Chapter 33

Sziasztok Drága Olvasóim! Úgy döntöttem, hogy nem hagyom abba a blogot, mivel nagyon meggyőztetek és ezt nagyon köszönöm! Örök hálám, hogy vagytok és, hogy olvassátok a blogot. Nem gondoltam volna, hogy ennyi komment érkezik az előző bejegyzéshez és, hogy az mind pozitív és biztató szavakkal lesz tele. Nagyon nagyob köszönöm mindet, nagyon jól esett és mosolyogva olvastam végig őket egytől-egyig. Volt egy kis gyenge pillanatom, de elmúlt és most már nem érdekel mások véleménye, írom a blogot és remélem minnél többen olvassátok! Nagyon-nagyon köszönöm a 61 feliratkozót! <3:D Az új rész kicsit nosztalgikusabb és izgalmasabb lett, de remélem tetszeni fog. Jó Olvasást és kérlek hagyjatok nyomot magatok után! :D Új részt csütörtökön hozok! :D Puszi: Brigii 


*Pár nappal később *

Mikor egy hónappal ezelőtt el költöztem otthonról nem gondoltam, hogy ennyi minden meg fog változni. Azért jöttem el abból a házból, mert nem bírtam tovább azt, hogy minden nap megkaptam, hogy semmirekellő vagyok, hogy megrohadhatok ott ahol vagyok, hogy Én egy utolsó senki házi vagyok. Nem bírtam tovább a rám nehezedő nyomást és feszültséget. Azért jöttem el, hogy megszabaduljak mindentől ami ott történt velem és, hogy végre önálló életet kezdjek. Új barátokat szerezzek, új környezetbe kerüljek és végre boldog lehessek. Nem gondoltam volna, hogy ennyi minden meg fog változni. Szerelmes lettem egy fiúba aki miatt napokat szenvedtem, sírtam át, aki sokszor megbántott, de valahogy mégis napról-napra egyre jobbab beleszerettem és nem tudtam mit tenni ellene. Új barátokra tettem szert Ya Ou, Sziki és Bence személyében. Ya Ou volt az akivel mindent megbeszéltem legtöbbször, akinek elmondtam a titkaimat és legtöbbször nem mondta el senkinek. Sziki aki sokkal idősebb nálam és a többieknél és sokkal bölcsebb mint mi. Vele komoly dolgokról beszélgettem a legtöbbször, és nagyon sok mindent tanultam tőle, bölcsebb lettem ha szabad ezt mondanom. Bence akivel sokat nevettem minden apró dolgon és soha nem hagyta, hogy szomorú legyek. Betty aki kiskorom óta a legjobb barátnőm, mindig mellettem állt. Igaz amikor Ya Ouval elkezdtek járni az elején, számára megszűntem létezni, de hát a szerelem az már csak ilyen. És Olivér. Magas, szöszi, kisfiús mosolyú, vágytól ragyogó szemű, hatalmas szívű férfi aki eléri azt, hogy amikor rám mosolyog úgy érzem mindjárt elolvadok, ha hozzám ér vagy megcsókol a gyomrom fel le liftezzen, a pulzusom az egekbe szökjön, a lábaim meg remegjenek, a gerincemen végig fusson és kirázzon a hideg, aki ha hozzam szól vagy azt mondja "Szeretlek" úgy visongjak magamban mint egy tini, aki úgy imád mint még soha senki más és aki a tenyerén hordoz mint egy királynőt. Az életem megváltozott - jó értelemben. A napokban elérkezett az életemben az a pont amikor a kukába dobtam a pengéimet amit régebben nap mint nap használtam és a fiók mélyén tároltam, sokkal többet mosolygok, vidámabb vagyok, mindezt főként Olivérnek, de a többieknek is köszönhetem. Nélküle/nélkülük ez talán soha nem sikerült volna. Az életem megváltozott, Én is megváltoztam és ez az élet es személyiség sokkal jobb mint amilyen az előző volt. A napokban a fiúk Kaptak egy kis szabad időt aminek egy részét a barátnőikkel töltötték, egy részét pedig közös programba tettek ahol mind a nyolcan elmentünk a vidám parkba. Az egész hely fantasztikus volt, nagyon jól szórakoztunk, teljesen elfáradtunk. Megismertem Bence és Sziki barátnőjét akik nagyon kedvesek és aranyosak. Soha nem találkoztam naluk aranyosabb, optimistább es kedvesebb lányokkal. Ők is megtudták, hogy Olivérrel, hogy s miként alakult ki a kapcsolatunk és mi is megtudtuk Bettyvel, hogy Ők, hogy jöttek össze a barátjukkal. Nagyon jó volt végig hallgatni őket és látni rajtuk azt a szeretet amit egymas irant táplálnak. 
A nappaliban ültünk a kanapén Olivérrel kettesben. Szorosan ölelt magához miközben mindketten a tévét bámultuk. Pontosabban csak Ő koncentrált a filmre Én gondolkodtam.
-Na mi az? - zökkentett ki az elmélkedésből mire felé fordítottam a fejem.
-Semmi - ráztam meg egy halvány mosoly kíséretében.
-Merci, - sóhajtott - ismerlek eleg jól, és tudom, hogyha az ajkaidat piszkálod a kezeddel valamin nagyon kattogsz - simította meg az említett testrészemet mire kirázott a hideg. Lehunytam egy pillanatra a szemem aztán kinyitottam és hozza bújtam.
-Csak örülök, hogy vagy nekem - öleltem szorosan.
-Én is örülök, hogy vagy nekem, mert nélküled nem lennék semmi - emelt meg a derekamnál fogva és az ölébe ültetett. Kezeivel benyúlt fehér toppom alá és úgy ölelte a derekamat át. Ujjam mellkasán felvándoroltak tökéletes arcáig majd egy puszit nyomtam rá. Minden egyes területet apró, nedves csókokkal hintettem be mire egy halk, remegő sóhaj hagyta el a száját és éreztem ahogy megremeg a teste alattam. Elmosolyodtam rajta, hogy ezt váltom ki belőle majd ragyogó szemeibe néztem. Arcával olyan közel hajolt az enyémhez, hogy orrunk össze ért és éreztem meleg lehelletét a bőrömön. Ujjai derekamat simogatták, tekintete az enyémet égette.
-Szeretlek. Mindennél jobban szeretlek és nem akarlak elveszíteni - szólalt meg könnyes szemekkel.
-Én is szeretlek, és nem fogjuk elveszíteni egymást soha - simítottam végig arcán majd megcsókoltam. Az utóbbi időkben sokszor voltak ilyen őszinte vallomásaink és szaftos pillanataink amikor csak ketten voltunk egy helyiségben. 
Ajkamat finoman megharapta egy pillanatra mire egy halk nyögés szaladt fel belőlem. Rakoncátlan ujjaim bejárták egész testét és megállapodtak nemrég készült, új, ombre frizurájánál. Imádtam beletúrni és szét borzolni akár elaludt, lapos volt, akár nemrég készült, frissen fazonra nyírt és szárított. Közelebb csúsztam testéhez amennyire csak tudtam, minnél többet akartam belőle. Szükségem volt Rá. Mindennél jobban. Érezni akartam közelségét, ölelő, védelmező karkait a derekam körül, ajkait az Én ajkaimon, tekintetét az enyémben, hallani azokat a szavakat amiket minden nap elmond, amiket még soha nem mondtak nekem egész életemben. Levegő hiányában váltunk el egymástól majd lihegve fúrtam fejem a nyakába. Ujjai gerincemen futkaroztak fel-le mire minden egyes pillanatban kirázott a hideg. Apró csókokkal hintette be a nyakamat mire lehunytam a szemem és úgy éreztem szét olvadok karjai közt.
-Imádom amikor így reagálsz az érintéseimre - suttogta a nyakamba mire elmosolyodtam.
-Te sem szoktál másképp - myomtam puszit az arcára. Halvány mosoly jelent meg az arcán majd szorosan magához húzott.
-Úúú - kaptam fel a fejem, mert eszembe jutott valami. - Van csokim - hatalmas mosoly jelent meg az arcán mire felpattantam öléből és a szobámba rohantam. Kikaptam a fiókból a kis tábla Milka-t és vissza rohantam Olivérhez. Boldogan huppantam le mellé majd bontogatni kezdtem a lila csomagolást. Letörtem egy darabot, azt a számba vettem a többit pedig neki adtam.
-Hmm, de finom - döntöttem hátra a fejem a kanapé támláján.
-Nagyon finom - helyeselt Ő is az íz harmóniáktól elvarázsolva.
-Oli - jött be Ya Ou a nappaliba az említett személyt keresve. - Úúú az ott csoki? - derült fel mire kitört belőlem a nevetés.
-Na szóval, - kezdett beszélni mikor letört egy darabot. - most hívtak, hogy be kell menni klip forgatásra.
-Nemár - szomorodtam el.
-Ahj, oke megyek - intett fáradtan majd rám nézett.
-Sajnálom - fogta meg a kezem.
-Mindegy. Lassan hozzá szokom - nem ez az első eset, hogy a klip forgatás miatt félbe maradnak a közös programjaink.
-Ne csináld hallod? - húzott az ölébe. - Nem sokáig lesz ez így - simította meg az arcom mire elvetttem onnan a kezét.
-Menj - biccentettem a bejárat felé.
-Szeretlek ugye tudod? - nézett rám reménykedve.
-Én is szeretlek - nyomtam egy csókot a szájára.
-Na megyek - mondta mire kiszálltam az öléből. - Nem tudom mikor jövünk - nézett rám.
-Majd jöttök - erőltettem magamra egy mosolyt. Sietősen a szobájába ment majd egy táskával a vállán jelent meg ismét a nappaliban.
-Szeretlek - fogta kezei közé az arcomat majd megcsókolt.
-Én is szeretlek - öleltem meg gyorsan majd kikísértem őket. Lehuppantam a kanapéra majd tévézni kezdtem és befaltam a maradék csokit. Nagyjából fél óra múlva valami bökni kezdte a fenekem mire értetlenül nyúltam be a kanapé ülő párnája és a támlája közé majd Olivér telefonját húztam ki. Mi a fene? Olivér soha nem menne sehova a telefonja nélkül,de az mégis itt van. Megőrülne nélküle, mindenhova magával viszi és ha egy percre se tud telefonozni olyan nyafogós mint egy kis gyerek. Értetlenül néztem a kezemben tartott fehér készülékre aztán felpattantam a helyemről és a bejárathoz mentem. A saját telefonomon felhívtam Ya Out miközben bezártam az ajtót aki három csörgés után felvette. 
-Szia Merci, mondjad - szólt bele sietősen.
-Szia figyelj megtudod adni a címet ahol forgattok? Olivér itthon hagyta a telefonját és el viszem neki - hadartam miközben zsebre tettem a kulcsot. Amint lediktálta a címet elbúcsúztam Tőle és a megadott címre siettem. Nagyjából egy negyed órás séta utan értem oda a hatalmas hazhoz. Kastélyhoz! A parkoloban ameddig csak a szem el lát autók ezrei álltak, hangos zaj szűrődött ki a házból na és a ház! Magassága és kinézete akár egy kastely, nagy kovácsoltvas és kő kapú, nagy, üveg ablakok. Besiettem.az egyik ajtón mire Ya ouval találkoztam szembe.
-Szia! Olivér? - érdeklődtem barátom hol léte felől.
-Az egyik öltözőnek használt szobában. Beviszed neki? 
-Igen, beszélni akarok vele - bólintottam.
-Elkísérlek - indult meg mire követtem. Végig sétáltunk egy hosszú folyosón majd a végén megálltunk balra egy ajtónál.
-Köszi - mosolyogtam rá.
-Egyedül van tudtommal szóval nyugodtan menj be. Aztán majd este találkozunk otthon. Szia! - puszilt bele a hajamba.
-Okés köszi. Szia! - mosolyogtam rá mire ott hagyott. Ugyanazzal a mosollyal az arcomon nyitottam be, de egyáltalán nem arra számítottam ami ott fogadott. Olivér egy asztalnak állva csókolózott egy magas, vékony, szőke haju lánnyal. Aki nem más volt mint Lilla. Megismertem. Az ajtó nyitódására mindketten egyszerre rebbentek szét. Olivér döbbenten nézett rám eközben Lilla csak a haját birizgálta. Könnyes szemekkel néztem Olivérre, nem tudtam mit higyjek vagy mondjak. Csak álltam ott mint egy szerencsétlen és úgy éreztem magam mintha egy utolsó szar darab lennék.
-Otthon hagytad a mobilod - vettem elő a mobilját a zsebemből majd a kezébe nyomtam. Könnyes szemekkel rohantam ki az ajtón, ezer kérdés és gondolat kavargott a fejemben.  Olivér elmondása szerint szeret. Akkor miért csókolózott Lillával? Tetszik neki? De ha tetszik neki akkor miért van velem? Azért, hogy féltékennyé tegye Lillát? Én ezt az egészet nem értem. Mekkora hülye vagyok. Hogy is gondolhattam volna, hogy Olivér mellettem fog maradni? Hisz' Én nem vagyok szépségversenyző, csinos alakkal, aranyos pofival, nem vagyok híres énekesnő csak egy egyszerű lány vagyok, aki 10 órán keresztül rohad egy pult mögött...
-Merci várj már! - hallottam meg magam mögött Olivér hangját mire gyorsítottam lépteimen.
-Merci - kapta el a kezem mire megálltam és könnyezve rá néztem. - Félre érted a dolgot - kezdte, de félbe szakítottam.
-Mégis mit lehet ezen félre érteni?! Úristen, mekkora hülye vagyok! - kaptam a fejemhez sírva.
-Ne mond ezt kérlek, csak hallgass végig - fogta meg a kezem.
-Nem érdekel - mondtam sírva. - Hagyj békén - indultam el, de egy mellkasba ütköztem.
-Mi folyik itt? - kérdezte döbbenten Ya Ou. - Merci mi a baj?
-Semmi - töröltem le az arcom majd kikerültem aggódó, kínai barátomat és elhagytam a házat. Nem érdekelt kik néznek vagy, hogy mit gondolnak. Úgy éreztem az lenne a legjobb megoldás ha ki menekülnék a világból. Sietősen szedtem a lábaim, csak arra vágytam, hogy haza érjek és at sírhassam és agyaljam a napot. Amint hazaértem a szobámba mentem, ledobtam a cuccaimat a földre és sírva végig hasaltam az ágyon. Fejemet a párnámba rejtettem és engedtem, hogy könnyeim úgy folyjanak mint még soha. Hangosan vettem a levegőt, köhécseltem azt hittem majd' megfulladok. De nem érdekelt. Csak a csók látványa lebegett előttem...
-----------------------------------------------------------------