Chapter 18

Halihóó! :D Nem tudom ki volt  óriás koncerten én voltam és egyszerűen fantasztikus volt. Annyira imádtam. Találkoztam Olival és Ákossal amint mentek át a zebrán és mi is szerettünk volna átmenni. Aztán köszöntek én meg sikongattam. :D A lényeg, hogy nagyon jó volt a koncert. Hazafelé meg Pusztai Olivérrel találkoztunk amint mi is és ő is a kocsiban ült és vártunk a pirosnál. Amúgy holnap lesz a szülinapom szval holnap nem hozok részt :D Sajnos.. :((  Egyébként Facebook profilomra tettem fel képeket a koncertről  itt tudjátok megnézni. 
Na nem húzom az időt tovább. Remélem ez a rész is jó lett és kérlek titeket ha elolvastátok hagyjatok nyomot magatok után. Jó Olvasást! :D Brigii



Fogalmam sincs hova menjek, de egy biztos. Nem megyek vissza estig az albérletbe. Ha kell kockára teszem a fájó bokámat, a fájó fejemet, azt, hogy nem ettem egy jó ideje, de vissza nem megyek. Remélhetőleg nem.
Újra és újra eszembe jutott az amit nemrég láttam. Ahogy Kata átöleli, megcsókolja. Ahogy hozzáér. Ahogy Olivér ezt az egészet élvezi, mert szerelmes. Ó, de ha tudná, hogy Katának csak egy újabb trófeája! Újra és újra összerándult a gyomrom, a szívem azt hittem, hogy majd' ketté hasad és a szememből szüntelenül folytak a könnyek. Nem tudom hova menjek. Haza? Nincs olyanom, hogy hazám. Hogy otthonom. Csak az albérlet van ahol lakom 4 fiúval. Bettyhez? Bettyhez nem, mert haragszom rá. Úgy érzem, hogy elárult. Tomihoz? Ááá nem akarom őt zargatni. Inkább visszamegyek az erdőbe ahol tegnap is voltam, zenét hallgatok a telefonomon és sírok miközben gondolkodom. Megkerestem ismét az erdőt majd amikor beléptem rajta deja vú érzésem volt. Vajon miért? - gondoltam magamban cinikusan. Mondhatom igazán okos vagyok, hogy egy erdőbe menekülök. 

Elértem a tegnapi helyemhez majd ismét helyet foglaltam a kissé hideg és nyirkos avarban. Összehúztam magam akár egy kismacska majd elindítottam a telefonomon Sam Tsui & Christina Grimmie Just a Dream című számát. Sajnos csak ez az egy számom van ami ilyen lassú, depis és amin lehet gondolkodni. Gyorsan bekapcsoltam a telefonom majd felnéztem Youtubre és elkezdtem letöltögetni azokat a számokat amiket ismerek és úgymond "sírós" zenéknek is megfelelnek. A lényeg, hogy valami lassú zene legyen, a klipjük szerelemről vagy valami szívhez szóló dologról szóljon és én már egyből sírok rajta. Leszedtem nagyjából 50 ilyen zenét magyar és külföldi előadóktól. Miközben egy újabb szám indult el a gondolataim kezdtek felszínre törni és úgy éreztem, hogy nem látok tőlük. Minden egyes dologról más jutott az eszembe. Vajon Betty miért csinálja ezt? Talán haragszik rám? Megbántottam valamivel? Ha igen mivel? Egyáltalán meddig lesz ez? Olivér. Mikor lesz az amikor én is végre boldog leszek? Vele vagy nélküle, de boldog. Egyáltalán mikor oldódik meg minden gond. Mikor lesz az, hogy kiderül az igazság, Kata elmegy és Én és Olivér végre boldogok lehetünk? Vagy egyáltalán mi lesz ha Katával szakítanak? Szereti. És ha szakítanak az nagy törés lesz neki. Hülye vagyok, hogy azt gondolom, hogy majd egyből összejön velem. Az sem biztos, hogy összejönne velem. Ki tudja mit gondol rólam? Ahjj olyan nehéz ez az egész helyzet.
Gondolkozásomból egy váratlan SMS szakított ki. Betty írt. 

 Idegesen írtam minden egyes betűt; még ő van felháborodva, hogy mi bajom van? Mintha nem tudná! Dühösen lecsaptam magam mellé a telefont majd lehunytam a szemem. Miért ilyen bonyolult minden? Miért nincs mindenre egy egyszerű megoldás? Nem telt bele fél perc a telefonom megszólalt majd a kijelzőn Betty neve és képe villogott.
-Na mivan? - vettem fel flegmán a telefont.
-Mi az, hogy ne mondjam el a titkaidat Ya Ounak? 
-Mi az, hogy mi az, hogy ne mondjad el? Komolyan mondom te teljesen hülye vagy? Ennyire bízhatok benned? Ennyire? Hogy ha találsz valakit magad mellé annak egyből elmondod az össze titkomat? Azt, hogy félek a sötétben azt is? Van fogalmad róla, hogy ez nekem  milyen ciki? - kiabáltam vele mire nem szólt semmit csak hallgatott.
-Sajnálom... - szólalt meg halkan.
-Sajnálod persze te is. Ennyire bízhatok benned? Ennyit ér a több mint 10 év barátságunk?
-Nem csak amióta Ya Ou-val vagyok boldog vagyok meg minden és kikotyogom néha...
-Hát vettem észre. Köszönöm szépen! - mondtam dühösen majd kinyomtam. Ledobtam magam mellé a fűbe a telefont és csak reménykedni tudtam, hogy nem hív újból. Szerencsére nem csörrent meg így végre tudtam hallgatni tovább a zenét. Órákon keresztül ültem ott a gondolataimmal. Csak ők és Én. Minden dolgot átgondoltam magamban, hogy mostantól mit, hogy fogok csinálni. Eszembe jutott többször is, hogy el kéne felejteni Olivért, de nem tudom. Lehetetlen. Ez lenne a legnehezebb dolog életemben. Főleg, hogy egy albérletben lakom vele. Csak úgy lehetne ha elmennék innen Budapestről. El valahova máshova. Mondjuk Franciaországba. Többször is jártam már ott és imádom azt a helyet. A kultúrát, az ételeket, az embereket egyszóval mindent. 

*Órákkal később*  

Mivel kezdett sötétedni ideje volt indulnom. Bár én magam nem akartam a lábaim mégis vittek hazafelé. Na meg az eszem. Jó pár órát töltöttem itt és hiányzott egy bizonyos személy. Egy bizonyos személy aki miatt egyszer sírok egyszer mosolygok. Aki amióta csak abban az albérletben lakom megkeseríti, de egyben bearanyozza a napomat. Nem telt bele 10 perc és valószínűleg és otthon is voltam. Valószínűleg, azért mert féltem. 
-Sziasztok! - köszöntem hangosan majd becsuktam az ajtót. 
-Szia Merci! - jött oda Ya Ou majd megölelt. - Figyelj van egy vendéged.
-Ki? - kérdeztem meglepve.
-Betty.
-Minek van itt?
-Szerinted? Beszélni szeretne veled. Mardossa a bűntudat.
-Jól van beszélek vele - indultam befelé a nappaliba ahol a kanapén ült emlegetett barátnőm majd mikor meglátott felpattant eddigi helyéről és felém közeledett.  
-Szia! Beszélhetnénk? - kérdezte. Hányszor mondták már ezt nekem - tűnődtem el kissé viccelődve magamban. 
-Szia persze. Menjünk a szobámba - indultam el majd gondolom követett. Beengedtem a kis helyiségbe majd becsuktam magam mögött az ajtót. Egy laza kézmozdulattal jeleztem, hogy üljön le mire így is tett majd belekezdett a mondókájába.
-Figyelj sajnálom, hogy elmondtam Ya Ounak a titkaidat. Tudom nem kellett volna, de egyszerűen csak kicsúsztak. Nagyon nagy bűntudatom van miatta én nem akartam. Ne haragudj - nézett rám könnyes szemekkel mire megsajnáltam. Jó, persze mérges is vagyok rá, de a legjobb barátnőm. Nem haragudhatok rá örökké.
-Gyere ide te majom - tártam szét a kezem mire elmosolyodott majd megöleltük egymást.
-Akkor nem haragszol? - nézett rám a ragyogó szemeivel.
-Dehogy - mondtam majd megpusziltam.
-Amúgy hoztam valamit - mosolyodott el titokzatosan majd a táskájában kezdett el matatni.
-Jujj mit? - kúsztam oda kíváncsian.
-Csokit! - rántott elő egy tábla Milka epres csokit mire egyből jobb kedvem lett.
-Te mindig tudod, hogy mivel lesz jobb kedvem - kaptam ki a kezéből majd egyből ki is bontottam. Letörtem magamnak egy sort majd a többiből megkínáltam.
-Falánk disznó - nevetett fel majd Ő is úgy tett ahogy Én. 
-Egyébként mi a helyzet? Hallottam, hogy mi volt tegnap.
-Hát akkor minden tudsz. Nagyon nincs miről beszélnem. A lényeg, hogy a drágalátos Szöszi megbántott és azóta is haragszom rá. Ma is bejött bocsánatot kérni, de elküldtem a francba. Még nem tudom ezt neki megbocsájtani - ráztam meg a fejem. 
-Hát idővel majd elcsitul ez a dolog.
-Ja. Na, de beszéljünk másról. Mi a helyzet veled? - érdeklődtem hogyléte felől. 
-Hm semmi. Mondjuk kicsit hiányzik ez a délutáni futás, de amin meggyógyulsz űzzük hajtsuk - mosolygott nekem meg eszembe jutott valami.
-Jajj! - kaptam a fejemhez ijedten. - Kéne a bokámra jég. Mindjárt jövök! - pattantam fel az ágyról és ahogy tudtam kirohantam a konyhába. 
-Hali - köszöntem Ya Ou-nak aki épp a konyhában volt.
-Szia! Na kibékültetek? - kérdezte.
-Persze - mosolyodtam el. - Van itthon jég?
-Persze, de ha nincs akkor jó valami mirelit is nem?
-De jó - mentem oda a hűtőhöz majd keresgélni kezdtem. Fagyasztott zöld borsót találtam. Ez is megteszi - gondoltam. Kerestem egy konyharuhát majd abba beletekertem. Mikor felálltam és megfordultam Ya Ou már nem volt sehol. Hát jó. Egy pohár vízzel a kezemben visszaindultam a szobámba ám amikor beléptem megtaláltam az eltűntnek hitt kínai barátomat. Épp nagyban Bettyvel falták egymás ajkait mire megtorpantam. 
-Hoppácska már itt sem vagyok - mondtam mosolyogva a két zavarban lévő személynek majd elhagytam a helyiséget. Becsuktam magam mögött az ajtót és inkább kimentem a nappaliba a tévé elé. Bekapcsoltam a távirányítóval majd magam mellé helyezte, a lábamat feltettem a kanapéra és rátettem a hideg konyharuhába tekert mirelitet. Keresgettem az adók között majd az ajtó nyitódására kaptam fel a fejem.    
-Sziasztok! Meghoztuk a csocsót! - kiabált Sziki majd Bencével becipeltek egy nagy asztal, fóliába tekergetve.
-Sziasztok! Hű, de jól néz ki - méregettem a szememmel a friss húst. 
-Hát jó nehéz is - nyögdécsel Bence nevetve.
-Segítsek? - ajánlottam fel.
-Nem kell. Majd összeszereljük valamikor. Most viszont megyünk el.
-Hova? - érdeklődtem.
-Barátnőinkhez. Mármint Bence is a csajához meg én is - mondta Sziki.
-Ahha értem. Hát jó szórakozást - mosolyogtam rájuk.
-Neked is! - intettek majd kimentek az ajtón. Hát egyedül maradtam - gondoltam ismét. Előszedtem a zsebemből a telefonom majd felléptem Facebookra. Beszélgettem pár ismerőssel és megnéztem az értesítéseket amikor megláttam egy elég érdekes képet.  Olivér rakta ki és a következő szöveget írta hozzá: Nagyon szeretlek! <3  A képen Olivér és Kata voltak amint épp csókolóznak. A kommentek pedig mint arról szóltak, hogy "nagyon aranyosak együtt", hogy "mennyire összeillenek" és, hogy "legyenek boldogok sokáig". A gyomrom is összerándult a kommentek és a kép láttán majd észrevettem, hogy könnyezek. Istenem már megint miért sírok?! Nem igaz...
Halk nevetéseket hallottam amik egyre közeledtek mire gyorsan letöröltem még egyszer az arcomat és néztem a tévét.
-Na ugye, azért az ágyam száraz maradt? - kérdeztem az előbbi kis incidensüket felhozva.
-Hülye - nevettek fel.
-Ú meghozták a csocsót? - ugrott oda Ya Ou akár egy öt éves kis gyerek aki épp most kapta meg élete első távirányítós repülőgépét.  
-Ja épp most hozta meg Sziki meg Bence.
-Összeszereljük? - kérdezte vígan mosolyogva.
-Szereljük - tápászkodtam fel majd neki álltunk kibontani a fóliából. Ya Ou elment előszedni a szerszámos ládát addig én Bettyvel beszélgettem. Kiderült, hogy Ya Ou bement hozzá aztán elkezdtek beszélgetni utána pedig "elvoltak", de nem csináltak semmit. Mosolyogva nyugtáztam majd mikor visszaért az emlegetett szamár elkezdtük összeszerelni a játék asztalt. Hatalmas röhögések és vicces fényképek készítése közepette sikerült két óra alatt összeszerelni. Már csak tesztelni kellett. 
-Oké én egyedül leszek ti meg ketten - osztottam ki majd elfoglaltam a helyem. 
-Hát jó úgy is megverünk - mondta magabiztosan Ya Ou.
-Szeretnéd - nevettem fel majd bedobtam a kis lyukon a labdát. Hatalmas őrjöngések és nevetések közepette 3-ra vezettem amikor az ajtó nyílása zavart meg minket. 
-Sziasztok! - hallottuk meg a Szöszi hangját, de nem volt egyedül.
-Hali - nyávogott mosolyogva ikertestvérem.
-Csá - köszöntem unottan majd a többiek is így tettek csak sokkal kedvesebben aztán folytattuk a játékot. A két kis szerelmes párocska leültek a kanapéra pont szembe velem. Olivér átkarolta Kata nyakát majd szorosan magához húzta és megcsókolták egymást. Nem tudtam figyelmen kívül hagyni a kis produkciójukat közben pedig a gyomrom fel le liftezett a rosszul léttől. Automatikusan elkaptam a fejem majd két aggodalommal teli szempárral találtam szembe magam.
-Minden oké - próbáltam meggyőzni őket és magamat is. Elvégre csak nem fognak zavarni. Végül is nem őket fogom bámulni végig sajgó és ketté szakadt szívvel. Á dehogy...
-----------------------------------------------------------------Sajnálom, hogy ilyen rövid és unalmas lett, de egyenlőre csak ennyit tudtam kihozni belőle. Sajnálom.