Chapter 20 : Őszinte vallomások...Az igazságra fény derül...

Halihó! :)) Remélem mindenkinek jól telik a nyár és jól érzitek magatokat! :D Jelenleg nálunk most nagyon ratyi idő van, éjjel eső esett, villámlott most meg nem is süt a nap. :( De jó így Fehérvárra menni :( Na mindegy. Az oldalmegtekintéseket nézve a múltkor azt hittem ide tojok egy arany tojást annyira ledöbbentem. Egyszerűen FANTASZTIKUSAK VAGYTOK! Mást nem tudok mondani. Csak még azt, hogy miután elolvastátok az új részt, kérlek hagyjatok nyomot magatok után. Jó Olvasást! Puszi: Brigii

Az ember életében mindig vannak váratlan fordulatok. Soha semmi nem úgy alakul ahogy elterveztük. Mindig közbe jöhet valami ami az egészet elrontja. Egy apró szó, cselekedet és máris minden romba dől. Egy őszinte vallomás ami mindent elronthat.
Csalódások, tévedések és kétségek. Ez a három dolog ami közt szenvedtem miközben a szobámban ültem, immár a sírást abba hagyva. Körülöttem az ágyon hófehér papír zsebkendők használtan, a szemem feldagadva, az orrom bepirosodva. Az ágyammal szemben lévő lila falat bámultam és gondolkoztam. Mindenről. Olivérről, az életről, a szerelemről, a barátokról. Mégis mit keresek én itt? Mi a célom az élettel? Mi akarok lenni? Nem pultos az biztos. Szeretek énekelni és ez a mindenem. Szeretnék azzal foglalkozni amit igazán szeretek. Az énekléssel. Akár itt, akár külföldön, de a lényeg, hogy azt szeretném csinálni amihez értek és amit szeretek. Ez az egész dolog olyan egyszerűnek tűnik mégis borzasztóan nehéz. Már vagy 3 órája ki sem léptem a kis odúmból úgyhogy most ideje volt kimennem a fürdőbe és rendbe szednem magam. Az ágyról feltápászkodva elhagytam a szobámat és átmentem a fürdőbe. Megmostam az arcomat hideg vízzel ami egy kicsit segített is majd megtöröltem a törölközőbe. Visszatettem a helyére a pamut anyagot majd kiindultam a fürdőből amikor egy mellkasnak ütköztem.
-Bocs nem akartam - álltam odébb, de nem néztem meg, hogy kinek beszélek. 
-Hey Merci! Minden rendben van? - kérdezte az illető személy nekem meg a gyomrom görcsbe rándult. 
-Hagyjál légyszíves - mondtam majd kiakartam kerülni, de visszarántott. 
-Te sírtál? - nézett mélyen a szemembe.
-Nem - hazudtam gyorsan.
-Persze, azért ilyen vörösek a szemeid és azért ilyen a hangod.
-Olivér légyszíves engedj el! - mondtam idegesen majd elrántottam a karomat és ott hagytam. Senkivel ne szeretnék most beszélni. Senkivel. Halkan visszacsuktam a szobám ajtaját majd mikor megfordultam két ember ült az ágyamon.
-Ti mindenütt ott vagytok? - kérdeztem felháborodva.
-Figyelj Benz. Csak szeretnék bocsánatot kérni amiért úgy reagáltam nemrég. Csak tudod rossz ezt látni, mert nagyon jó barátom lettél és nem tudom neked milyen lenne ha én szenvednék így.
-De én nem szenvedek - rántottam vállat. - Semmi bajom nincs. Az élet kurva szép - mondtam cinikusan. - Itt vagyok 22 évesen egy szar állással, párkapcsolat nélkül és egy fiú után csorgatom a nyálam akit úgy elvakít a szerelem mint az úton mászó sünt az autó fényszórója. 
-Ne csináld már ezt. Látjuk rajtad, hogy nagyon szarul vagy - jött oda hozzám Betty majd megfogta a két kezem és mélyen a szemembe nézett. Szavai hallatán be kellett látnom, hogy ha Ők azt mondják, hogy nagyon látszik rajtam, hogy van valami akkor az úgy is van. Akaratom ellenére is folyni kezdtek a szememből a könnyek majd szorosan megöleltem. Kezeivel a hátamat simogatta, puszikat adott a hajamba és nyugtató szavakat suttogott a fülembe.
-Nyugodj meg - jött oda Ya Ou is majd Őt is megöleltem.
-Köszönöm, hogy itt vagytok - suttogtam nekik hálásan majd eltávolodtam tőlük. 
-Erre valók a barátok - mosolyodott el Betty. - Na gyere menjünk ki. Biztos éhes vagy - húzott maga után.
-Nem nem vagyok - mondtam mire döbbenten fordult hátra.
-Most ugye csak viccelsz? 
-Nem. Nem tudok enni egy falatot sem. És semmi kedvem sincs kimenni. Sajnálom - mondtam majd megálltam a küszöbnél.
-De csak egy kicsit gyere ki kérlek. A kedvemért - győzködött kínai barátom majd aranyosan elmosolyodott. 
-Jó, de ha bármi van visszajövök - jelentettem ki mire csak bólintottak majd elindultunk a nappaliba. Szerencsére a fiúk közül senki nem volt ott így kényelmesen helyet foglaltam a kanapén majd tévézni kezdtünk. Fogalmam sincs mennyi idő telt el, csak annyit vettem észre, hogy valaki kopog majd mielőtt még bárki is ajtót nyitott volna a Szöszi rohant ki a szobájából.
-Szia Kicsim! - hallottam azt a hangot amit ezer közül felismernék. 
-Szia Cukim! Gyere be - mondta Olivér Én meg próbáltam nem rájuk figyelni, de mindhiába. 
-Sziasztok! - köszönt nyávogva rám meg úgy nézett mint egy utolsó rongydarabra a szekrényében amit muszáj felvennie bármennyire is nem akarja. Szándékosan nem köszöntem vissza amit szóvá is tett.
-Na mi van Mercike ennyire nehezedre esik köszönni?
-Nehogy már megmondjad, hogy mit mikor csináljak te hülye liba. Inkább fogjad be aztán menjél tovább - szóltam oda neki dühösen.
-Minek neveztél? - vonta fel a szemöldökét.
-Libának - ejtettem ki lassan a szót majd gúnyosan elmosolyodtam.
-Na ide figyelj! Ha még egyszer így hívsz akkora pofont kapsz, hogy leszáll a fejed - mondta és fenyegetően nézett rám. Mint aki a puszta nézésével ölni tudna. Én se néztem szebben. 
-Kata hagyd abba. Gyere menjünk be a szobámba - nyúlt közén Olivér majd el szerette volna húzni onnét a barátnőjét, de én közbe szóltam.
-Miért csinálod ezt? Hm? - kiáltottam utánuk dühösen, de inkább a lánynak szólt mire mindketten döbbenten fordultak hátra.
-Én? Mégis mit? - nevetett fel nyersen.
-Azt, hogy így hülyíted Olivért! Azt, hogy folyamatosan csak becsapod, hazudsz neki Ő meg teljesen beveszi. És Te - néztem rá majd folytattam. - Ennyire nem veszed észre?
-Mégis mit? - kérdezte döbbenten.
-Azt, hogy így átver. Az, hogy ennyire becsap téged és, hogy hazudik neked. Hogy nem szeret, mert aki szeret téged az én vagyok! - mondtam dühösen, könnyes szemekkel aztán döbbenten néztem. Úristen! Kimondtam! 
-Mi..? - nézett rám döbbenten.
-Igen szeretlek! Kimondtam, tessék! Amióta ideköltöztem beléd szerettem. És Ő az a lány aki átver téged, aki nem is szeret. Bizonyítékom is van rá!
-Na és mi? - kérdezte cinikusan nevetve Kata.
-Nem akartam, hogy így tudd meg. És nem akarok Én a kapcsolatrontó lenni, de ezt tegnap mondta nekem ez itt - néztem a mellette álló lányra miközben előszedtem a telefonomat és megkerestem a hangfelvételt.
-Mi az? - kérdezték egyszerre.
-Csak akkor mutatom meg ha megakarod nézni - néztem Olivér szemeibe mire bólintott én meg elindítottam a play gombot. Az elejét nem tudtam ugyebár felvenni, de a lényeg megvolt:

-Mégis, hogy csinálod? Hm? Hogy így magadba tudtad bolondítani? - hallottam meg az én hangomat először.
-Egyszerű az egész drágám. Olivér a legelején érdeklődni kezdett irántad. Én meg a legelejétől tudtam, hogy kell nekem. Ahhoz, hogy belém szeressen tudtam, hogy az kell, hogy lemásollak téged. Nem mintha mindig ilyet csinálnék, de most szükség volt rá. Mivel a te kis jó kislány modorodra mindenki bukik Olivér ezt is bekajálta. És lám úgy eszik a tenyeremből mint kecske a legeléskor.
-És mégis meddig akarod még vele ezt csinálni? 
-Hm nem is tudom. Nem olyan sokáig. Még egy kicsit játszadozom vele aztán majd kidobom. Nyugodj meg utána vigasztalhatod majd te a kis drágádat.
-Undorító vagy érted? Undorító. 
-Jól van Mercike. Jól van - majd amint befejezte az utolsó szót halk recsegés hallatszódott majd megszakadt. Síri csönd telepedett a kis helyiségre mindenki csöndben volt és hallgatott.
-Azt hiszed, hogy ezzel át tudod verni Olivért? Ezzel az egész produkcióddal? - szólalt fel elsőként lesajnálóan Kata.
-Fogd be! - szólt rá dühösen Olivér mire döbbenten kaptam oda a fejem. - Fogd be és takarodj! Soha többé nem akarlak itt látni!
-Mi?
-Hallottad! Átvertél és kihasználtál. Soha többé nem akarlak látni! - mondta akadozó hangon mire a szőke cicababa felháborodva nézett.
-Ezért még meghalsz! - ordított rám dühösen majd olyan hirtelen vetette rám magát, hogy felkészülni sem volt időm. Teljes erővel a földre lökött majd helyet foglalt a csípőmön és a hajamat kezdte el tépni. A telefonom kirepült a kezemből így mindkét kezemmel megragadtam az övéit és próbáltam leszedni magamról. Egy nagy pofon csattant az arcomon mire döbbenten néztem majd behúztam neki egyet.
-Normális vagy? - kapott az orra után ami remélhetőleg nagyon fájt neki.
-Ha még egyszer megütsz ennél nagyobbat kapsz. Most pedig tűnjél innen - mondtam majd felrántottam a földről és az ajtó felé kezdtem löködni.
-Ez még nagyon megbánjátok! Mindannyian! - kiabált Én meg gyorsan kilöktem az ajtón és rácsaptam. 
-Jól vagy? - rohantak utánam a többiek, de Én nem törődtem velük csak egy valaki érdekelt. Szellemként suhantam el közöttünk és a nappaliba vettem az irányt ahol a számomra nagyon fontos személy sokkos állapotban állt.
-Igazatok volt. Mindannyiótoknak - mondta piros szemekkel és bennük olyan fájdalmat láttam, hogy azt hittem ketté hasad a szívem és könnybe lábadt a szemem. Majd elhagyta a nappalit. Egy eget rengető ajtó csapódás jelezte, hogy a szobájába ment.
-Beszélek vele - indultam utána, de valaki visszarántott.
-Hagyd. Időre van szüksége - mondta Ya Ou halkan.
-De mellette akarok lenni! Én rontottam el és szeretném jóvá tenni.
-Előbb-utóbb úgy is kiderült volna. Nem a te hibád - szállt be a beszélgetésbe Betty mire letöröltem az arcomról a könnyeimet majd én is a szobámba mentem. Bekapcsoltam a laptopomat majd felléptem Facebookra. Olivér éppen fent volt. Gyorsan rámentem az adatlapjára amin a kapcsoltban rublika helyett nem állt semmi. Nem tudtam, hogy ráírjak-e vagy sem. Sokáig őrlődtem rajta majd mikor végleg megtettem volna már lelépett. Ó a francba! - csaptam idegesen az ágyra. Legszívesebben sikítva a hajamat téptem volna és neki is álltam, de kopogtak az ajtómon.
-Szia! Bejöhetek? - lépett be Betty mire bólintottam. - Itt a telefonod - nyújtotta nekem a készüléket mire elvettem tőle és motyogtam egy "köszi"-t. - Figyelj minden rendben lesz jó? Ne búsulj kérlek.
-Nem tudod mit érzek most. Az a tekintet ahogy rám nézett.. - mondtam könnyes szemekkel és ismét megjelent előttem az a szomorú szempár.
-Tudom. De hidd el minden rendben lesz. Tudod maradnék, de mennem kell munkába. Vigyázz magadra jó? - kérdezte majd megölelt. Halványan bólintottam majd felállt és egy "szia" után elhagyta a szobámat. Én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal és a hatalmas nagy bántudatommal ami percről-percre kezdett felemészteni. Aztán eszembe jutott egy bizonyos személy. Jézusom? Hogy is feledkezhettem meg róla? Hiszen Ő nekem a legfontosabb. Gyorsan összeszedtem pár cuccomat majd egyenesen a temetőbe tartottam. A nagy kovácsoltvas kapun átmenve amin a "FELTÁMADTUNK" felirat volt egy bizonyos fekete márvány sírt kerestem meg amire drága nagymamám neve volt írva. 3 éve halt meg és azóta sokszor jártam ki ide beszélgetni hozzá. Viszont az utóbbi időben elfeledkeztem róla. Emlékszem kiskoromban mindig együtt sütöttünk, mindig Ő tanította meg nekem a dolgokat, Ő volt az aki anyám helyett anyám volt. Leültem a kis sír mellé, a virágot gondosan a vázába tettem és elmeséltem neki az elmúlt hetek eseményeit. Az egész éjjelt nála töltöttem.

*4 nap múlva*

Június elseje van. Az elmúlt négy napban sok dolog történt. A bokámmal minden rendben van, visszamentünk kontrollra, szerencsére ma már mehetek dolgozni. A nagymamámhoz minden nap kimentem az erődbe, néha szó nélkül tűntem el aminek a többiek hangot is adtak, de nem akarom nekik elmondani, hogy hova megyek mindig. Sziki és Bence is megtudták, hogy mi történt Katával és Olivérrel. Véglegesen szakítottak aminek én vagyok a hibája. Olivér. Az elmúlt napokban megbocsájtottam neki és kibékültünk aminek örülök. Minden napot vagy az Én vagy az Ő szobájában töltöttük és beszélgettünk. Elmondtam neki, hogy hibásnak érzem magam amiért szakítottak, de megnyugtatott, hogy nem az én hibám. Éjszakákat aludtam át álmatlanul és csak magamat őröltem. Nem akartam, hogy így tudja meg és így legyen vége a kapcsolatuknak. Amióta kibékültünk a baráti kapcsolatunk sokkal szorosabb lett mint eddig volt. Annyira, hogy néha történtek érdekes dolgok. Tegnap a szobájában voltunk amikor elcsattant köztünk egy csók. Először mindketten döbbenten néztünk majd nagy bocsánat kérések közepette elfelejtettük az egészet. Furcsa vele beszélgetéseket folytatnom, hogy tudom, hogy tudja, hogy szerelmes vagyok belé. Most jelenleg az Ő szobájában vagyunk és ahogy az elmúlt napokban szoktuk most is beszélgetünk. 
-Amúgy neked mi az álmod? - tette fel a furcsa kérdést nekem majd arckifejezésemet látva módosította. - Mi a célod? Mármint gondolom nem abban a discoban akarsz életed végéig dolgozni. Biztos szeretnél valami mást csinálni. Nem? 
-Ház, de. Igazából szeretek énekelni és épp ilyen középiskolába jártam. Ahol pont ezt tanultam. Csak sehol nem tudtam elhelyezkedni, a pénz viszont kellett így kénytelen voltam ezt választani. De hogy jön ez ide? - kérdeztem mosolyogva.
-Csak, mert valahogy sejtettem. Mostanában mindig énekelsz amikor zuhanyzol.
-Hoppácska - nevettem fel.
-Szerintem nincs vele semmi baj. Szép hangod van és ki is kéne használnod - nézett mélyen a szemembe.
-Hát ha te mondod - rántottam vállat majd észrevettem, hogy elég közel van hozzám. Szabad kezével eltűrt egy tincset a fülem mögé majd ajkai egyre közeledni kezdtek az enyém felé. Nem tudtam mit csinálok. Akartam ezt a csókot. Érezni akartam a puha ajkait, érintését, karjait magam körül. Kezeimet tarkójára vezettem majd közelebb húztam magamhoz és megcsókoltam. Testével közelebb kúszott hozzám majd átölelte a derekamat. Óvatosan eldöntött az ágyon, fölöttem helyezkedett el eközben ajkaimat egy pillanatra sem engedve el. Egyik kezével benyúlt a pólóm alá és hasamat kezdte el simogatni. Akaratlanul is libabőrös lettem mindenhol és most jutott el az agyamig, hogy mit csinálok.
-Olivér - suttogtam majd próbáltam lekaparni magamról. - Olivér kérlek ne. Ezt nem lehet - mondtam majd kimásztam alóla. 
-Ezt mos nem értem - ült fel értetlenül majd úgy nézett rám mint egy kutyus aki nem kapott csontot és magyarázatot vár rá.
-Ez nagyon nagy hiba volt ne haragudj. Nem kellett volna - mondtam olyan zavartságot megjátszva amilyet csak tudtam majd mihamarabb elhagytam a szobáját.
Döbbenten dőltem neki a falnak majd eszembe jutott az előbbi kis jelent. Akaratlanul is az ajkaimhoz emeltem a kezemet majd végigsimítottam rajtuk többször. Megcsókolt. De még hogy! Ó te szent ég! 
-----------------------------------------------------------------