Chapter 58 : Valakit elveszítünk, valakit kapunk.

Sziasztok Bogárkák! :) 
Nos először is szeretnék Boldog Mosolynapot kívánni Nektek. 
Rég hoztam részt és kezd úgy tűnni a dolog, hogy csak 2 hetente fogok tudni részt hozni. Remélem nem gond senkinek és megértitek. Rengeteget kell tanulnom (mint mindig) és lábadozok a műtétem után ami annyit jelent, hogy gyógytornákra járok és itthon is mozgok amennyit szabad és tudok.
Remélem elnyeri a tetszéseteket a rész. Kérlek hagyjatok nyomot magatok után!:) 
Jó olvasást!:)
Elnézést a helyesírási hibákért, rettentő fáradt vagyok..
Hamarosan új rész!
Puszi : Brigii xx

Az emberek amikor rájönnek, hogy az életük hamarosan véget teljesen megváltoznak. Magukba zárkóznak, depressziósak lesznek, elhidegülnek mindenkitől, tönkreteszik az életüket, feladják a reményt. Mégis mi értelme van ennek? Hisz' még nem halt meg, hisz' még él és virul. Lehet, hogy romlik majd az állapota, lehet, hogy kihullik a haja, kiesnek a fogai, lead több tíz kilót, de él még! Ott van és él a napnak. 
Bevallom Én is összetörtem mikor megtudtam, hogy belehalhatok a szülésbe, de nem esek depresszióba. Igen tudom, senki sem akar fiatalon meghalni. Senki sem akar meghalni főleg nem akkor amikor az élete épp jóra fordul. Ám mindig történik valami rossz. Egy hónap van vissza a szülésig, ideje kihasználni az az időt! Nem búsulni kell akármilyen elszomorító a helyzet, az állapot.
Bevallom rettentően félek. Amióta tájékoztattuk a doktort, hogy megszülöm a gyermeket egy nap telt el. Ezalatt az egy nap alatt rengetegszer megfordult a fejemben, hogy mi lesz ha mégis meghalok? Mi lesz Olivérrel? A picivel? Természetesen nem akarom Őket itt hagyni. Vagy mi lesz ha a pici hal meg? Én teljesen kiborulnék és tudom, hogy Olivér is. De a lényeg az az, hogy nem szabad ilyenre gondolni. Még élek. Még nem haltam meg. Még itt vagyok. És ez a lényeg. Még..
Lecsukom a laptopom tetejét majd felkelek eddigi helyemről, amely most a kanapé majd kimegyek a szobámból körbenézni a lakásban. A nappaliban kis plazmatévénk előtt ülve találok mindenkit. Mosolyogva nézik végig rajtuk amint a kanapén ülnek, egymás mellett és hangosan nevetnek miközben popcornnal dobálják egymást. Betty barátjára YaOura ugrik majd legurulnak a földre egy hangos koppanással. Akaratlanul is halkan, de nevetni kezdek. Ők még nem tudják, hogy meghalhatok a szülésbe. Olivérrel úgy döntöttünk nem mondjuk el nekik. Mindenesetre, azért hiányozni fognak..
-Hé - lágy szellőként csapódik a fülembe Olivér hangja, karjai védelmezően derekam köré fonódnak és magához húz. 
-Olyan jó így látni Őket, nem? - kérdezem halkan, nehogy meghalljanak minket.
-Igen. Elképesztő, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy idejöttél és megbolygattad az életemet - nevet fel halkan.
-Hé, aki megbolygatta az életemet az Te vagy - fordulok vele szembe sértetten s hasba ütöm finoman.
-Mindketten felforgattátok a másik életét - hallom majd YaOu hangját a hátam mögött majd átölel kettőnket. - Na, de srácok mégis mi ez a nosztalgikus hangulat? - húzódik el Tőlünk.
-Miért, talán zavar, hogy felidézzük a múltat? 
-Dehogy, csak furcsa volt - mosolyodik el. - Van kedvetek lejönni a parkba? A többiekkel épp indulni készültünk.
-Persze menjünk - egyezek bele mosolyogva. Mindenki elvonul a szobájába átöltözni melegebb ruhába. Magamra veszem a bóbitás sapkámat amiben úgy nézek ki mint egy kislány majd begombolom a kabátom. Elrendezem a macskát, adok neki inni, enni majd Olivérrel kézen fogva a bejárathoz megyünk ahol a többiek várnak Ránk. Miután mindenki elkészül, bezárjuk az ajtót és beszélgetünk a parkban. Út közben Betty és YaOu szokás szerint csináljak a hülyeséget. A parkba érve a fiúk külön válnak Tőlünk és a csípős hideg ellenére focizni kezdenek. Mi Bettyvel a Tőlük nem messze lévő szökőkút körül sétálgatunk.
-Megbeszélted YaOuval a dolgokat? - hozom fel finoman a múltkori témát.
-Igen és tudod igazad volt, sokkal jobb így. Megbeszéltünk mindent, bocsánatot kért és elmondta mennyire szeret. Annyira meghatódtam és annyira szeretem, hogy az valami hihetetlen. Nem tudnám elképzelni Nélküle az életemet és örülök, hogy van Nekem. Na meg persze annak is örülök, hogy Te itt vagy Nekem és itt is leszel egy jó darabig - ölel át hirtelen. Meglep az ölelése ám fájó szívvel viszonozom. Olyan nehéz...
-Baj van? - tol el magától mikor nem mondok semmit csak hosszú percekig ölelem.
-Dehogyis csak tudod hiányzott már az ölelésed. Ennyi az egész - mosolyodok el. Oh, Betty bárcsak tudnád! Bárcsak elmondhatnám, hogy mi folyik itt! Hogy mennyire félek és kétségbe vagyok esve ugyanakkor nem tudom mit higgyek. Bárcsak beszélhetnénk erről! Bárcsak tudnád, hogy egy hónap és esetleg nem élem túl a szülést, nem leszek itt Neked és Te sem leszel itt nekem. Bárcsak elmondhatnám a többieknek is! 
Olyan nehéz hazudni egy olyan személynek aki mindennél fontosabb neked és mindennél jobban szereted. Akivel minden apróságot megbeszélsz, erre pont egy ilyen dolgot nem mondhatsz el neki. Rettentő rossz érzés.
-Rendben, csak tudod olyan gyanúsnak tűnsz. De remélem nincs semmi. Ha bármi van rám számíthatsz, tudod - mosolyodik el Én pedig egy bólintás kíséretében szorosan magamhoz ölelem.
-Szeretlek Bettina - suttogom halkan.
-Én is téged Benz - jelenti ki halkan majd finoman felnevetünk. 
Mosolyogva ülünk le az egyik hideg ám mégis kényelmes padra és nézzük a fiúkat. Olivér és YaOu épp egymással "harcolnak" a labdáért próbálják mind a ketten a magukévá tulajdonítani. Drága Olivér egy pillanatra felnéz vele szemben álló barátjára majd oldalához nyúlva megcsikizi mire YaOu hangosan felnevet s a Szöszi az alkalmat kihasználva megszerzi a labdát és gólt rúg. Hangosan nevetve gratulálok a barátomnak majd még jobban nevetek Bettyvel együtt amikor YaOu durcásan leül a fűbe, háttal Olivérnek. A sértett személyt megközelítik a fiúk majd kezénél és lábánál fogva felemelik őt és a szökőkúthoz sietnek vele. Döbbenten nézünk össze Bettyvel majd hangosa nevetésben törünk ki.
-Köszönöm szépen drága Bettinám, hogy ennyire kiállsz mellettem - kiabálja vissza YaOu.
-Na jó hagyjátok békén az uramat külön megbánjátok - kel fel mérgesen a helyéről majd a fiúk felé siet. Egy hatalmas ugrással Sziki hátára ugrik aki a váratlan tettől elejti YaOu Ő pedig kiszabadul. Felpattanva egyik helyéről megcsikizi Olivért majd mind a három fiú össze borul és a földre esnek magukkal rántva Bettyt. Hangosan nevetve megközelítem Őket majd csinálok egy fotót Róluk. Eszméletlen, hogy mekkora bolondok ezek. 

Fél órával később mindenki kinevette és kiugrálta magát. Egy közeli fagyizóba tartunk, amely nem messze van a kórháztól. Ott árulják a legjobb fagyit és Olivérrel ragaszkodtunk hozzá, hogy oda menjünk. A fagyizóhoz érve mindenki megveszi magának a hideg finomságot majd miután elfogyasztjuk hazafelé tartunk. Útközben megcsörren Olivér telefonja majd mosolyogva szól bele:
-Szia anyuci - kisfiús mosoly jelenik meg arcán mire elmosolyodok majd hirtelen hideg nedvességet érzek meg a nadrágomban. Reflex szerűen a hasamhoz kapok majd a hirtelen jött fájdalom hatására össze görnyedek és felkiáltok:
-Úristen! - jön ki a torkomon s a többiek mind ijedten fordulnak hátra.
-Merci mi a baj? - reagálja le elsőként Betty.
-A..azt hiszem elfolyt a magzatvíz - nyöszörgöm fájdalmasan. 
-Anya most le kell tennem! Épp szülünk - jelenti ki Olivér ijedten a telefonba majd egy pillanat alatt bontja a vonalat. - Hívjatok mentőt! Merci gyere ülj le - utasít s a kis kávézó asztal egyik székéhez vezet.
-A francba is, de fáj. Mikor érnek már ide azok a rohadt mentősök? - kérdezem idegesen. Rettentően szúr a hasam, olyan mintha késsel szurkálnák s majd' kiszakadna a helyéről.
-Most hívtam ki, tarts ki, itt vagyunk - guggol le mellém YaOu.
A mentősök iszonyat gyorsan kiérnek szerencsére majd egy hordágyra fektetnek s betolnak az autóba. Olivér jön velem a többiek utánunk jönnek egy taxival. Rettentően fáj a hasam, leizzadt mindenem. reszketeg ám ugyanakkor melegem van. Nem tudtam, hogy ez ennyire fog fájni!
A kórházba érve értesítenek egy szülész orvost engem pedig egy kórterembe tolnak. Átraknak egy másik ágyra alsó testrészemet megszabadítják a ruha daraboktól. Legszívesebben ordítani tudnék fájdalmamban, rettentő mérges vagyok. 
-Hol a francban van már az az orvos?! Mindjárt szülök a rohadt életbe! - markolászom idegesen az ágyat majd hátra dőlök az ágyon.
-Hölgyem kérem nyugodjon meg, már itt is vagyok. - jön be egy fiatal hölgy a kórterembe majd felhúzza a kesztyűt a kezeire. - Kérem fejezze ki a fájdalmai erősségét.
-Ez most komoly? Szerintem Ön is szült már, biztos vagyok benne, hogy tudja milyen érzés ez - szólok vissza mérgesen majd felordítok fájdalmamban. A hasam minden egyes másodpercben egyre jobban görcsöl, iszonyatosan fáj. Csak legyünk már túl ezen..
-Nos ebben természetesen igaza van, Én is szültem már, tudom milyen érzés csak kötelességünk megkérdezni, hogy mennyire fáj ebből tudjuk meg, hogy mennyi idő míg elkezd kibújni a baba.
-Mégis mennyi idő?! Jézusom, már elkezdett kibújni! - eszméletlen milyen orvosok vannak itt.
-Öt centiméternyire tágult. Még várunk egy kicsit és neki állhat nyomni. Kér érzéstelenítést?
-A franc kér, nem fogom bedrogozni a gyerekemet ilyen fiatal állapotában! 
-Merci kérlek nyugodj meg - szólal meg Olivér mire dühösen nézek rá.
-Olivér, te nekem ne mond meg, hogy mit csináljak, mert Ti már egy szúnyogcsípésből is bokatörést csináltok - szólok neki dühösen aztán észbe kapok, hogy miket mondok és elszégyellem magam. - Ne haragudj édesem, nagyon szeretlek, de tudod rettentően fáj és nagyon rossz - nyögök fel fájdalmasan.
-Itt vagyok életem - fogja meg a kezem mire a korlát helyett azt markolom meg erősen. - Te jó isten eltöröd a csontjaimat - nyög fel fájdalmasan, de mit sem foglalkozva nyávogásával ordítani kezdek erősödő fájdalmaim miatt.
-Rendben elértük a tíz centit, Mercédesz megkérem, hogy nyomjon - jelenti ki az orvos miután a nővérek széttárják a lábaimat és kirögzítik. Teljes erőmből nyomok, a fejem belefájdul s könnyeim utat törnek maguknak. Azt hittem könnyebb lesz..
-Rendben, nagyon jól csinálja, csak így tovább.
-Úristen én ezt nem bírom - jelenti ki Olivér fal fehéren majd megtántorodik. 
-Uram kérem nyugodjon meg - siet hozzá egy nővér majd finoman megfogja a vállát. Vegye le a mocskos kezét a barátomról különben nagyon megbánja azt is, hogy megszületett. Nos ez a szülés rettentő sok hangulat változással jár. 
-Nyomjon megint - jelenti ki a nő akinek a nevét még mindig nem tudom, de kérését teljesítve ismét nyomni kezdek. 
-A feje már kint van, nagyon szépen haladunk. Még két nyomás és kint van, hajrá Mercédesz.
Minden erőmet beleadva ismét nyomok egyet majd a fájdalom egy fokkal enyhül. Az egész testem izzad, könnyeim patakokban folynak s ordítok fájdalmamban. Hirtelen egy hatalmas sírást hallod majd döbbenten nézek. 
-Félig kint van. Utolsó nyomás Mercédesz és megvagyunk. Mindent bele - biztat mosolyogva. Elmosolyodok s Olivérre nézek majd minden erőmet bele adva összegörnyedek és egy utolsót nyomot bármennyire is fáj és gyenge mindenem. Megkönnyebbülten dőlök hátra majd hatalmas lihegések között mosolyogva hallgatom a pici sírását. A doktor nő átadja egy nővérnek aki egy törölközőbe bugyolálja nedves, véres, apró kis testét. 
-Gratulálok lányuk született. Apuka Öné a feladat, hogy elvágja a köldök zsinórt - ad Olivér kezébe a nővér egy ollót majd a Szöszi meghatódva vágja el a vastag fehér kötél szerűséget. 
-Mosolyogva veszem át a picit a nővértől majd alaposan szemügyre veszem. El sem hiszem, hogy a kezemben tarthatom végre. Annyira vártam már erre. Apró kis kék szemeivel engem néz s hangosan sír. iszonyatosan zavarja a fülemet, de ez érdekel a legkevésbé. A légzésem visszaáll a helyére sőt egyre nehezebben veszem a levegőt. Szédülni kezdek, a testem ellazul, szemeim nehezebbek lesznek. Fejem hátra esik a puha párnára és levegőért kapkodok. 
-Olivér - suttogom ijedten. - Nem vagyok jól..
-Merci ne..nehogy kérlek ne. Nővér kérem azonnal segítsen valami baj van - szól Olivér az egyik hölgynek. 
-Uram kérem álljon arrébb - félre állítják Olivér aki ijedten néz rám s mindenáron a közelemben akar lenni. Egy másik nővér elveszi Tőlem a picit és egy újabb nővér kivezeti Olivért aki nem akar neki engedelmeskedni. Szemeim egyre jobban nehezednek légzésem megakad és még jobban szédülök. Lecsukódnak szemhéjaim majd mindent elborít a hatalmas fehérség.  
--------------------------------------------------------------------