - ordított rám dühösen majd olyan hirtelen vetette rám magát, hogy felkészülni sem volt időm. Teljes erővel a földre lökött majd helyet foglalt a csípőmön és a hajamat kezdte el tépni. A telefonom kirepült a kezemből így mindkét kezemmel megragadtam az övéit és próbáltam leszedni magamról. Egy nagy pofon csattant az arcomon mire döbbenten néztem majd behúztam neki egyet.
-Normális vagy? - kapott az orra után ami remélhetőleg nagyon fájt neki.
-Ha még egyszer megütsz ennél nagyobbat kapsz. Most pedig tűnjél innen - mondtam majd felrántottam a földről és az ajtó felé kezdtem löködni.
-Ez még nagyon megbánjátok! Mindannyian! - kiabált Én meg gyorsan kilöktem az ajtón és rácsaptam. 
-Jól vagy? - rohantak utánam a többiek, de Én nem törődtem velük csak egy valaki érdekelt. Szellemként suhantam el közöttünk és a nappaliba vettem az irányt ahol a számomra nagyon fontos személy sokkos állapotban állt.
-Igazatok volt. Mindannyiótoknak - mondta piros szemekkel és bennük olyan fájdalmat láttam, hogy azt hittem ketté hasad a szívem és könnybe lábadt a szemem. Majd elhagyta a nappalit. Egy eget rengető ajtó csapódás jelezte, hogy a szobájába ment.
-Beszélek vele - indultam utána, de valaki visszarántott.
-Hagyd. Időre van szüksége - mondta Ya Ou halkan.
-De mellette akarok lenni! Én rontottam el és szeretném jóvá tenni.
-Előbb-utóbb úgy is kiderült volna. Nem a te hibád - szállt be a beszélgetésbe Betty mire letöröltem az arcomról a könnyeimet majd én is a szobámba mentem. Bekapcsoltam a laptopomat majd felléptem Facebookra. Olivér éppen fent volt. Gyorsan rámentem az adatlapjára amin a kapcsoltban rublika helyett nem állt semmi. Nem tudtam, hogy ráírjak-e vagy sem. Sokáig őrlődtem rajta majd mikor végleg megtettem volna már lelépett. Ó a francba! - csaptam idegesen az ágyra. Legszívesebben sikítva a hajamat téptem volna és neki is álltam, de kopogtak az ajtómon.
-Szia! Bejöhetek? - lépett be Betty mire bólintottam. - Itt a telefonod - nyújtotta nekem a készüléket mire elvettem tőle és motyogtam egy "köszi"-t. - Figyelj minden rendben lesz jó? Ne búsulj kérlek.
-Nem tudod mit érzek most. Az a tekintet ahogy rám nézett.. - mondtam könnyes szemekkel és ismét megjelent előttem az a szomorú szempár.
-Tudom. De hidd el minden rendben lesz. Tudod maradnék, de mennem kell munkába. Vigyázz magadra jó? - kérdezte majd megölelt. Halványan bólintottam majd felállt és egy "szia" után elhagyta a szobámat. Én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal és a hatalmas nagy bántudatommal ami percről-percre kezdett felemészteni. Aztán eszembe jutott egy bizonyos személy. Jézusom? Hogy is feledkezhettem meg róla? Hiszen Ő nekem a legfontosabb. Gyorsan összeszedtem pár cuccomat majd egyenesen a temetőbe tartottam. A nagy kovácsoltvas kapun átmenve amin a "FELTÁMADTUNK" felirat volt egy bizonyos fekete márvány sírt kerestem meg amire drága nagymamám neve volt írva. 3 éve halt meg és azóta sokszor jártam ki ide beszélgetni hozzá. Viszont az utóbbi időben elfeledkeztem róla. Emlékszem kiskoromban mindig együtt sütöttünk, mindig Ő tanította meg nekem a dolgokat, Ő volt az aki anyám helyett anyám volt. Leültem a kis sír mellé, a virágot gondosan a vázába tettem és elmeséltem neki az elmúlt hetek eseményeit. Az egész éjjelt nála töltöttem.

*4 nap múlva*

Június elseje van. Az elmúlt négy napban sok dolog történt. A bokámmal minden rendben van, visszamentünk kontrollra, szerencsére ma már mehetek dolgozni. A nagymamámhoz minden nap kimentem az erődbe, néha szó nélkül tűntem el aminek a többiek hangot is adtak, de nem akarom nekik elmondani, hogy hova megyek mindig. Sziki és Bence is megtudták, hogy mi történt Katával és Olivérrel. Véglegesen szakítottak aminek én vagyok a hibája. Olivér. Az elmúlt napokban megbocsájtottam neki és kibékültünk aminek örülök. Minden napot vagy az Én vagy az Ő szobájában töltöttük és beszélgettünk. Elmondtam neki, hogy hibásnak érzem magam amiért szakítottak, de megnyugtatott, hogy nem az én hibám. Éjszakákat aludtam át álmatlanul és csak magamat őröltem. Nem akartam, hogy így tudja meg és így legyen vége a kapcsolatuknak. Amióta kibékültünk a baráti kapcsolatunk sokkal szorosabb lett mint eddig volt. Annyira, hogy néha történtek érdekes dolgok. Tegnap a szobájában voltunk amikor elcsattant köztünk egy csók. Először mindketten döbbenten néztünk majd nagy bocsánat kérések közepette elfelejtettük az egészet. Furcsa vele beszélgetéseket folytatnom, hogy tudom, hogy tudja, hogy szerelmes vagyok belé. Most jelenleg az Ő szobájában vagyunk és ahogy az elmúlt napokban szoktuk most is beszélgetünk. 
-Amúgy neked mi az álmod? - tette fel a furcsa kérdést nekem majd arckifejezésemet látva módosította. - Mi a célod? Mármint gondolom nem abban a discoban akarsz életed végéig dolgozni. Biztos szeretnél valami mást csinálni. Nem? 
-Ház, de. Igazából szeretek énekelni és épp ilyen középiskolába jártam. Ahol pont ezt tanultam. Csak sehol nem tudtam elhelyezkedni, a pénz viszont kellett így kénytelen voltam ezt választani. De hogy jön ez ide? - kérdeztem mosolyogva.
-Csak, mert valahogy sejtettem. Mostanában mindig énekelsz amikor zuhanyzol.
-Hoppácska - nevettem fel.
-Szerintem nincs vele semmi baj. Szép hangod van és ki is kéne használnod - nézett mélyen a szemembe.
-Hát ha te mondod - rántottam vállat majd észrevettem, hogy elég közel van hozzám. Szabad kezével eltűrt egy tincset a fülem mögé majd ajkai egyre közeledni kezdtek az enyém felé. Nem tudtam mit csinálok. Akartam ezt a csókot. Érezni akartam a puha ajkait, érintését, karjait magam körül. Kezeimet tarkójára vezettem majd közelebb húztam magamhoz és megcsókoltam. Testével közelebb kúszott hozzám majd átölelte a derekamat. Óvatosan eldöntött az ágyon, fölöttem helyezkedett el eközben ajkaimat egy pillanatra sem engedve el. Egyik kezével benyúlt a pólóm alá és hasamat kezdte el simogatni. Akaratlanul is libabőrös lettem mindenhol és most jutott el az agyamig, hogy mit csinálok.
-Olivér - suttogtam majd próbáltam lekaparni magamról. - Olivér kérlek ne. Ezt nem lehet - mondtam majd kimásztam alóla. 
-Ezt mos nem értem - ült fel értetlenül majd úgy nézett rám mint egy kutyus aki nem kapott csontot és magyarázatot vár rá.
-Ez nagyon nagy hiba volt ne haragudj. Nem kellett volna - mondtam olyan zavartságot megjátszva amilyet csak tudtam majd mihamarabb elhagytam a szobáját.
Döbbenten dőltem neki a falnak majd eszembe jutott az előbbi kis jelent. Akaratlanul is az ajkaimhoz emeltem a kezemet majd végigsimítottam rajtuk többször. Megcsókolt. De még hogy! Ó te szent ég! 
-----------------------------------------------------------------

Chapter 19

Halihóó Drágák! Hú köszönöm a komikat és a sok oldalmegtekintést. Fantasztikusak vagytok! Imádlak titeket! *-* <3 Csak annyit szeretnék mondani, hogy szerintem az új részt hétvégén hozom utána pedig nem tudom, hogy lesz. Majd valamikor hozom ha lesz időm. Őszintén szólva, azért húzom ennyire azt, hogy Oli és Merci összejöjjenek, mert szeretném ha nehezen, sok dolgokon keresztül menve jönnének össze. De remélem emiatt nem haragszotok. Na remélem tetszeni fog! Kérlek hagyjatok nyomot magatok után! Puszi: Brigii

                               
Minden egyes érintésre amint egymáshoz értek, minden egyes pillantásra ahogy egymásra néztek összerándult a gyomrom. Halkan suttogtak néha-néha felnevettek majd megcsókolták egymást. Nem bírtam ki, hogy ne nézzek rájuk amikor hangosan felnevettek vagy megcsókolták egymást. Úgy éreztem mintha a szívembe ezredszerre döftek volna bele egy kést. Azt a kést ami már vagy 999-szer beledöftek és jól megforgattak. A mellkasom összeszorult, levegőt alig kaptam, a térdeim megremegtek és azt hittem, hogy ott helyben összeesem. Tudtam, hogy ez lesz. Tudtam, hogy ha beleszeretek Olivérbe csak magamat fogom őrölni amiatt, hogy Kata ezt teszi vele és amiatt is, hogy ennyire elvakítja a szerelem. Hogy ennyire nem látja a fától az erdőt. 
-Hey - lökte nekem az egyik rudat Ya Ou mire kizökkentett a távolba bambulásból és a gondolkozásból.
-Hm? - kaptam feléjük a fejem.
-Azt mondtad minden oké. Ne cseréljünk helyet?
-Nem nem kell. Egy pillanat és jövök csak kimegyek a konyhába - léptem el a csocsó asztaltól majd az említett helyiség felé vették lábaim az irányt. Kerestem egy poharat majd engedtem bele a csapból vizet. Lassan kortyolgatni kezdtem közben pedig újra arra gondoltam volna, hogy Olivér, hogy lehet ennyire vak amikor megcsörrent a telefonom. A hirtelen jött hang hallatára összerezzentem majd miközben visszaindultam a többiekhez felvettem a telefont.
-Szia Tomi! - vettem fel majd elmosolyodtam.
-Szia zavarlak? 
-Dehogy. Mondjad csak.
-Azt akarom kérdezni, hogy mivel holnap úgy se dolgozol én meg igen és mivel Timi egyedül itthon maradna, nem-e lenne kedved átjönni és beszélgetni vele?
-Holnap? Szerintem ráérek úgyhogy szívesen megyek.
-Tényleg? Csak, mert nagyon nyúzott, hogy megint egyedül hagyom itthon meg minden és gondoltam kitalálom ezt. De nem muszáj jönnöd ha nem akarsz.
-De akarok. Úgy sincs más programom csak itthon unatkoznék - nevettem fel finoman közben pedig beálltam a gerlepárhoz játszani. 
-Rendben akkor az időpontot rád bízom, de ha úgy lesz akkor ott is aludhatsz, mert én úgyis hajnalban érek haza.
-Rendben. Szerintem olyan fél nyolc és nyolc között. Vagyis én addigra készülök el - nevettem fel ismét aztán egy pillanatra felnéztem majd észrevettem, hogy a Szöszi engem bámul. 
-Oké. Köszönöm szépen akkor majd jössz. Na most le kell tennem. Köszönöm még egyszer. Szia!  
-Nincs mit. Szia! - mosolyodtam el majd letettem a telefont. Visszacsúsztattam a zsebembe majd a többiekre néztem. 
-Ki volt az? - kérdezte Betty.
-Tomi.
-Tomi? - kérdezte Ya Ou érdeklődve, mit sem tudva.
-Ahha egy munkatársam. Megkért, hogy menjek át hozzájuk holnap. Pontosabban Timihez, mert Ő elmegy dolgozni és nem akarja otthon hagyni Őt.
-Ahha - nyugtázták egyszerre majd a játékra koncentráltunk tovább. Az elején még néha-néha odakaptam a fejem a szerelmesekre, de egy idő után megfeledkeztem róluk és majdnem felszabadultan játszottam a többiekkel. Aminek az eredménye az lett, hogy nyertem 9-6-ra. 
-Mondtam én, hogy megverlek titeket - mondtam büszkén. 
-Na most maradj csöndbe vagy megbánod - emelte fel fenyegetően a mutatóujját Ya Ou.
-Bocs Feri - nevettem fel mire Betty is így tett.
-Na ezt megkaptad Fecó - húzta tovább barátnőm majd tovább röhögtünk. 
-Jól van lányok - mondtam sértődötten.
-Jól van na. Csak viccelünk nem kell komolyan venni - mondtam majd megöleltem.
-Én is csak vicceltem - mosolyodott el huncutul majd felröhögtünk. Megittam a maradék vizemet a poharamból majd kivittem a konyhába. Neki dőltem a konyha pultnak majd a telefonozni kezdtem. Arra lettem figyelmes, hogy Kata jön be.
-Na mi van Mercike? Hallottam a kis produkcióidról amiket mostanában csináltál. Nagyon hülye vagy ha azt hiszed, hogy Olivér majd ettől felfigyel rád - mosolygott gúnyosan én meg nem bírtam tovább.
-Mégis, hogy csinálod? Hm? Hogy így magadba tudtad bolondítani? - kérdeztem majd lepillantottam a telefonomra és gyorsan benyomtam a hangrögzítőt. A billentyűzárat lezártam majd letettem magam mellé az asztalra, hogy ne fogjon gyanút.
-Egyszerű az egész drágám. Olivér a legelején érdeklődni kezdett irántad. Én meg a legelejétől tudtam, hogy kell nekem. Ahhoz, hogy belém szeressen tudtam, hogy az kell, hogy lemásollak téged. Nem mintha mindig ilyet csinálnék, de most szükség volt rá - nézett végig fintorogva rajtam majd tovább folytatta. - Mivel a te kis jó kislány modorodra mindenki bukik Olivér ezt is bekajálta. És lám úgy eszik a tenyeremből mint kecske a legeléskor.
-És mégis meddig akarod még vele ezt csinálni? - keltem ki magamból dühösen.
-Hm nem is tudom. Nem olyan sokáig. Még egy kicsit játszadozom vele aztán majd kidobom. Nyugodj meg utána vigasztalhatod majd te a kis drágádat - nézett rám lesajnálóan. Nekem pedig el kellett ismernem akármennyire is nehezemre esett, hogy Kata egy profi cselszövő.
-Undorító vagy érted? Undorító - dobtam felé a szavakat.
-Jól van Mercike. Jól van - nevetett fel gúnyosan én meg már menni készültem. A térdeim remegtek mikor elindultam és felvettem a telefonom majd Ya Ou szobája felé vettem az irányt.
-Srácok! - nyitottam be ijedten mire felkapták a fejüket. - Nézzétek - mondtam majd lejátszottam nekik a felvételt. Csöndben hallgatták végig majd egyre jobban kerekedtek ki a szemeik. 
-Azt a büdös.. - mondta döbbenten először Ya Ou. - Szabad? - kérdezte mire a kezébe adtam a készüléket.
-Köszönöm és most megmutatom Olivérnek - kelt fel az ágyról én meg döbbentem néztem. Aztán amilyen gyorsan csak tudtam rávetettem magam és megállítottam. Vagyis próbáltam.
-Ya Ou meg ne tedd hallod?
-Mégis miért ne Merci? - kérdezte felháborodva. - Itt a kezünkben a bizonyíték. Most megtudja Ő is, hogy mi az igazság.
-De nehogy megmutasd neki - szaladtam utána ki a folyosóra.
-Látnia kell a Szöszinek és kész! Értsd meg! - csitított le.
-Mit kell látnom? - kapta fel a fejét az említett személy Ya Ou pedig a play gombhoz közelítette az ujját. Egyre jobban közeledett felé. Ya Ou kérlek ne...
-Semmit - válaszoltam majd kikaptam a készüléket a kezéből.
-Merci add vissza - mondta én meg szerettem volna kitörölni, de annyira remegett a kezem, hogy nem ment. 
-Mi az? - kérdezte a szőkeség.
-Semmi. Csak egy kép, de nem lényeges - mondtam majd eltettem a telefont és visszaindultam a szobába ahol Betty ült az ágyon.
-Te hülye vagy? - jött be utánam Ya Ou dühösen.
-Igen hülye vagyok képzeld el. Azért, mert nem akarom, hogy összetörjön a szíve. Előbb utóbb úgyis megtörténik, de Én nem akarok - mondtam majd éreztem amint végig folynak a könnycseppek az arcomon. Kimentem a szobájukból majd átmentem az enyémbe. Az ajtót bezártam és végigfeküdtem az ágyon. Elindítottam Jason Derulo Stupid Love című számát majd hagytam, hogy a könnyeim utat törjenek maguknak. Nem élném túl ha tudnám, hogy Kata kidobta Olivér. Ha látnám az arcán a fájdalmas szomorúságot és keservességet. Soha nem szerettem még senkit így és épp, ezért viselne meg engem annyira a látványa. De egyszer ez be fog következni. Csak még nem most. Sokkal később - gondoltam magamban, de tévedten. Nagyon nagyot tévedtem...
-----------------------------------------------------------------

Chapter 18

Halihóó! :D Nem tudom ki volt  óriás koncerten én voltam és egyszerűen fantasztikus volt. Annyira imádtam. Találkoztam Olival és Ákossal amint mentek át a zebrán és mi is szerettünk volna átmenni. Aztán köszöntek én meg sikongattam. :D A lényeg, hogy nagyon jó volt a koncert. Hazafelé meg Pusztai Olivérrel találkoztunk amint mi is és ő is a kocsiban ült és vártunk a pirosnál. Amúgy holnap lesz a szülinapom szval holnap nem hozok részt :D Sajnos.. :((  Egyébként Facebook profilomra tettem fel képeket a koncertről  itt tudjátok megnézni. 
Na nem húzom az időt tovább. Remélem ez a rész is jó lett és kérlek titeket ha elolvastátok hagyjatok nyomot magatok után. Jó Olvasást! :D Brigii



Fogalmam sincs hova menjek, de egy biztos. Nem megyek vissza estig az albérletbe. Ha kell kockára teszem a fájó bokámat, a fájó fejemet, azt, hogy nem ettem egy jó ideje, de vissza nem megyek. Remélhetőleg nem.
Újra és újra eszembe jutott az amit nemrég láttam. Ahogy Kata átöleli, megcsókolja. Ahogy hozzáér. Ahogy Olivér ezt az egészet élvezi, mert szerelmes. Ó, de ha tudná, hogy Katának csak egy újabb trófeája! Újra és újra összerándult a gyomrom, a szívem azt hittem, hogy majd' ketté hasad és a szememből szüntelenül folytak a könnyek. Nem tudom hova menjek. Haza? Nincs olyanom, hogy hazám. Hogy otthonom. Csak az albérlet van ahol lakom 4 fiúval. Bettyhez? Bettyhez nem, mert haragszom rá. Úgy érzem, hogy elárult. Tomihoz? Ááá nem akarom őt zargatni. Inkább visszamegyek az erdőbe ahol tegnap is voltam, zenét hallgatok a telefonomon és sírok miközben gondolkodom. Megkerestem ismét az erdőt majd amikor beléptem rajta deja vú érzésem volt. Vajon miért? - gondoltam magamban cinikusan. Mondhatom igazán okos vagyok, hogy egy erdőbe menekülök. 

Elértem a tegnapi helyemhez majd ismét helyet foglaltam a kissé hideg és nyirkos avarban. Összehúztam magam akár egy kismacska majd elindítottam a telefonomon Sam Tsui & Christina Grimmie Just a Dream című számát. Sajnos csak ez az egy számom van ami ilyen lassú, depis és amin lehet gondolkodni. Gyorsan bekapcsoltam a telefonom majd felnéztem Youtubre és elkezdtem letöltögetni azokat a számokat amiket ismerek és úgymond "sírós" zenéknek is megfelelnek. A lényeg, hogy valami lassú zene legyen, a klipjük szerelemről vagy valami szívhez szóló dologról szóljon és én már egyből sírok rajta. Leszedtem nagyjából 50 ilyen zenét magyar és külföldi előadóktól. Miközben egy újabb szám indult el a gondolataim kezdtek felszínre törni és úgy éreztem, hogy nem látok tőlük. Minden egyes dologról más jutott az eszembe. Vajon Betty miért csinálja ezt? Talán haragszik rám? Megbántottam valamivel? Ha igen mivel? Egyáltalán meddig lesz ez? Olivér. Mikor lesz az amikor én is végre boldog leszek? Vele vagy nélküle, de boldog. Egyáltalán mikor oldódik meg minden gond. Mikor lesz az, hogy kiderül az igazság, Kata elmegy és Én és Olivér végre boldogok lehetünk? Vagy egyáltalán mi lesz ha Katával szakítanak? Szereti. És ha szakítanak az nagy törés lesz neki. Hülye vagyok, hogy azt gondolom, hogy majd egyből összejön velem. Az sem biztos, hogy összejönne velem. Ki tudja mit gondol rólam? Ahjj olyan nehéz ez az egész helyzet.
Gondolkozásomból egy váratlan SMS szakított ki. Betty írt. 

 Idegesen írtam minden egyes betűt; még ő van felháborodva, hogy mi bajom van? Mintha nem tudná! Dühösen lecsaptam magam mellé a telefont majd lehunytam a szemem. Miért ilyen bonyolult minden? Miért nincs mindenre egy egyszerű megoldás? Nem telt bele fél perc a telefonom megszólalt majd a kijelzőn Betty neve és képe villogott.
-Na mivan? - vettem fel flegmán a telefont.
-Mi az, hogy ne mondjam el a titkaidat Ya Ounak? 
-Mi az, hogy mi az, hogy ne mondjad el? Komolyan mondom te teljesen hülye vagy? Ennyire bízhatok benned? Ennyire? Hogy ha találsz valakit magad mellé annak egyből elmondod az össze titkomat? Azt, hogy félek a sötétben azt is? Van fogalmad róla, hogy ez nekem  milyen ciki? - kiabáltam vele mire nem szólt semmit csak hallgatott.
-Sajnálom... - szólalt meg halkan.
-Sajnálod persze te is. Ennyire bízhatok benned? Ennyit ér a több mint 10 év barátságunk?
-Nem csak amióta Ya Ou-val vagyok boldog vagyok meg minden és kikotyogom néha...
-Hát vettem észre. Köszönöm szépen! - mondtam dühösen majd kinyomtam. Ledobtam magam mellé a fűbe a telefont és csak reménykedni tudtam, hogy nem hív újból. Szerencsére nem csörrent meg így végre tudtam hallgatni tovább a zenét. Órákon keresztül ültem ott a gondolataimmal. Csak ők és Én. Minden dolgot átgondoltam magamban, hogy mostantól mit, hogy fogok csinálni. Eszembe jutott többször is, hogy el kéne felejteni Olivért, de nem tudom. Lehetetlen. Ez lenne a legnehezebb dolog életemben. Főleg, hogy egy albérletben lakom vele. Csak úgy lehetne ha elmennék innen Budapestről. El valahova máshova. Mondjuk Franciaországba. Többször is jártam már ott és imádom azt a helyet. A kultúrát, az ételeket, az embereket egyszóval mindent. 

*Órákkal később*  

Mivel kezdett sötétedni ideje volt indulnom. Bár én magam nem akartam a lábaim mégis vittek hazafelé. Na meg az eszem. Jó pár órát töltöttem itt és hiányzott egy bizonyos személy. Egy bizonyos személy aki miatt egyszer sírok egyszer mosolygok. Aki amióta csak abban az albérletben lakom megkeseríti, de egyben bearanyozza a napomat. Nem telt bele 10 perc és valószínűleg és otthon is voltam. Valószínűleg, azért mert féltem. 
-Sziasztok! - köszöntem hangosan majd becsuktam az ajtót. 
-Szia Merci! - jött oda Ya Ou majd megölelt. - Figyelj van egy vendéged.
-Ki? - kérdeztem meglepve.
-Betty.
-Minek van itt?
-Szerinted? Beszélni szeretne veled. Mardossa a bűntudat.
-Jól van beszélek vele - indultam befelé a nappaliba ahol a kanapén ült emlegetett barátnőm majd mikor meglátott felpattant eddigi helyéről és felém közeledett.  
-Szia! Beszélhetnénk? - kérdezte. Hányszor mondták már ezt nekem - tűnődtem el kissé viccelődve magamban. 
-Szia persze. Menjünk a szobámba - indultam el majd gondolom követett. Beengedtem a kis helyiségbe majd becsuktam magam mögött az ajtót. Egy laza kézmozdulattal jeleztem, hogy üljön le mire így is tett majd belekezdett a mondókájába.
-Figyelj sajnálom, hogy elmondtam Ya Ounak a titkaidat. Tudom nem kellett volna, de egyszerűen csak kicsúsztak. Nagyon nagy bűntudatom van miatta én nem akartam. Ne haragudj - nézett rám könnyes szemekkel mire megsajnáltam. Jó, persze mérges is vagyok rá, de a legjobb barátnőm. Nem haragudhatok rá örökké.
-Gyere ide te majom - tártam szét a kezem mire elmosolyodott majd megöleltük egymást.
-Akkor nem haragszol? - nézett rám a ragyogó szemeivel.
-Dehogy - mondtam majd megpusziltam.
-Amúgy hoztam valamit - mosolyodott el titokzatosan majd a táskájában kezdett el matatni.
-Jujj mit? - kúsztam oda kíváncsian.
-Csokit! - rántott elő egy tábla Milka epres csokit mire egyből jobb kedvem lett.
-Te mindig tudod, hogy mivel lesz jobb kedvem - kaptam ki a kezéből majd egyből ki is bontottam. Letörtem magamnak egy sort majd a többiből megkínáltam.
-Falánk disznó - nevetett fel majd Ő is úgy tett ahogy Én. 
-Egyébként mi a helyzet? Hallottam, hogy mi volt tegnap.
-Hát akkor minden tudsz. Nagyon nincs miről beszélnem. A lényeg, hogy a drágalátos Szöszi megbántott és azóta is haragszom rá. Ma is bejött bocsánatot kérni, de elküldtem a francba. Még nem tudom ezt neki megbocsájtani - ráztam meg a fejem. 
-Hát idővel majd elcsitul ez a dolog.
-Ja. Na, de beszéljünk másról. Mi a helyzet veled? - érdeklődtem hogyléte felől. 
-Hm semmi. Mondjuk kicsit hiányzik ez a délutáni futás, de amin meggyógyulsz űzzük hajtsuk - mosolygott nekem meg eszembe jutott valami.
-Jajj! - kaptam a fejemhez ijedten. - Kéne a bokámra jég. Mindjárt jövök! - pattantam fel az ágyról és ahogy tudtam kirohantam a konyhába. 
-Hali - köszöntem Ya Ou-nak aki épp a konyhában volt.
-Szia! Na kibékültetek? - kérdezte.
-Persze - mosolyodtam el. - Van itthon jég?
-Persze, de ha nincs akkor jó valami mirelit is nem?
-De jó - mentem oda a hűtőhöz majd keresgélni kezdtem. Fagyasztott zöld borsót találtam. Ez is megteszi - gondoltam. Kerestem egy konyharuhát majd abba beletekertem. Mikor felálltam és megfordultam Ya Ou már nem volt sehol. Hát jó. Egy pohár vízzel a kezemben visszaindultam a szobámba ám amikor beléptem megtaláltam az eltűntnek hitt kínai barátomat. Épp nagyban Bettyvel falták egymás ajkait mire megtorpantam. 
-Hoppácska már itt sem vagyok - mondtam mosolyogva a két zavarban lévő személynek majd elhagytam a helyiséget. Becsuktam magam mögött az ajtót és inkább kimentem a nappaliba a tévé elé. Bekapcsoltam a távirányítóval majd magam mellé helyezte, a lábamat feltettem a kanapéra és rátettem a hideg konyharuhába tekert mirelitet. Keresgettem az adók között majd az ajtó nyitódására kaptam fel a fejem.    
-Sziasztok! Meghoztuk a csocsót! - kiabált Sziki majd Bencével becipeltek egy nagy asztal, fóliába tekergetve.
-Sziasztok! Hű, de jól néz ki - méregettem a szememmel a friss húst. 
-Hát jó nehéz is - nyögdécsel Bence nevetve.
-Segítsek? - ajánlottam fel.
-Nem kell. Majd összeszereljük valamikor. Most viszont megyünk el.
-Hova? - érdeklődtem.
-Barátnőinkhez. Mármint Bence is a csajához meg én is - mondta Sziki.
-Ahha értem. Hát jó szórakozást - mosolyogtam rájuk.
-Neked is! - intettek majd kimentek az ajtón. Hát egyedül maradtam - gondoltam ismét. Előszedtem a zsebemből a telefonom majd felléptem Facebookra. Beszélgettem pár ismerőssel és megnéztem az értesítéseket amikor megláttam egy elég érdekes képet.  Olivér rakta ki és a következő szöveget írta hozzá: Nagyon szeretlek! <3  A képen Olivér és Kata voltak amint épp csókolóznak. A kommentek pedig mint arról szóltak, hogy "nagyon aranyosak együtt", hogy "mennyire összeillenek" és, hogy "legyenek boldogok sokáig". A gyomrom is összerándult a kommentek és a kép láttán majd észrevettem, hogy könnyezek. Istenem már megint miért sírok?! Nem igaz...
Halk nevetéseket hallottam amik egyre közeledtek mire gyorsan letöröltem még egyszer az arcomat és néztem a tévét.
-Na ugye, azért az ágyam száraz maradt? - kérdeztem az előbbi kis incidensüket felhozva.
-Hülye - nevettek fel.
-Ú meghozták a csocsót? - ugrott oda Ya Ou akár egy öt éves kis gyerek aki épp most kapta meg élete első távirányítós repülőgépét.  
-Ja épp most hozta meg Sziki meg Bence.
-Összeszereljük? - kérdezte vígan mosolyogva.
-Szereljük - tápászkodtam fel majd neki álltunk kibontani a fóliából. Ya Ou elment előszedni a szerszámos ládát addig én Bettyvel beszélgettem. Kiderült, hogy Ya Ou bement hozzá aztán elkezdtek beszélgetni utána pedig "elvoltak", de nem csináltak semmit. Mosolyogva nyugtáztam majd mikor visszaért az emlegetett szamár elkezdtük összeszerelni a játék asztalt. Hatalmas röhögések és vicces fényképek készítése közepette sikerült két óra alatt összeszerelni. Már csak tesztelni kellett. 
-Oké én egyedül leszek ti meg ketten - osztottam ki majd elfoglaltam a helyem. 
-Hát jó úgy is megverünk - mondta magabiztosan Ya Ou.
-Szeretnéd - nevettem fel majd bedobtam a kis lyukon a labdát. Hatalmas őrjöngések és nevetések közepette 3-ra vezettem amikor az ajtó nyílása zavart meg minket. 
-Sziasztok! - hallottuk meg a Szöszi hangját, de nem volt egyedül.
-Hali - nyávogott mosolyogva ikertestvérem.
-Csá - köszöntem unottan majd a többiek is így tettek csak sokkal kedvesebben aztán folytattuk a játékot. A két kis szerelmes párocska leültek a kanapéra pont szembe velem. Olivér átkarolta Kata nyakát majd szorosan magához húzta és megcsókolták egymást. Nem tudtam figyelmen kívül hagyni a kis produkciójukat közben pedig a gyomrom fel le liftezett a rosszul léttől. Automatikusan elkaptam a fejem majd két aggodalommal teli szempárral találtam szembe magam.
-Minden oké - próbáltam meggyőzni őket és magamat is. Elvégre csak nem fognak zavarni. Végül is nem őket fogom bámulni végig sajgó és ketté szakadt szívvel. Á dehogy...
-----------------------------------------------------------------Sajnálom, hogy ilyen rövid és unalmas lett, de egyenlőre csak ennyit tudtam kihozni belőle. Sajnálom.

Chapter 17 : A sajnálatoddal nem érek semmit!

Sziasztok Drágák! Nos hát elérkeztünk a 17. részhez. Nagyon nagyon szépen köszönöm a több mint 11.000 oldalmegtekintést és a plusz feliratkozókat! Fantasztikusak vagytok, imádlak titeket! Már csak 3 nap és nagy koncert. Én megyek (nem tudom mondtam-e) és alig várom! Remélem sokan jöttök! :3 Na nem is húzom tovább az időt. Jó Olvasását és kérlek hagyjatok nyomot magatok után! Puszi: Brigii

Ásítottam egy nagyot majd átfordultam a másik oldalamra. Lassan nyitottam ki a szememet majd egy barna szempárral találtam szemben magamat.

-Ya Ou? - kérdeztem meglepetten.

-Szia! Tudom, hogy mindenkinek van magánszférája, de szeretnék veled beszélni valamiről - törökülésben ült, velem szemben, kezei az ölében pihentek.

-Oké beszéljünk - dörzsöltem meg a szemem amik olyan nehezek voltak mint az ólom. 

-Tudom, hogy tegnap azt mondtad, hogy nem haragszol, de Én szeretnék még egyszer elnézést kérni amiért úgy beszéltem veled a telefonban. Egész éjjel ezen agyaltam, mert gyötört a bűntudat. 

-De Ya Ou én nem haragszom - ültem fel aztán vissza is feküdtem, mert iszonyúan fájni kezdett a fejem.

-Jól vagy? 

-Persze csak fáj a fejem - nyöszörögtem. Lassan ismét felültem viszont a fejfájásom nem múlt. Jól van tök mindegy. 

-Nézd Ya Ou én nem haragszom rád egyáltalán. Engem csak az bánt, hogy Betty elmondja neked a titkaimat. Mert így úgy érzem, hogy nem bízhatok benne. Attól, hogy még szerelmes nem kell mindent elmondania neked. Oké legyen veled őszinte, de itt a titkaimról van szó! Azokról a titkaimról amiket több mint 10 éven át őrzött most meg egy pillanat alatt nyitott könyvvé válik. És ez olyan szar, mert így azt érzem, hogy a titkaim nincsenek biztonságban nála. 

-Jó persze megértlek és igazad is van, de nem minden titkodat mondta el.

-Remélem is - mondtam dühösen. 

-De akkor nem haragszol? 

-Dehogy - öleltem meg mosolyogva.

-Rendben. Jössz reggelizni? - kérdezte.

-Persze - indultam kifelé az ágyból aztán mikor félig kitakartam a combomat megláttam a vágásokat majd egyből kapcsoltam. De mit mondjak? Így nem lenne jó kimenni. 

-Ööö az a helyzet, hogy csak bugyi van rajtam szóval kimész addig amíg felveszek egy gatyát? - találtam kis gyorsan valamit és csak reménykedni tudtam, hogy ne fogjon gyanút. 

-Ja! Persze! - nevetett fel majd kisétált. Gyorsan a szekrényemhez siettem és kivettem egy hosszú pizsama gatyát. A rövidet levettem magamról majd felvettem a hosszút és követtem a konyhába. 

-Sziasztok! - köszöntem a többieknek -beleértve Olivért is - akik az asztalnál ültek.

-Szia Merci! - köszöntek halvány mosoly kíséretében. 

-Tegnap jól ránk ijesztettél. 

-Tudom ne haragudjatok.

-Nem haragszunk. Jól vagy? - kérdezte Sziki.

-Hát fáj a fejem, hányingerem van, de igen - rántottam vállat majd a hűtőhöz sétáltam. Kivettem belőle a doboz tejet, előszedtem egy poharat és töltöttem magamnak. Ahelyett, hogy fehér, folyékony ital jött volna a dobozból, egy zöldes színű, darabos, tejföl állagú, büdös trutymó jött ki.

-Fúj. Ez mi? - kérdeztem undorodva mire Ya Ou mellém lépett.

-Hát ööö - kezdte aztán felnevetett én meg éreztem ahogy felkavarodik a gyomrom. Hirtelen feljött belőlem valami keserű, darabos, trutymó ami végigmarta a torkomat és a számon akart kijönni. Kezemet a számra tapasztottam majd egy újabb adag hányás akart kijönni belőlem, de nem tudott. 

-Jól vagy? - kérdezte Bence mire megráztam a fejem. Futás! - gondoltam magamban majd a vécé felé kezdtem rohanni. Amint beértem becsaptam magam mögött az ajtót, leguggoltam a vécé elé, felhajtottam az ülőkét és hagytam, hogy kijöjjön belőlem aminek ki kellett jönnie. A számból csak úgy jött a tegnap kaja, a szeme könnyezett, a combom fájt. 

-Merci jól vagy? - hallottam meg a többiek hangját az ajtó mögül.

-Na ez aztán okos kérdés volt. Nem hallod, hogy hány? - kérdezte Olivér.

-Olivér te inkább fogd be! - szólt rá mérgesen Ya Ou. Halkan köhögni kezdtem (halkan? inkább mint aki megakar fulladni) majd téptem egy darab vécé papírt és letöröltem a szemem. 

-Bemenjek? - kérdezte Ya Ou.

-Nehogy! Megvagyok! - kiáltottam ki és egy újabb adag hányás jött fel. Hajamat két kezemmel hátrafogtam, hogy ne legyen tele a 13 órával ezelőtti kajával ami ahol bement épp ott jön ki. 

-Ez nem hangzik jól - mondtam Sziki és hallottam a hangján ahogy fintorog. Nem is néz ki jól! - gondoltam. Nagyjából ennek a kétszeres jött még fel belőlem hatalmas köhögések és öklendezések közepette. Mikor végre - remélhetőleg - elmúlt letéptem egy újabb vécépapír darabot majd letöröltem a számat. Lehúztam a vécét, kinyitottam az ablakot és befújtam egy jó nagy adag légfrissítővel, hogy elmúljon a szag. A torkomat kimarta a hányással együtt feljövő gyomorsav, a fejem fájt. Gyorsan megmostam a fogamat meg az arcomat majd kimentem a többiekhez. 

-Jól vagyok. Azt hiszem - nyitottam ki az ajtót mire 4 ijedt arccal találtam szemben magam.

-De szarul nézel ki - szólalt meg Sziki.

-Kösz - nevettem fel. Szarul is éreztem magam.

-Ne vigyelek orvoshoz? - kérdezte aggódva Ya Ou.

-Nem kell - mondtam majd találkozott a tekintetem Oliverével. 

-Biztos? - zökkentett ki a bámulásból kínai barátom.

-Persze - mosolyodtam el halványa.

-Oké, de ha még egy ehhez hasonló lesz én magam viszlek el - mondta komolyan Sziki mire felnevettem.

-Hát rendben. Én most szerintem megyek és felöltözök. Köszi, hogy aggódtatok - néztem rájuk hálásan.

-Oké - mondta Ya Ou majd mikor elmentem mellette megsimította  a karomat. Rendes tőlük, hogy így aggódnak. Olyanok akár 4 bátty. 

Bementem a szobámba majd a ruhás szekrényem felé vettem az irányt. Kinéztem az ablakon ahol hét ágra sütött a nap így hát gondoltam, hogy rövidnadrágot veszek fel. Ja, de várjunk azt nem lehet - jutott eszembe így hát kikaptam egy hosszú farmert majd felvettem a pólóval együtt. Amint tettem egy lépést a szűk farmer ahogy hozzá ért a sebeimhez azok fájni kezdtek. De muszáj, Ahhoz, hogy megfésülködjek menni kell. Nagy nehezen odamentem az asztalomhoz majd felkaptam a fésűmet és elkezdtem kifésülni a hajam. Még csak el sem kezdtem, de kopogtak az ajtómon. 

-Gyere! - kiáltottam ki mire a Szöszi lépett be kissé bátortalanul.

-Szia! - köszönt kissé bátortalanul. - Beszélhetnénk

-Persze - mondtam köszönés nélkül, semleges hangon mire beljebb jött. 

-Nézd szeretnék bocsánatot kérni, azért amit tegnap mondtam. Nagyon durva volt és nem kellett volna. 

-Tudod mi a legdurvább az egészben? - kérdeztem majd meg sem várva válaszát folytattam: - Az, hogy még soha nem mondták nekem ezt. Így ahogy te. Mondtak már durva, bántó dolgokat, de ilyet még soha - mondtam neki könnyes szemekkel. 

-Sajnálom tényleg. Csak ideges voltam és rajtad vezettem le. Nem kellett volna - mondtam bűntudatosan. Mélyen szép szemeibe néztem s úgy éreztem majd kettéhasad a szívem az láttán amit benne látok. De nem szabad bedőlnöm. Megbántott. Nagyon. Úgy mint még soha senki. A múltkori esetet elnéztem neki, de ezt még nem tudom. Majd idővel...

Szemeim ismét könnybe lábadtak mire pislogtam, hogy eltűnjenek, de hiába. 

-Merci én tényleg sajnálom - szólalt meg ismét.

-Menj ki! - mondtam neki és éreztem ahogy végigfolynak a könnyek az arcomon. - A sajnálatoddal nem érek semmit! 

-Ne csináld ezt kérlek - könyörgött mire megráztam a fejem.

-Menj ki! - emeltem feljebb a hangomat majd az ajtóhoz mentem és kinyitottam neki. Ne ne menj! Maradj itt nem haragszom! Szomorú tekintettel rám nézett majd lassan elhagyta a szobát. Hangosan csaptam be mögötte az ajtót majd a kezemben maradt fésűt a falhoz vágtam. Könnyeim patakokként folytak az arcomon és most tudatosult bennem, hogy amennyire szeretem Őt olyan nehéz lesz megbocsájtanom neki. A kis szekrényemhez rohantam és mindent amit rajta találtam, ami a kezembe került teljes erővel vágtam a falhoz és a földhöz. Hangos csattanással ért földet minden könyv, papír és ki tudja még mik. Minden egyes dolgok ledobáltál a polcról majd mikor nem maradt más hirtelen ötlettől vezérelve megfogtam a szekrényt és azt is feldöntöttem. Eltört? Ki érdekel!? Sírva a falnak dőltem majd annak mentén lecsúsztam és térdemet felhúzva majd átölelve tovább sírtam.

-Merci! Mi történt? Mi ez a zaj? - jöttek be a többiek aztán gondolom döbbenten néztek körbe.

-Hey Merci mi van? Mi történt? - rohant hozzám Ya Ou, de nem válaszoltam. Nem tudtam. - Srácok kérlek menjetek ki - szólt a többieknek majd egy halk ajtócsukódást hallottam. 

-Mi történt? Hallod? - kérdezgetett. 

-Elküldtem a picsába... - mondtam sírva.

-Kit? Olivért? Hallod nézz már rám kérlek - emelte fel a fejem mire könnyes képpel ránéztem.

-Igen Őt. Bejött bocsánatot kérni, de én nem tudom neki ezt megbocsájtani. Még nem. De amiatt, hogy így bántam vele bűntudatom van. 

-Nehogy már neked legyen bűntudatod. Ő beszélt veled úgy ahogy.

-Elegem van érted? Ebből az egészből. Én nem akarok tovább élni. Megakarok halni. 

-Ne mond ezt kérlek - ölelt magához szorosan mire átkaroltam és hozzábújtam. 

-Elegem van - suttogtam majd hirtelen ötlettől vezérelve elakartam menni. Bárhova csak minél messzebb Tőle. - Engedj. Elakarok menni. Majd jövök - hámoztam le a kezeimet róla.

-Persze úgy mint tegnap? - rántott vissza maga mellé.

-Nem, mert most szólok, hogy elmegyek. Kérlek Ya Ou! - könyörögtem majd ránéztem.

-Jó menj. De ha valami bajod esik magamat okolom amiatt, hogy elengedtelek.

-Nem lesz semmi ígérem - álltam fel majd kirohantam a lakásból le a lépcsőn és fordultam is volna balra amikor egy számomra nem kívánatos személybe ütköztem.

-Merci mi a baj? Miért sírsz? Mi volt az a nagy csapkodás fent az előbb? - kérdezte Olivér miközben visszahúzott maga elé, mert kikerültem.

-Mi a baj? Megmondjam mi a baj? Az élet! Kata! A szerelem! Az, hogy mindig én szívok és én vagyok az akit piszkálnak, bántanak és a földbe tipornak! Az, hogy senkiben nem bízhatok! És ebből már rohadtul elegem van érted? - kérdeztem tőle sírva majd a földre rogytam volna ha nem kap el derekamnál fogva.

-Hey hey. Ne sírj kérlek. Rossz ezt látni.

-A te hibád is részben, hogy sírok tehát ne izélj itt nekem - kezdtem el leszedni a kezeit a derekamról, de nem engedte. 

-Tudom és sajnálom - nézett mélyen a szemembe mire abbahagytam a kapálózást. 

-Mondtam már. A sajnálatoddal nem érek semmit. Megbántottál. Nagyon - mondtam miközben végigfolyt az arcomon pár könnycsepp. Kezével odanyúlt majd finoman letörölte őket az arcomról. Érintésére kirázott a hideg mire egy pillanatra lehunytam a szemem. 

-Sajnálom - suttogta mire kinyitottam a szemem. Íriszei könnyektől csillogtak mire legszívesebben megöleltem volna. Készültem is rá, de nem mertem. Továbbá is könnyes, feldagadt szemekkel elléptem tőle pont időben. 

-Olivér drágám! - jelent meg Kata ott mit sem látva az előzőekből majd megcsókolta Olivért. Szorosan átölelte majd gúnyosan nézett rám. Felkavarodott tőle a gyomrom és inkább elmentem onnét. Egy pillanatra visszanéztem mikor találkozott tekintetem a szőkeségével. Letöröltem a könnyeimet majd mentem tovább. Fogalmam sincs hova menjek, de egy biztos. Nem megyek vissza estig az albérletbe. Ha kell kockára teszem a fájó bokámat, a fájó fejemet, azt, hogy nem ettem egy jó ideje, de vissza nem megyek. Remélhetőleg nem.

-----------------------------------------------------------------

Chapter 16

Sziasztok! Végre itt a nyár nem kell többet tanulni, korán lefeküdni, hogy másnapra kipihenjük magunkat, nem kell táskát cipelni, házit írni stb. Jöhet a Balcsi, barátok, hülyülés, nyaralás, lovastábor, koncertek, bulik! Viszlát suli, Helló nyár és helló új rész! :D Na a lényeg, hogy most sokkal többször fogok tudni részt hozni. Aminek remélem örültök, mert én igen. Imádok blogot írni főleg, hogy van kiknek! <3 Jó Olvasást és kérlek hagyjatok nyomot magatok után! Puszi: Brigii





Most már tudom milyen az amikor azt mondják, hogy az igazság fáj.





Nem érdekelt, hogy kik és, hogy látnak. Csak sírva mentem végig az után amíg el nem értem az erdőig. Bementem a szúró faágak közé majd valahol leültem a levelek közé és a mögöttem lévő farönknek támasztottam a hátam. Felhúztam a lábaimat, átöleltem őket és hangosan zokogtam. Itt legalább senki sem hall és egyedül lehetek. Felmarkoltam a kezemmel egy kis adag elszáradt, megbarnult levelet, összeszorítottam majd elhajítottam. Nincs családod. Tökéletesen igaza van. Soha nem volt családom. Persze Betty szülei olyanok mintha az én szüleim is lennének, de az mégsem olyan mintha az igaziak lennének. Mindig van olyan az ember életében amikor másokat is a szüleinek tekint az igazi szülein kívül. De olyan is van amikor csak az idegenek akiket a szüleinek tekint azok a szüleik. A bokám fájt, a torkom és a szám kiszáradt és akármennyire is sütött a nap fáztam. Felnéztem a karjaim közül és tapasztaltam amit eddig nem; az erdő egyedül ijesztő. A hatalmas fák lombjai amint a szél néha-néha megborzolja őket, a falevelek sercegése, a madarak néhaim hirtelen felröppenése és szárnyuk csapkodásainak visz hangzása. Soha nem voltam még egyedül, ilyen állapotban itt. Ijedten kaptam fel a fejem a telefonom csörgésére majd meglepődve gondolkodtam el. Mégis hogy kerül hozzám? Hisz' nem hagytam otthon? Utoljára a kis asztalomon láttam. Miközben ezeken gondolkoztam a telefonom folyamatosan csörgött. Ránéztem a képernyőre amin Ya Ou neve villogott majd az ujjammal végig húzva a képernyőn a piros kört elutasítottam a hívását. Nem akarok beszélni senkivel. Még vele sem. Akármilyen jóban is vagyunk. Alig telt el pár perc, a telefonom ismét megcsörrent. Ezúttal nem azért, mert bejövő hívásom volt hanem, mert üzenetem érkezett Ya Ou-tól.
,,Merre vagy?"
                  Hol a lombok mindent elzárnak, 
                  Oda fény nem süt be. 
                  Hol csak te vagy és a természet,
                  Oda rossz ember nem jut be -  gondoltam.

Nem válaszoltam csak letettem magam mellé a fehér kis készüléket majd bámultam a semmibe. Bántott amit Olivér mondott. Jó igaza van, de, azért lehetett volna tapintatosabb. A telefonom újabb megcsörrenése zavart meg a gondolkozásban. Ismét Ya Ou hívott és ismét elutasítottam. Szemem megint könnybe lábadt és hagytam, hogy végigfolyjon az arcomon. Nem sírtam. Csak könnyeztem. Enyhe fuvallat fújt szaladt át az erdőn mire a fák ágai megremegtek én meg fázni kezdtem. Összehúztam magam annyira amennyire csak tudtam és egy nagy adag gőzölgő forró csokira gondoltam. Kezdtem fázni. És kezdett sötétedni is. Én pedig félek a sötétben. És a vihartól is félek. Kiskoromban amikor vihar volt és nem tudtam aludni vagy azt hittem, hogy szörnyek vannak az ágyam alatt és nem tudtam aludni a szüleim soha nem jöttek hozzám. Mindig Katához rohantak, hogy mi vele. Pedig Ő nem is félt az ilyen dolgoktól. Ő bátor lány. Úgy mint én. Csak én úgy vagyok bátor, hogy ha rávesznek valami őrült, veszélyes dologra akkor azt megcsinálom. Bevállalós vagyok úgymond. De ha arról van szó, hogy viharban vagyok vagy sötétben vagy mind a kettőben akkor visszahúzódok. Úgy mint azok az emberek akiknek a közösségi oldalakon nagy a szájuk, de ha élőben kell beszélni akkor meg kussolnak. 
Ismét a telefonom csörgése zavart meg mire kissé kezdtem ideges lenni. Így aztán marhára lehet gondolkodni! - fortyogtam magamban miközben elutasítottam a hívást. Nem telt bele fél perc ismét megszólalt a telefonom. 
-Ya Ou mit szeretnél? - szóltam bele.
-Mégis merre a büdös francban vagy? - kiabált a telefonba mire összerezzentem és eltartottam a fülemtől a készüléket. -Tudod mennyire aggódtam érted?  
-Na ide figyelj ha továbbra is így kiabálsz velem akkor soha többé nem fogsz látni. Egyébként meg köszönd a Szöszinek - túrtam a hajamba és a végére már sírtam. Egyáltalán nem hatott meg az, hogy aggódott értem. Így nem. 
-Te sírsz? - kérdezte lágyabban, aggodalommal teli hangon.
-Tök mindegy...majd otthon találkozunk - legyintettem és készültem letenni.
-Várj! Azt hiszed ha leteszed békén foglak hagyni? Meséld el mi a baj.
-Olivér - mondtam ki a nevet és megjelent előttem a tökéletes arca, a kisfiús, sármos mégis felnőttes mosolya, a ragyogó szemei, az aranyos vámpírfogai, szőke haja amibe mindig szívesen beletúrnék.
-Már megint mit csinált? - váltott egy pillanat alatt dühösre a hangja. 
-Emlékszel? Mondtad, hogy nézzem meg, hogy mit csinál. Bementem hozzá a szobájába. Elég gondterheltnek tűnt, ezért megkérdeztem, hogy mi a baja. Nem nagyon akarta elmondani aztán a végére kiderült, hogy az, hogy van holnaputánig egy nap szabadidőtök. És akkor azt csináltok amit akartok. És ő szeretné ezt Katával tölteni, de a családjával is szeretne lenni. Erre mondtam neki tanácsként, hogy ha nagyon szereti Katát akkor legyen vele. Erre a fejemhez vágta, hogy én könnyen beszélek, mert hogy nekem nincs családom. Hogy én egyedül vagyok és, hogy nekem csak barátaim vannak. Nem kell két dolog között választanom, mert csak egy dolog van az életemben és azok a barátok - sírtam jobban.
-Mekkora egy bunkó. Bence hol van Olivér? - kérdezte nekem meg kikerekedtek a szemeim.
-Ya Ou fejezd be! Nehogy csinálj vele valamit! - kérleltem zokogva. Ha valami baja esne én nem élném túl...
-Pedig megérdemelne egy pofont. Nem tudom mit képzel magáról. Amióta Katával van azt hiszi, hogy csak úgy belegázolhat az emberek lelkébe és őt ez nem is zavarja.
-Olyan lett mint Kata - állapítottam meg a hallottak után.
-Körülbelül. Mindegy. Mond meg, hogy merre vagy érted megyek.
-Nem. Szeretnék egyedül lenni, gondolkodni - tiltakoztam.
-De Merci nemsokára sötét van.
-És? - kérdetem.
-És te félsz a sötétben - mondta mire kikerekedtek a szemeim ismét. 
-Mégis honnan... - kezdtem aztán beugrott. - Betty. Azt esetleg nem akarja elmondani, hogy hányadikán jön meg a havim? Vagy, hogy hányas melltartót hordok? Komolyan mondom nem hiszem el. Miért kell ennyire kitárgyalni engem? Nekem is vannak ám jogaim a rohadt életbe! - mondtam dühösen és kinyomtam a készüléket mielőtt bármit mondhatott volna. Aztán azzal a lendülettel ki is kapcsoltam. Nincs más témájuk, de most komolyan? Folyton rólam kell beszélniük? Tök jó. Fázok, kezdek félni a pengém pedig otthon van. Pedig szívesen végigvagdosnám a combomat velük akár jó akár rossz. Csak az nyugtatna meg. Utána minden jobb lenne. Egy kicsit még maradok aztán elindulok. A fenekem zsibbadni kezdett így elfeküdtem a falevelek és ágak között majd lehunytam a szemem. Egy-egy neszre még kinyitottam, de aztán kezdtem elálmosodni. Nehogy elaludj! - mondtam magamban. Felkászálódtam az eddigi helyemről majd lesöpörtem magam, mert koszos lettem. Sokkal jobban fáztam mint eddig, de nem érdekelt. Elindultam azon az úton amin eddig jöttem. Lassan kitaláltam az erdőből és beértem a nyüzsgő, kipufogó gáztól büdös utcákra. Az emberek tömegestül járkáltak, gyalog, autóval, egyedül, csoportosan, kettesben. Áthaladtam a zebrán majd a kis gyalogossávon kezdtem el menni. Hosszú utat tettem meg az albérlettől idáig - állapítottam meg magamban. A lábaim nehezek voltak akár egy ólomkő, a szemeim minden második másodpercben lecsukódtak. Le akartam fürödni, aludni akarok és vagdosni magam. Akár egy depressziós ember - állapítottam meg ismét. Felballagtam a hosszú lépcsőn majd balra kanyarodtam. Végig mentem a kis folyosón aztán megálltam az ajtó előtt. Kezemet a kilincsre tettem. Nem merem. Mi van ha a többiek haragszanak rám? Mi van ha annyira megijesztettem őket, hogy bent a bőröndjeim és a cuccaim várnak arra, hogy elvigyem őket magammal valahova máshova? Mi van ha...
-Merci! - lépett ki az ajtón Ya Ou. - Jézusom! Jól vagy? Mi van veled? - kérdeztem döbbenten majd magához ölelt. 
-Ya Ou. Nem érzem jól magam - suttogtam.
-Gyere menjünk be - ölelte át a derekamat majd bevezetett a lakásba. - Most akartam indulni megkeresni téged. 
-Nem kell, itt vagyok - mondtam.
-Srácok megvan Merci! 
-Megvan? - jött ki ijedten Sziki. - Jézusom mi van veled? - kérdezte majd a homlokomra tette a kezét. - Te lázas vagy.
-Dehogy - legyintettem majd én is úgy tettem ahogy Ő. - Na jó a homlokom picit meleg, de semmi vész - nyugtattam őket.
-Picit meleg? - kérdezte Ya Ou miután ő is leellenőrizte a homlokomat. - Gyere fürödj le aztán lefekszel aludni.
-Nincs semmi bajom - nyöszörögtem. 
-Dehogynem - vonszolt a fürdő felé. -Csak gyorsan lefürdesz adok gyógyszert és alszol - kísért be aztán visszament az ajtóhoz. 
-Hát jó. Ha te mondod. Na, de ugye kimész? 
-Ja persze! - kapott észbe majd behúzta maga után az ajtót. Bezártam a biztonság kedvéért majd ledobtam magamról a ruháimat. Felgumiztam a hajamat majd beálltam a tus alá. Megnyitottam a csapot, beállítottam a megfelelő hőmérsékletre a vizet és alaposan eláztattam a testem. Tusfürdővel megmostam minden porcikámat majd leöblítettem. Elzártam a csapot, a törölközőt magam köré tekertem és kiszálltam a tustálcából. Megvártam amíg a testem nagy része megszárad aztán kisétáltam a fürdőből. 
-Kész vagy? - termett ott mellettem Ya Ou mire kissé megijedtem. 
-Igen. Mindjárt felöltözök aztán megyek aludni - indultam be a szobámba. A szekrényemhez érve kivettem egy melltartót, bugyit, rövid gatyát és pólót majd magamra kaptam. Kifésültem a hajam és beengedtem Ya Ou-t. 
-Hoztam gyógyszert - jött be egy pohár vízzel és egy doboz gyógyszerrel a kezében.
-Köszi - vettem el tőle a dobozt. Kiszedtem a dobozból egy levelet majd kipattintottam abból a fehér kis kapszulát. Pár korty vízzel bevettem majd visszaadtam neki.
-Figyelj Merci. Én sajnálom, hogy úgy kiabáltam veled. Csak megijedtem és féltem, hogy valami bajod esik, mert számomra ezalatt a kis idő alatt olyan lettél nekem mint a húgom. És nem akartam, hogy valami bajod legyen. És azt is sajnálom, hogy Bettyvel így kibeszéltünk téged. Igazad van neked is vannak jogaid és ez nem volt szép tőlünk - mondta megbánóan.
-Jó. Megbocsájtok, de Bettyre még haragszom. Azt állítja, hogy a legjobb barátnőm és, hogy senkinek nem mondja el a titkaimat soha. Aztán ahhoz képest mit csinál? Fogalma sincs róla mennyire ciki ez nekem - mondtam dühösen.
-Ezt majd vele beszéld meg, de most pihenj le jó? Nagyon rosszul nézel ki - simította meg a karomat. 
-Jó - indultam meg az ágy felé majd befeküdtem. Szorosan magamra húztam a takarót majd lehunytam a szemem. 
-Gondoskodom róla, hogy nyugodtan tudj aludni.
-Rendben. Köszönöm - néztem rá hálásan. 
-Szép álmokat! - mosolyodott el mire én is így tettem majd kiment az ajtón. Amint becsukta kitakartam magam akármilyen fáradt voltam és fáztam majd a szekrényemhez mentem. Kikerestem a kis papírba hajtogatott pengét majd visszaültem az ágyra. Többször is végig húztam a combomon mire megjelentek a hosszú, piros, mély csíkok. A kezem véres lett ahogy hozzáértem a hegekhez és a combom fájt. Előkerestem egy papírzsepit majd megtöröltem az ujjaimat. A combommal is így tettem majd ledobtam az ágy mellé. A pengét a kis szekrényemre raktam a telefonom és az éjjeli lámpám mellé. Gondosan magamra húztam a takarót és lehunytam a szemem. Hamar elrepültem az álmok világába...
-----------------------------------------------------------------

Chapter 15

Sziasztok! Így egy nappal a nyár előtt új résszel jövök. Később akartam hozni, de így sikerült. Legyen mindenkinek jó nyara, pihenjétek ki magatokat, kerüljétek az iskolát és ha lesz időtök olvassátok a blogot! :D Jó Olvasást! :D Brigii



*Órákkal később*
Miután rájöttem, hogy a nővérem mit tett és megállapítottam, hogy olyan mérges vagyok rá, hogy megtudnám fojtani egy kanál vízben az ágyban fekve ismét megvagdostam magam és elhasználtam egy 100-as zsepit. Kikászálódtam a pihe-puha ágyból majd a tükörhöz sántikáltam, hogy ellenőrizzem az állapotomat. A szemem feldagadt a sírástól, az orrom a eldugult sok orrfújástól, a torkom és az ajkaim kiszáradtak a hajam összeállt darabokban hullott a vállamra. A fejem fájt és az egész testem forró volt. Rendbe kell szednem magam! - gondoltam. Mi lesz ha a fiúk meglátnak így? 
Halkan kinyitottam az ajtót majd - a meglepő csönd ellenére - minél kisebb zajt csapva átmentem a fürdőbe. Hideg vízzel megmostam az arcomat aztán megtöröltem egy törölközővel. Valamennyivel jobb - állapítottam meg. Kimentem a konyhába valami ennivaló után kutatva amikor a hűtőn találtam egy post-it cetlit rajta egy felirattal: 
,,Benz! Elmentünk próbálni, meg fodrászhoz majd jövünk. Nem akartunk szólni, mert aludtál. :D 
                                   Fiúk " 
-Hát jó - tettem le a fehér cetlit az asztalra majd bemásztam a hideg hűtőbe. (Nem szó szerint). Egyből éreztem ahogy kiráz a hideg és, hogy majd' megfagyok. Gyorsan kerestem szalámit, kenyeret, sajtot meg vajat majd csináltam melegszendvicset. Töltöttem mellé egy pohár narancslevet aztán a tévé előtt helyet foglalva neki álltam elpusztítani. Már majdnem megettem amikor kopogtak az ajtón. Ki mer ilyenkor zavarni? - mérgelődtem magamban. 
-Szia! - ugrott a nyakamba mosolyogva Betty mikor ajtót nyitottam.
-Szia! Hát te? - kérdeztem meglepetten.
-Hát hallottam, hogy mi van veled aztán gondoltam felnézek. Meg A fiúk mondták, hogy próbálni mennek addig én meg feljöttem hozzád, hogy boldogítsalak - jött beljebb.
-Hát oké. Most ettem. Te kérsz valamit? - mentem be a konyhába ahova követett.
-Csak inni - foglalt helyet az egyik széken. Gyorsan töltöttem neki is egy pohár narancslevet majd a kezébe adtam.
-Köszönöm - kortyolt bele.-Na és mit csináljunk? 
-Döglődjünk - jelentettem ki mire fejcsóválva felnevetett.
-Jellemző, hogy kajálás után lustálkodni akarsz. De én nem ezért jöttem át! - mosolygott. 
-Jól van. Na gyere menjünk a nappaliba - invitáltam át egy másik helyiségbe. Lehuppantunk a kanapéra én kényelmesen az ölébe helyeztem a lábaimat majd beszélgetni kezdtünk.
-Képzeld még nem is meséltem. Ugye múltkor itt volt Kata én meg mentem el itthonról dolgozni. Ma Olivér mutatott nekem egy dalt amit állítólag Kata írt neki. Megnéztem és tudod milyen dal volt az? - kérdeztem majd meg sem várva válaszát folytattam.-Az én dalom! Amit én írtam Olivérről! Kata bement a szobámba és ellopta.
-Már meg sem lepődöm ezen a kurván. Mekkora egy szemét? Hogy teheti ezt? - kérdezte felháborodva.
-Hát én is ezt mondtam. Na mindegy nem akarok róla beszélni csak gondoltam elmesélem. 
-Hát jól is tetted, hogy elmondtad. Na jó akkor beszéljünk másról - jelentette ki kissé dühösen. Lassan elfelejtettük ezt a dalos dolgot majd más dolgokról beszélgettünk. Legtöbbje kiskorúnkról szólt. Vicces dolgokat és aranyköpéseket idéztünk fel mire volt amikor annyira nevettem, hogy majdnem leestem a kanapéról. Bettyvel egy apró dolgon is úgy tudunk röhögni mintha az valami rohadt vicces lenne. Általában ha elkezdjük a nevetést, nem hagyjuk abba és ez így volt most is. Bármiről eltudunk beszélgetni, tudunk rajta közösen nevetni/dühöngeni/sírni. Apró hülyeségeket csináltunk, de én azt hittem, hogy ott helyben halok meg annyira fájt a hasam a nevetéstől. Néha, azért kellett abbahagynom, mert fájni kezdett a fejem aztán egy kis idő után elmúlt. Fogalmam sincs mennyi idő múlva, de Betty elment és én ismét egyedül maradtam. Eldőltem a kanapén, mert ismét fájni kezdett a fejem és most fáztam is. Lehunytam a szemem aztán ismét elnyomott az álom. 

Később egy ajtócsapódásra, kiáltásra majd hal sutyorgásra keltem.
-Szia Benz! Bocsi nem akartunk felébreszteni - köszönt Ya Ou és Sziki.
-Sziasztok! Nem baj csak elaludtam véletlenül itt kint - néztem rájuk amikor valami furcsát tapasztaltam.-Új frizurátok van? Nem úgy volt, hogy csak próbálni mentek?  
-Hát úgy volt, de holnapután koncert és jól kell kinéznünk tudod  - mosolyogtak. 
-Ahha értem. Cukik lettek - túrtam bele mindkettőbe majd felálltam.- Mindjárt jövök arcot mosok - indultam el a szobába aztán észrevettem, hogy hidegebb van mint pár órával ezelőtt, ezért útközben beugrottam egy pulloverért a szobámba. Mikor magamra húztam tovább siettem a fürdőbe majd hideg vízzel ismét leöblítettem az arcomat. 
-Szia Benz! - jött be Olivér miközben a telefonját nyomkodta.
-Szia! - néztem rá majd megláttam az új haját. Oldalt lenyírva, kiszőkítve, gondosan felzselézve. Nagyjából fél percig bámultam így mikor aztán kezdtem észrevenni, hogy Ő is látja amit csinálok így gyorsan megszólaltam.
-Jó lett a hajad - küldtem felé egy mosolyt.
-Köszi. Figyelj már te nem sülsz meg ebben a pulloverben?
-Nem sőt fázok is - túrtam fel az ujját, hogy megmossam a kezem.
-Fázol? Tudod milyen jó idő van? - kérdezte döbbenten én meg gyorsan megengedtem a meleg vizet, bekentem a kezem folyékony szappannal majd lemostam. Megtöröltem a törölközőbe aztán Olivérre néztem. 
-Ha jó idő van ha nem én fázok - vontam vállat majd elhagytam a helyiséget és a konyhába mentem. 
-Szia! - köszöntem Bencének.-Jó a hajad - dicsértem meg az övét is. 
-Szia! Köszönöm - mosolyodott el. -Nem kéne pihentetni a lábad?
-De, de az unalmas. Mondjuk most is unatkozom, de egész eddig aludtam.
-Ja - nevetett fel.-Hát jó.
-Na megnézem a többieket - indultam el a nappaliba.-Srácok unatkozom! - huppantam le melléjük.
-Te szegény. Menj nézd meg Olivért is, hogy mit csinál - passzoltak le.
-Ne már. Még csak most jöttem - szomorkodtam.
-Nem baj - mosolygott Ya Ou.
-Oké megyek - keltem fel mosolyogva majd bekopogtam a szőkeség szobájába.
-Gyere! - hallottam meg egy kissé ideges hangot.
-Hali zavarok? - dugtam be a fejem.
-Dehogy gyere csak - dobta az asztalra a telefont mire döbbenten néztem.
-Mi a baj? - foglaltam helyet mellette. 
-Holnapután lesz  koncertünk és utána folyamatosan megyünk minden hova és alig lesz időn valamire - dörzsölte meg az arcát.
-És? - kérdeztem ezzel várva, hogy folytassa.
-És az van, hogy szeretnék a családommal lenni, mert rég láttam őket, de ugyanakkor szeretnék eltölteni egy napot Katával is. 
-Hát ha nagyon szereted Katát akkor legyél vele. A családodat úgyis régebbről ismered, de Katát meg egy kis ideje. Ha nagyon szereted akkor legyél vele - próbáltam valahogy tanácsot adni neki. 
-Jó, de te könnyen beszélsz, neked nincs családod. Nincs akik között választanod kell. Csak vannak a barátaid és kész. Nincs olyan, hogy mos ez vagy az. Csak van ez és kész - mondta dühösen mire úgy éreztem magam mintha egy serpenyővel csaptak volna arcba. Nincs családom. Igaza van.
-Igazad van - néztem rá könnyes szemekkel majd folytattam. - De örülj amíg neked van - mondtam majd letöröltem az arcomon végig folyó könnycseppet. Láttam amint az Ő arcán a düh helyét átveszi a félelem és a megbánás. 
-Merci én nem akartam - nyúlt a kezem után, de elrántottam.
-Igazat mondtál. Tök mindegy - keltem fel a helyemről majd kimentem a szobából. Hangosan becsaptam magam mögött az ajtót majd átvágtatva a nappalin kirohantam a lakásból. Nincs családod. Csak ez járt a fejemben. Igaza van. Nincs családom. Nincs apám, anyám, testvére, mamám, papám. Egyedül vagyok nincs senkim. Normális kapcsolatom sincs csak egy reménytelen szerelem az életemben amibe ha így megy tovább beleőrülök. Egy közeli erdőhöz vettem az irányt a városon keresztül. Nem érdekelt, hogy kik látnák ahogy sírok csak menekülni akartam a gondok és az igazság elől. Most már tudom milyen az amikor azt mondják, hogy az igazság fáj.
-----------------------------------------------------------------