Ásítottam egy nagyot majd átfordultam a másik oldalamra. Lassan nyitottam ki a szememet majd egy barna szempárral találtam szemben magamat.
-Ya Ou? - kérdeztem meglepetten.
-Szia! Tudom, hogy mindenkinek van magánszférája, de szeretnék veled beszélni valamiről - törökülésben ült, velem szemben, kezei az ölében pihentek.
-Oké beszéljünk - dörzsöltem meg a szemem amik olyan nehezek voltak mint az ólom.
-Tudom, hogy tegnap azt mondtad, hogy nem haragszol, de Én szeretnék még egyszer elnézést kérni amiért úgy beszéltem veled a telefonban. Egész éjjel ezen agyaltam, mert gyötört a bűntudat.
-De Ya Ou én nem haragszom - ültem fel aztán vissza is feküdtem, mert iszonyúan fájni kezdett a fejem.
-Jól vagy?
-Persze csak fáj a fejem - nyöszörögtem. Lassan ismét felültem viszont a fejfájásom nem múlt. Jól van tök mindegy.
-Nézd Ya Ou én nem haragszom rád egyáltalán. Engem csak az bánt, hogy Betty elmondja neked a titkaimat. Mert így úgy érzem, hogy nem bízhatok benne. Attól, hogy még szerelmes nem kell mindent elmondania neked. Oké legyen veled őszinte, de itt a titkaimról van szó! Azokról a titkaimról amiket több mint 10 éven át őrzött most meg egy pillanat alatt nyitott könyvvé válik. És ez olyan szar, mert így azt érzem, hogy a titkaim nincsenek biztonságban nála.
-Jó persze megértlek és igazad is van, de nem minden titkodat mondta el.
-Remélem is - mondtam dühösen.
-De akkor nem haragszol?
-Dehogy - öleltem meg mosolyogva.
-Rendben. Jössz reggelizni? - kérdezte.
-Persze - indultam kifelé az ágyból aztán mikor félig kitakartam a combomat megláttam a vágásokat majd egyből kapcsoltam. De mit mondjak? Így nem lenne jó kimenni.
-Ööö az a helyzet, hogy csak bugyi van rajtam szóval kimész addig amíg felveszek egy gatyát? - találtam kis gyorsan valamit és csak reménykedni tudtam, hogy ne fogjon gyanút.
-Ja! Persze! - nevetett fel majd kisétált. Gyorsan a szekrényemhez siettem és kivettem egy hosszú pizsama gatyát. A rövidet levettem magamról majd felvettem a hosszút és követtem a konyhába.
-Sziasztok! - köszöntem a többieknek -beleértve Olivért is - akik az asztalnál ültek.
-Szia Merci! - köszöntek halvány mosoly kíséretében.
-Tegnap jól ránk ijesztettél.
-Tudom ne haragudjatok.
-Nem haragszunk. Jól vagy? - kérdezte Sziki.
-Hát fáj a fejem, hányingerem van, de igen - rántottam vállat majd a hűtőhöz sétáltam. Kivettem belőle a doboz tejet, előszedtem egy poharat és töltöttem magamnak. Ahelyett, hogy fehér, folyékony ital jött volna a dobozból, egy zöldes színű, darabos, tejföl állagú, büdös trutymó jött ki.
-Fúj. Ez mi? - kérdeztem undorodva mire Ya Ou mellém lépett.
-Hát ööö - kezdte aztán felnevetett én meg éreztem ahogy felkavarodik a gyomrom. Hirtelen feljött belőlem valami keserű, darabos, trutymó ami végigmarta a torkomat és a számon akart kijönni. Kezemet a számra tapasztottam majd egy újabb adag hányás akart kijönni belőlem, de nem tudott.
-Jól vagy? - kérdezte Bence mire megráztam a fejem. Futás! - gondoltam magamban majd a vécé felé kezdtem rohanni. Amint beértem becsaptam magam mögött az ajtót, leguggoltam a vécé elé, felhajtottam az ülőkét és hagytam, hogy kijöjjön belőlem aminek ki kellett jönnie. A számból csak úgy jött a tegnap kaja, a szeme könnyezett, a combom fájt.
-Merci jól vagy? - hallottam meg a többiek hangját az ajtó mögül.
-Na ez aztán okos kérdés volt. Nem hallod, hogy hány? - kérdezte Olivér.
-Olivér te inkább fogd be! - szólt rá mérgesen Ya Ou. Halkan köhögni kezdtem (halkan? inkább mint aki megakar fulladni) majd téptem egy darab vécé papírt és letöröltem a szemem.
-Bemenjek? - kérdezte Ya Ou.
-Nehogy! Megvagyok! - kiáltottam ki és egy újabb adag hányás jött fel. Hajamat két kezemmel hátrafogtam, hogy ne legyen tele a 13 órával ezelőtti kajával ami ahol bement épp ott jön ki.
-Ez nem hangzik jól - mondtam Sziki és hallottam a hangján ahogy fintorog. Nem is néz ki jól! - gondoltam. Nagyjából ennek a kétszeres jött még fel belőlem hatalmas köhögések és öklendezések közepette. Mikor végre - remélhetőleg - elmúlt letéptem egy újabb vécépapír darabot majd letöröltem a számat. Lehúztam a vécét, kinyitottam az ablakot és befújtam egy jó nagy adag légfrissítővel, hogy elmúljon a szag. A torkomat kimarta a hányással együtt feljövő gyomorsav, a fejem fájt. Gyorsan megmostam a fogamat meg az arcomat majd kimentem a többiekhez.
-Jól vagyok. Azt hiszem - nyitottam ki az ajtót mire 4 ijedt arccal találtam szemben magam.
-De szarul nézel ki - szólalt meg Sziki.
-Kösz - nevettem fel. Szarul is éreztem magam.
-Ne vigyelek orvoshoz? - kérdezte aggódva Ya Ou.
-Nem kell - mondtam majd találkozott a tekintetem Oliverével.
-Biztos? - zökkentett ki a bámulásból kínai barátom.
-Persze - mosolyodtam el halványa.
-Oké, de ha még egy ehhez hasonló lesz én magam viszlek el - mondta komolyan Sziki mire felnevettem.
-Hát rendben. Én most szerintem megyek és felöltözök. Köszi, hogy aggódtatok - néztem rájuk hálásan.
-Oké - mondta Ya Ou majd mikor elmentem mellette megsimította a karomat. Rendes tőlük, hogy így aggódnak. Olyanok akár 4 bátty.
Bementem a szobámba majd a ruhás szekrényem felé vettem az irányt. Kinéztem az ablakon ahol hét ágra sütött a nap így hát gondoltam, hogy rövidnadrágot veszek fel. Ja, de várjunk azt nem lehet - jutott eszembe így hát kikaptam egy hosszú farmert majd felvettem a pólóval együtt. Amint tettem egy lépést a szűk farmer ahogy hozzá ért a sebeimhez azok fájni kezdtek. De muszáj, Ahhoz, hogy megfésülködjek menni kell. Nagy nehezen odamentem az asztalomhoz majd felkaptam a fésűmet és elkezdtem kifésülni a hajam. Még csak el sem kezdtem, de kopogtak az ajtómon.
-Gyere! - kiáltottam ki mire a Szöszi lépett be kissé bátortalanul.
-Szia! - köszönt kissé bátortalanul. - Beszélhetnénk
-Persze - mondtam köszönés nélkül, semleges hangon mire beljebb jött.
-Nézd szeretnék bocsánatot kérni, azért amit tegnap mondtam. Nagyon durva volt és nem kellett volna.
-Tudod mi a legdurvább az egészben? - kérdeztem majd meg sem várva válaszát folytattam: - Az, hogy még soha nem mondták nekem ezt. Így ahogy te. Mondtak már durva, bántó dolgokat, de ilyet még soha - mondtam neki könnyes szemekkel.
-Sajnálom tényleg. Csak ideges voltam és rajtad vezettem le. Nem kellett volna - mondtam bűntudatosan. Mélyen szép szemeibe néztem s úgy éreztem majd kettéhasad a szívem az láttán amit benne látok. De nem szabad bedőlnöm. Megbántott. Nagyon. Úgy mint még soha senki. A múltkori esetet elnéztem neki, de ezt még nem tudom. Majd idővel...
Szemeim ismét könnybe lábadtak mire pislogtam, hogy eltűnjenek, de hiába.
-Merci én tényleg sajnálom - szólalt meg ismét.
-Menj ki! - mondtam neki és éreztem ahogy végigfolynak a könnyek az arcomon. - A sajnálatoddal nem érek semmit!
-Ne csináld ezt kérlek - könyörgött mire megráztam a fejem.
-Menj ki! - emeltem feljebb a hangomat majd az ajtóhoz mentem és kinyitottam neki. Ne ne menj! Maradj itt nem haragszom! Szomorú tekintettel rám nézett majd lassan elhagyta a szobát. Hangosan csaptam be mögötte az ajtót majd a kezemben maradt fésűt a falhoz vágtam. Könnyeim patakokként folytak az arcomon és most tudatosult bennem, hogy amennyire szeretem Őt olyan nehéz lesz megbocsájtanom neki. A kis szekrényemhez rohantam és mindent amit rajta találtam, ami a kezembe került teljes erővel vágtam a falhoz és a földhöz. Hangos csattanással ért földet minden könyv, papír és ki tudja még mik. Minden egyes dolgok ledobáltál a polcról majd mikor nem maradt más hirtelen ötlettől vezérelve megfogtam a szekrényt és azt is feldöntöttem. Eltört? Ki érdekel!? Sírva a falnak dőltem majd annak mentén lecsúsztam és térdemet felhúzva majd átölelve tovább sírtam.
-Merci! Mi történt? Mi ez a zaj? - jöttek be a többiek aztán gondolom döbbenten néztek körbe.
-Hey Merci mi van? Mi történt? - rohant hozzám Ya Ou, de nem válaszoltam. Nem tudtam. - Srácok kérlek menjetek ki - szólt a többieknek majd egy halk ajtócsukódást hallottam.
-Mi történt? Hallod? - kérdezgetett.
-Elküldtem a picsába... - mondtam sírva.
-Kit? Olivért? Hallod nézz már rám kérlek - emelte fel a fejem mire könnyes képpel ránéztem.
-Igen Őt. Bejött bocsánatot kérni, de én nem tudom neki ezt megbocsájtani. Még nem. De amiatt, hogy így bántam vele bűntudatom van.
-Nehogy már neked legyen bűntudatod. Ő beszélt veled úgy ahogy.
-Elegem van érted? Ebből az egészből. Én nem akarok tovább élni. Megakarok halni.
-Ne mond ezt kérlek - ölelt magához szorosan mire átkaroltam és hozzábújtam.
-Elegem van - suttogtam majd hirtelen ötlettől vezérelve elakartam menni. Bárhova csak minél messzebb Tőle. - Engedj. Elakarok menni. Majd jövök - hámoztam le a kezeimet róla.
-Persze úgy mint tegnap? - rántott vissza maga mellé.
-Nem, mert most szólok, hogy elmegyek. Kérlek Ya Ou! - könyörögtem majd ránéztem.
-Jó menj. De ha valami bajod esik magamat okolom amiatt, hogy elengedtelek.
-Nem lesz semmi ígérem - álltam fel majd kirohantam a lakásból le a lépcsőn és fordultam is volna balra amikor egy számomra nem kívánatos személybe ütköztem.
-Merci mi a baj? Miért sírsz? Mi volt az a nagy csapkodás fent az előbb? - kérdezte Olivér miközben visszahúzott maga elé, mert kikerültem.
-Mi a baj? Megmondjam mi a baj? Az élet! Kata! A szerelem! Az, hogy mindig én szívok és én vagyok az akit piszkálnak, bántanak és a földbe tipornak! Az, hogy senkiben nem bízhatok! És ebből már rohadtul elegem van érted? - kérdeztem tőle sírva majd a földre rogytam volna ha nem kap el derekamnál fogva.
-Hey hey. Ne sírj kérlek. Rossz ezt látni.
-A te hibád is részben, hogy sírok tehát ne izélj itt nekem - kezdtem el leszedni a kezeit a derekamról, de nem engedte.
-Tudom és sajnálom - nézett mélyen a szemembe mire abbahagytam a kapálózást.
-Mondtam már. A sajnálatoddal nem érek semmit. Megbántottál. Nagyon - mondtam miközben végigfolyt az arcomon pár könnycsepp. Kezével odanyúlt majd finoman letörölte őket az arcomról. Érintésére kirázott a hideg mire egy pillanatra lehunytam a szemem.
-Sajnálom - suttogta mire kinyitottam a szemem. Íriszei könnyektől csillogtak mire legszívesebben megöleltem volna. Készültem is rá, de nem mertem. Továbbá is könnyes, feldagadt szemekkel elléptem tőle pont időben.
-Olivér drágám! - jelent meg Kata ott mit sem látva az előzőekből majd megcsókolta Olivért. Szorosan átölelte majd gúnyosan nézett rám. Felkavarodott tőle a gyomrom és inkább elmentem onnét. Egy pillanatra visszanéztem mikor találkozott tekintetem a szőkeségével. Letöröltem a könnyeimet majd mentem tovább. Fogalmam sincs hova menjek, de egy biztos. Nem megyek vissza estig az albérletbe. Ha kell kockára teszem a fájó bokámat, a fájó fejemet, azt, hogy nem ettem egy jó ideje, de vissza nem megyek. Remélhetőleg nem.
-----------------------------------------------------------------
Kövit akarok..!! :DD Még a héten.:D én ezt nem bírom :D ♥♥♥ Imádom ezt a blogot. És köszönöm, hogy írod.! :D
VálaszTörlésNagyon jó lett ez a rész imádo...gyorsan a kövit mert kinyirsz siess ........imádom a blogot
VálaszTörlésCsak hétfőn tudom hozni mert csak akkorra lesz időm :D De sietek és köszönöm :D
VálaszTörlésLécci folytasd szuper a blogod
VálaszTörlés