Chapter 34

Sziasztok! Nem a legnagyobb jó kedvvel írtam meg ezt a részt a történtek után. Mindenki tudja, hogy Oli kilépett a bandából és a ByTheWay most már csak 3 tagból áll majd. Nagyon összetörtem emiatt Én is, azóta nem is hallgatok ByTheWay-t, mert nem merek, sírtam is aznap mikor megtudtam, hogy kilép. DE! Nem haragszom Olira és nem utálom ez miatt! Azért megy el, hogy megvalósítsa azt a közös álmukat amit a fiúkkal terveztek az X-Faktor alatt és amit a fiúk már nem szeretnének megvalósítani vagy esetleg feladták. Arra kérek mindenkit ahogy azt már kiírtam Facebookon a Tru Wayers csoportba bőven és részletesen, hogy ne utáljátok Őt meg ezért! Gondoljatok bele, hogy neki milyen rossz lehet az, hogy utálkozó leveleket írnak neki egyesek, hogy kitörlik a fiúkkal a közös képekről, hogy utálkozó kommenteket írnak mindenhova. Persze Én is csalódott vagyok, de az utálkozásból látszik, hogy azok akik ennyire megutálták Olivért csak magukra gondolnak, mert azt gondolják, hogy most elmegy itt hagy minket és akkor világ vége van. Hát nem! Azért megy el, hogy megvalósítsa az álmát, és, hogy a karrierjére koncentráljon! Nem, azért megy el, mert utál minket, és nem azért nem lép fel Facebookra, mert elfelejtett minket. Technikai okok miatt ahogy azt az anyukája is megmondta! És tényleg, rohadt önző (cinizmusból mondom) hisz' mielőtt elmegy még 18-án jótékonykodni is fog. Tényleg csak magára gondol meg ehhez hasonlók - gondolják mások. Nagyon szeretem, tisztelem Olivért, sok sikert kívánok neki, ha nem sikerül neki Én tárt karokkal várom vissza, ezek után mindig Wayer maradok. <3 Mindegy, nem akarom még egyszer leírni azt a regényt amit a csoportba írtam. Amit sajna töröltek. :/ Nem szeretném ha ezek után megutálnátok és nem olvasnátok a blogot és elmondanátok mindenféle ribancnak. Én csak szeretnék Olivér mellett állni, megvédeni Őt és felnyitni mások szemét az igazságra. És nem szeretném ha mindenki megutálnál Őt. Szeressétek hisz' Ő is a ByTheWay tagja volt és lesz is még ha nem is lesz ott minden koncerten és nem fog minden nap posztolni képeket a többiekkel. A blogomban továbbra is szerepelni fog, a blogot továbbra is írni fogom. Sajnálom ha túl durva voltam, de elegem van abból, hogy mindig csak a fiúkat Istenítik és nekik mondják, hogy mellettetek vagyunk. És ki van Olivér mellett?! Én és még pára az biztos, mások meg utálják, mert önzők. Egy hete Istenítették most meg egy önző parasztnak tartják. Mindegy nem akarok többet írni tényleg, mert felhúzom magam és gondolom titeket sem nagyon érdekel. Köszönöm a komikat, az oldal megtekintéseket és a feliratkozókat! Jó Olvasást mindenkinek és kérlek hagyjatok nyomot magatok után, már persze ha nem utáltatok meg emiatt a szöveg miatt. Jó Olvasást! Új részt nem tudok hozni vasárnaptól péntekig vagy szombatig, mert lovas táborban leszek. Szóval majd utána találkozunk. Addig is szép napot mindenkinek! Puszi: Brigii

*Patocska Olivér*

Az elmúlt napokban rengeteg dolog történt. A sok koncertezés és klip forgatás között kaptunk egy kis szabad időt amit Mercivel töltöttem, részben pedig a többiekkel és a barátnőikkel a közös programban. Panniék nagyon jól kijöttek Merciékkel aminek nagyon örülök. Az egész napot át röhögcsélték, beszélgettek, néha össze súgtak, ránk néztek aztán felnevettek. Biztos, hogy rólunk beszéltek valamit, de hogy mit azt nem tudtuk meg akárhogy is szerettük volna. A mai napot a kanapén töltöttük, a tévé előtt, összebújva, beszélgetve. Minden tökéletesen alakult amíg be nem kellett mennünk a klip forgatásra. Nem mintha nem szerettem volna menni, épp ellenkezőleg. Szerettem volna, mert imádom ezt az egészet csinálni, az éneklés a mindenem, imádom a társaságot is ami ott van, csak pont most nem szerettem volna. Mercivel akartam volna lenni, és még nehezebb volt úgy otthon hagyni Őt, hogy láttam rajta, hogy bántja a dolog és, hogy nem esik neki jól, főleg úgy, hogy nem ez az első a héten, hogy félbe hagytunk valami közös programot, mert el kellett mennünk a fiúkkal. Látom és tudom, hogy nem esik neki jól, de ezzel nem csak Ő van így. 

Nagy nehezen indultam el a többiekkel és hamar oda értünk a helyszínre mivel kocsival mentünk. Egy része az embereknek itt volt a másik viszont még úton volt. 

-Sziasztok! - köszöntünk a többieknek a konyhába lépve. 

-Hali - köszöntek egy mosoly kíséretében. Unalom űzés kép a zsebembe nyúltam a telefonomért, de nem volt ott a szokásos helyén. Mi a...? Ijedten keresgélni kezdtem, minden létező zsebet megnéztem a nadrágomon, de nem találtam. Basszus! Hova lett? Ellopták? Vagy otthon hagytam? Nos az lehetséges... 

Kissé dühösen és feldúltan mentem ki az udvarra ahol ott volt a stáb az asztal körül pedig Kittiék ültek.

-Sziasztok csajok - huppantam le melléjük.

-Szia Oli - mosolyodtak el. Lilla felkelt eddigi helyéről majd se szó se beszéd bement a lakásba.

-Mi baja Lillának? - kérdeztem fejemmel a befelé sétáló lány felé nézve.

-Nem tudjuk - rántott vállat Bianka. - Egy ideje elég furcsa. Bezárkózik, búsul, ha megkérdezzük mi a baja azt mondja semmi, alig beszél velünk és sokszor piros a szeme - fejezte be sóhajtva. Mi? Piros a szeme? Talán sír? De mégis miért? 

-Megyek beszélek vele - álltam fel a helyemről majd a szőke lány után siettem.

-Hova mész? - nézett ki a konyhából Ya Ou mikor meglátott.

-Izé..az öltöző felé - makogtam valamit, kezemmel pedig az említett helyiség felé kalimpáltam.

-Ahha - bólintott furcsán majd vissza tért eddigi tevékenységéhez és a többiekkel beszélgetett tovább. Bekanyarodtam balra ahol egyből megláttam a siető Lillát.

-Lilla! - kiáltottam utána mire megfordult a tengelye körül. Egy halvány mosoly telepedett az arcára majd vissza sétált hozzám. 

-Szia - mondta halkan.

-Szia! Minden rendben? - kérdeztem arcát fürkészve.

-Persze - tűrt a füle mögé egy kósza hajtincset.

-Ahha persze. Na gyere beszélgessünk - fogtam meg finoman a csuklóját.

-Ne nincs kedvem - ellenkezett de nem érdekel. Kinyitottam a mellettünk lévő ajtót és behúztam. Becsuktam az ajtót majd az egyik asztalnak dőltem, karomat össze fontam mellkasom előtt és kíváncsian néztem rá.

-Mond mi a baj. Nem szeretem ha egy lány szomorú, ezért segíteni akarok - szóltam neki lágyan mire megrázta a fejét. Szemei könnybe lábadtak mire kezdtem aggódni. 

-Lilla, nekem elmondhatod - fogtam meg a kezét bátorítóan, barátilag.

-Figyelj...nem tudom, hogy mondjam el...én.. - kereste a szavakat majd tehetetlenül elhallgatott és rám nézett.

-Ha nem tudod elmondani akkor írd le vagy mutogasd el - tanácsoltam mire értetlenül rám nézett. 
-Mi? 
-Én ezt szoktam. Ha nem tudom elmondani akkor leírom, eléneklem vagy elmutogatom - magyaráztam. 
-Hát jó - mondta félénken majd közelebb lépett hozzám és megcsókolt. Döbbenten néztem és nem tudtam felfogni, hogy mi történt. Az ajtó hirtelen kinyílt mire eltávolodtunk egymástól. Az ajtóban Merci állt mire szemeim kikerekedtek és csak abban tudtam reménykedni, hogy nem látta ezt az egészet. Döbbenten nézett mind kettőnkre majd szemei könnybe lábadtak. 
-Otthon hagytad a mobilod - nyögte ki majd előszedte az említett tárgyat a zsebéből és a kezembe nyomta. Könnyes szemekkel fordított hátat majd elhagyta a helyiséget. 
-Neked barátnőd van? - kérdezte döbbenten. 
-Ez mégis mi volt? - förmedtem ré kissé dühösen. 
-Az a helyzet, hogy tetszel. És nem tudtam, hogy mondjam el igy gondoltam megcsókollak. De nem tudtam, hogy barátnőd van - nézett rám bűntudattal a szemében. Nem érdekelt, hogy mennyire sajnálja, dühös voltam rá. Sietve Merci után rohantam és reménykedtem benne, hogy még utol érem. 
-Merci várj már! - kiabáltam mikor megláttam a folyosón. Mikor meghallotta hangomat sietni kezdett mire Én is szedni kezdtem a lábaimat. 
-Merci - kaptam el csuklóját mire megállt és sírva felém fordult. Mellkasa gyorsan emelkedett fel-le, szeméből csalódottság és düh tükröződött, melyek pirosak és könnyesek voltak. A szívem szakadt meg a látványtól, de félre értett mindent.
-Félre érted a dolgot - kezdtem, de félbeszakított.
-Mégis mit lehet ezen félre érteni?! Úristen mekkora egy hülye vagyok! - kapott a fejéhez döbbenten majd még jobban sírni kezdett.
-Ne mond ezt kérlek csak hallgass végig - fogtam meg ismét a kezét.
-Nem érdekel - nézett rám sírva. - Hagyj békén - indultam el, de mikor megfordult nekiment Ya Ounak aki épp a konyhából jött ki.
-Mi folyik itt? - nézett döbbenten majd az előtte álló lányra vándorolt tekintete. - Merci mi a baj?
-Semmi - rázta meg a fejét majd kikerülte kínai barátomat és kiviharzott a lakásból. Könnyes szemekkel dőltem a falnak majd lecsúsztam a földre. Nem akarom, hogy ezek után vége legyen a kapcsolatunknak. Én nem tudnék nélküle élni. Ő az a nő aki bearanyozza a minden napjaimat, aki miatt érdemes haza mennem, aki miatt érdemes minden nap mosolyognom, és aki a legjobban támogat mindenben, szeret és Én is szeretem Őt. Mindennél jobban...
-Haver mi volt ez az egész? - guggolt le elém döbbenten Ya Ou.
-Merci...Merci bejött, mert otthon hagytam a telefonomat..é..és mikor benyitott az öltözőbe látta, hogy Lillával csókolózunk.. - szipogtam.
-Mit csináltatok? - emelte fel a hangját dühösen.
-Várj várj - emeltem magam elé a kezem védekezően, hisz' simán kinéztem volna belőle, hogy lekever egyet, mert tudom, hogy Mercivel nagyon jóban vannak és mindennél fontosabb neki. 
-Hallgatlak te pöcs - köpte ki a szavakat dühösen.
-Láttam Lillán, hogy van valami baja. Behívtam az öltözőbe, hogy beszélgessünk és, hogy meg tudjam mi a baja. Aztán nem tudta elmondani így javasoltam neki az Én módszeremet, hogy mutogassa el vagy írja le. Aztán megcsókolt, mert tetszem neki. És Merci pont akkor nyitott be érted? Én nem akartam azt a csókot, de nem tudtam megmagyarázni neki, mert elrohant. És nem akarom Őt elveszíteni - bőgtem el magam akár egy kisfiú akinek elvették a plüss maciját. Nem bírtam tovább a bennem felgyülemlett félelmet, miszerint elveszíthetem Őt. Hisz' nemrég kaptam meg...
-Hey haver. Ne bőgj már - vigasztalt barátiasan. - Bocs, hogy pöcsnek neveztelek csak ideges lettem. Merci sokat jelent nekem persze mint barát, meg ugye ahogy mondtad, hogy csókolóztatok Lillával ideges lettem, és naa..szóval érted. Tudom, hogy Te nem olyan vagy aki megcsalja a barátnőjét, mert látom rajtad, hogy mennyire szereted Mercit csak amikor meghallottam, hogy csókolóztatok felment bennem a pumpa - mondta idegesen.
-Tudom megértem. Istenem miért pont akkor jött be amikor megcsókolt?! - keltem fel majd dühösen a falba ütöttem a kezem. Újból megismételtem cselekedetemet mire Ya Ou rám förmedt.
-Hülye gyere hagyd már abba! Nyugodj meg oké? - nyomott a falnak majd rám nézett. - Megcsináljuk a klip forgatást, beszélsz Lillával, haza megyünk, beszélsz Mercivel és minden rendben lesz.
-Minek beszéljek Lillával? - vágtam hülye fejet értetlenkedve.
-Mert ahogy ismerlek egy nagy paraszt voltál vele és jól leordítottad a fejét, és ezzel megbántottad - világosított fel mire el kellett ismernem, hogy igaza van. Bunkó voltam Lillával. Nem tudta, hogy barátnőm van, de akkor se volt jó ötlet, hogy megcsókolt. Mondjuk Én ajánlottam neki, de nem gondoltam, hogy ez lesz. 
-Igazad van - bólintottam. - Megyek beszélek vele. Alig várom már, hogy otthon legyünk - töröltem le a könnyeimet majd elindultam. Aztán eszembe jutott valami. Gyorsan vissza siettem Ya Ouhoz majd megöleltem. Nem érdekelt ki lát, ki mit gondol, nem meleg vagyok csak megölelem a haveromat.
-Köszönök mindent - néztem rá hálásan mikor eltávolodtunk egymástól. 
-Ne hálálkodj hanem menj - taszított rajtam egyet mire vissza futottam az öltözőnkhöz. Megálltam az ajtó előtt, mély levegőt vettem és benyitottam. Lilla egy széken ült, arcát a kezeibe temette és hangosan zokogott. Mikor beléptem ijedten kapta fel a fejét majd rám nézett.
-Oli figyelj én sajnálom, nem akartam, nem tudtam, hogy barátnőd van - nézett rám sírva.
-Lilla nyugodj meg nem haragszom. És szeretnék bocsánatot kérni amiért így lehurrogtalak, csak ideges voltam, hiszen Merci nagyon fontos nekem. Nagyon furcsán alakult a barátságunk amiből végül ez a kapcsolat lett belőle. És épp, ezért olyan fontos nekem. Sajnálom tényleg - néztem rá bűnbánóan.
-Én is sajnálom, mert nem kellett volna, hogy megcsókoljalak - hajtotta le a fejét.
-Én javasoltam - juttattam eszébe mire elmosolyodott. - Sajnálom.
-Semmi baj. Én is sajnálom.
-Nem haragszom - mondtam majd megöleltük egymást. - Tényleg tetszem neked? - mosolyogtam vadul.
-Igen - ismerte be fülig pirulva mire elmosolyodtam.
-Srácok gyertek! - szólt be Sziki.
-Megyünk - mondtam majd előre engedtem Lillát aztán mikor kiértünk becsuktam az ajtót és az udvarra mentünk.
-----------------------------------------------------------------