Chapter 41 : Soha többé nem akarlak bántani...

Sziasztok! Fú nem is tudom hol kezdjem. Igazából most, hogy elkezdődött a suli már az első napok kinyírnak és nem tudom hol áll a fejem. Most mentem 8-ba, de nem tudom még, hogy melyik suliba mennék tovább tanulni. De már minden tanár azt kérdezni, hogy hova tovább és Én nem tudok mit mondani. Aztán ismétlünk, tanulunk, járunk nyílt napokra, felvételit írunk stb. Szóval nagyon úgy néz ki, hogy pár rész és utána a blog szünetelni fog. Nem akarlak titeket elszomorítani ezzel, de muszáj lesz szünetelni, de ha úgy lesz akkor a szünetekben és esetleg hétvégén hozok részt. Őszi szünet hosszú és a többi is, de csak akkor lesz időm blogot írni. Na mindegy, erről majd még máskor beszélek. Nem tudom még mennyi részt lesz időm írni ebben az első két hétben, de igyekszem minél többet. Köszönöm a komikat és az oldal megtekintéseket! Remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket! Jó Olvasást és kérlek hagyjatok nyomot magatok után! Új rész: vasárnap.
Puszi : Brigii




                                      *Reggel* 
Soha nem gondoltam volna, hogy lesz egyszer egy olyan ember az életemben aki mindennél jobban szeret, aki mindent megad nekem, a tenyerén hordoz és úgy kezel mint egy királynőt még ha nekem nem is nagyon tetszik, mert utálom ha el vagyok kényeztetve. Soha nem gondoltam volna, hogy úgy fogok valakit szeretni mint Olivért. Ő az a férfi aki mindennél fontosabb nekem, akiért képes vagyok akár az életemet is oda adni, és aki mindennél jobban szeretek. Soha nem gondoltam volna, hogy lesz egyszer olyan, hogy Ő meg Én vagy Te meg Én. Mikor beleszerettem azt hittem, hogy örökké szenvedni fogok amiatt, hogy nem lehetünk együtt, hogy soha nem csókolhatom meg, nem mondhatom neki, hogy ,,Szeretlek", nem aludhatok vele minden este, nem érezhetem Őt soha. Amikor elköltöztem azt gondoltam, hogy minden problémám megoldódik és az Életem megváltozik. A szerelem vagy a kapcsolat szóba sem jött. De minden megváltozott attól a pillanattól kezdve amikor a gyönyörű szép szemeibe néztem és a gyomrom megremegett. Aztán napról napra egyre jobban szerettem, nem tudtam mit tenni ellene és magamnak sem mertem bevallani egy ideig. Aztán mikor rájöttem csak rosszabb lett az egész. De most? Most minden más. Boldog vagyok, hogy van mellettem valaki aki ennyire szeret.
A nap fénye ahogy besüt az ablakon finoman melegíti a bőrömet, a hajam kócosan omlik a szemembe. Hátratűröm rakoncátlan, barna tincseimet aztán az órára pillantok: 12:32. Hát egy hosszú éjszaka után nem csoda - gondolom vadul mosolyogva.
-Jó Reggelt - érzem meg Olivér kezeit a derekam körül, mellkasát a hátamnál, térdét a térd hajlatomban, ajkait a nyakamon.
-Jó Reggelt neked is - mosolygok aztán szembe fordulok vele. Finoman megsimítom az arcát és beharapom az ajkam. 
-Tudod - kezdi lassan majd a nyakamhoz hajol és apró puszikat hagy a bőrömön. - Fantasztikus volt a tegnap este - kuncog fel aranyosan nekem pedig beugrik minden. Minden egyes érintés, forró csók, összekulcsolt ujjak, izzadságtól gyöngyödző homlok, vad szerelemtől ragyogó szemek, összegabalyodott végtagok.
-Több mint fantasztikus - emelem fel a fejét arcomon enyhe pírral az emlékektől és megcsókol. Testével fölém tornyosul, karjával megtámaszkodik mellettem a matracon és hajamat morzsolgatja ujjai között. Finoman beleharap az ajkamba majd lihegve homlokát enyémnek dönti. 
-Szeretlek - suttogja.
-Én is - simítok végig az arcán. Finoman rám fekszik, ujjai melltartó pántomat birizgálják amit még tegnap este vettem vissza magamra. Lassan tologatja a vállamon fel-le ezzel kínozva engem.
-Direkt csinálod ugye? - kérdem remegő gyomorral. Huncut mosoly jelenik meg az arcán majd teljes testével rám fekszik és fejét ismét a nyakamhoz hajtja. Ajkaival ismét nedves csókokat hagy puha bőrömön melyeknek helyei felforrósodnak.
-Imádom a bőröd illatát - suttogja és leheletének csiklandós érzésére kiráz a hideg. - Mondjuk más is szeretek rajtad - néz rám szemöldök húzogatva mire felnevetek.
-De bolond vagy te - rázom a fejem még mindig nevetve.
-Jól van - néz sértetten.
-Jajj ne már. Tudod, hogy nem gondolom komolyan - ülök fel ezzel ajkainkat majdnem összeérintve.
-Tudom - nevet fel most Ő. - De jó látni amikor ijedt arcot vágsz.
-Te majom - boxolok a vállába.
-Na, tudod, hogy szeretlek - érinti ajkait egy pillanatra az enyémekhez.
-Tudom - mosolygok, de tudom, hogy nem ezt a választ várja. - És Én is szeretlek Téged. Mindennél jobban - húzom magamhoz közelebb.
-Várj ki akarok valamit próbálni - áll meg hirtelen. Ajkaink csak egy borotva penge távolságra vannak egymástól, kezei combomat simogatják. Ujjaim tarkóján pihennek, türelmetlenül húzom magamhoz közelebb, de nem mozdul.
-Shh. Ne olyan mohón - mosolyodik el mélyen a szemembe nézve. A gyomrom vadul remeg, ajkaim mindennél jobban akarják érezni az övét. Ujjaimmal végig simítok csupasz felsőtestén mire egyre szaporábban veszi a levegőt. Kezét derekamra csúsztatja míg másik egyre feljebb vándorol a combomon egészen a bugyim széléig. És akkor...
Ajkait végre az enyémre tapasztja mohón magához húz. A testem felforrósodik és azt kívánom, hogy ez sose érjen véget. Ujjaimmal hajába túrok finoman megmarkolom és meghúzom. Egy halk nyögés hagyja el a száját majd mikor minden levegőnk elfogy lassan elhúzódik. Kezével még mindig a derekamat öleli homlokát az enyémnek dönti.
-Soha többé nem akarlak bántani - suttogja mélyen a szemembe nézve.
-Mi? - nézek rá értetlenül.
-Hallottad. Soha többé nem akarlak megbántani. Szavakkal vagy esetleg tettekkel - lábad könnybe a szeme.
-Olivér - suttogom ijedten. - Ezt most hogy érted? Vagy mégis, hogy jön ez ide?
-Eszembe jutott az amikor régen olyan rossz dolgokat mondtam neked és azokkal megbántottalak. És nem szeretném ha ez újból megismétlődne - simítja meg az arcomat. 
-De Olivér, ez már a múlt - fogom meg a kezét. 
-Nem érdekel érted? Megtörtént és a mai napig is ha eszembe jut elönt a bűntudat. Nem akarlak megbántani többé.
-Nem fogsz hidd el - hajolok hozzá közel. - Tudom.
-Mégis honnan tudod? 
-Csak érzem hidd el. De ne háborgassuk a múltat rendben? Megtörtént, elmúlt. Koncentráljunk a jelenre. Kettőnkre.
-Te könnyen beszélsz Merci! - kel fel a helyéről dühösen majd az ablakhoz sétál. Kihúzza a függönyt, kinyitja az ablakot. Először megijedek, hogy ki akar ugrani, de nem csinál semmit azon kívül, hogy mélyen beszívja a levegőt. Felkelek az ágyról, háta mögé sétálok és óvatosan átölelem derekát. Fejemet csupasz hátába fúrom és beszívom puha bőre illatát.
-Nem Te okoztál fájdalmat annak az embernek akit annyira szeretsz. És itt most nem csak arról beszélek, hogy szavakkal megbántottalak az elejétől kezdve, hanem, hogy vak és hülye voltam amikor össze jöttem Katával - fordul felém csípőjével az ablak párkánynak támaszkodva. 
-Na jó ezt most fejezd be. Nem tudom, hogy mi bajod van, vagy, hogy miért vagy ilyen, esetleg a tegnap este történtek miatt, de Katával kapcsolatban csak annyit mondanék, hogy nem tudhattad! Nem tudhattad, hogy mire képes még ha figyelmeztettelek is. Szerelmes voltál, nem hallgattál senkire és nem törődtél semmivel. Én is voltam már így hidd el, utána Én is koppantam, de emiatt ne okold magad oké? Nem vagy hibás Én pedig nem haragszom emiatt. Oké lehet, hogy fájt, lehet, hogy Te voltál az első fiú aki olyanokat vágott a fejemhez, de kérdem Én Olivér; ha haragudnék emiatt akkor veled lennék? - kérdezem Tőle. Bűntudattól és haragtól teli szemekkel rám néz.
-Ez már a múlt. És szeretném ha ezt lezárnánk és mostantól csak a jelenre koncentrálnánk. Kettőnkre - lépek hozzá közelebb és össze kulcsolom az ujjainkat. - Verd ki a fejedből ezt a hatalmas bűntudatot, a haragot amiért haragszol magadra és fejezd be ezt az egészet. Igen lehet, hogy könnyen beszélek, de ez azért van, mert nem haragszom rád. Sőt kezdek mégis megharagudni amiért ilyen marhaságokat beszélsz - nézek rá egy dühös arcot felvéve. Lesüti szemeit majd közelebb húz magához.
-Csak szerettem volna ha tudod, hogy sajnálom és megbántam.
-Tudod hidd el - simítok végig puha arcbőrén. - Tudom mivel amikor megbántottál utána egyből bocsánatot kértél és az őszinte volt. Láttam rajtad, hogy mennyire bánt téged amit mondtál. 
-Tényleg?
-Igen - mosolyodok el. - De nem hanyagolhatnánk ezt a témát? Nem szeretnék erről beszélni. Kezdi elrontani a reggelünket, ami elég szépen alakult.
-Ne haragudj, csak tudod olyan szörnyű érzés, hogy olyanokat mondtam neked és... - kezdi szomorúan, de nem tudja befejezni. Ajkaimat övére tapasztom, kezeimet nyaka köré csavarom és remélem, hogy nem szakítja félbe a csókunkat. Átöleli a derekamat, szorosan magához húz.
-Felejtsük el rendben? - húzódom el egy pillanatra.
-Jó - bólint bátortalanul, de látom rajta, hogy nem elég őszinte. - Oké abbahagyom - mondja komolyan arckifejezésemet látva.
-Szeretlek - húzom közelebb magamhoz.
-Én is szeretlek. És hálás vagyok amiért vagy nekem - csókol meg.




*Patocska Olivér*

Soha nem voltam még olyan fáradt és kimerült mint az elmúlt két hétben a koncert előtt. Minden energiámat elszívták a folytonos, késő estig tartó koncertek, a klip forgatással töltött idők. Úgy folyt ki belőlem az életerő és az energia mint a mosogató szivacsból a víz amikor összenyomják. Csak egyetlen egy dolog tartott bennem egy kis erőt ami elég volt erre az egészre. Pontosabban egy valaki, Ő pedig nem más mint Merci. Minden nap mikor hazajöttem és megláttam ragyogó mosolyát akármilyen fáradt és kimerült voltam csak Vele akartam lenni. Amit viszont nem hagyott, mondván, hogy fáradt vagyok pihenjek le. Akármennyire is tudtam, hogy igaza van nem tettem, mert azt a maradék ki időmet szerettem volna rá szánni. Szeretnék neki mindent megadni, elkényeztetni, a tenyeremen hordozni. Azt akarom, hogy boldog legyen mellettem, velem.
A nagy koncert remekül sikerült, soha nem éreztem még magam így. A több mint ezer rajongót látva, a sikításukat hallva elöntött a boldogság. Vidáman énekeltem, ugráltam, beszéltem és bohóckodtam a színpadon a többiekkel. Az a kitartás ami bennük volt egyszerűen eszméletlen. Amint tudomásomra jutott, volt már aki dél óta ott állt és várt a kapunál 6 órán keresztül csak azért, hogy még 2 órán keresztül ott legyen velünk és átélje a pillanatot, utána pedig még 1 óra várás után közös képet csináljunk velünk és aláírást kapjon tőlünk egyszerűen felbecsülhetetlen érzés. A kitartás ami bennük van, egyszóval fantasztikus. És az érzés amikor ott állsz előttük, veletek együtt éneklik a dalaitokat, ugrálnak, sikítoznak! Ők a legfontosabbak nekem, Merci és a családom után. 
Merci. A nő aki egy pillanat alatt megváltoztatta az életem. Ott akkor amikor megláttam a Rioban már megindult bennem valami. És Katában fokozódott tovább, sajnos. 
A tegnapi este egyszerűen fantasztikus volt Vele. Soha nem voltam még nővel így együtt és soha nem szerettem még senkit így mint Őt. Ő a legfontosabb mindennél. És épp ezért is utálom magam és dühös vagyok magamra amiért annak idején így megbántottam. Hiába mondja, hogy nem haragszik Én legbelül haragszom magamra. Ő nem érti és nem tudja, hogy mit érzek, de Én igen. Megpróbálnom lezárni magamban ezt az egészet és koncentrálni kettőnkre ahogy ő kért nemrég, de nem lesz könnyű.
-Na min gondolkodsz ennyire? - pillant fel rám a gondolataim közt forgó személy. 
-Nem érdekes. Menjünk reggelizni - kelek fel magam után húzva Őt is.
-Előtte fel kéne öltöznöm nem gondolod? - néz végig fehérnemű borította testén. Akaratlanul is végig mérem formás melleitől kezdve, hosszú vékony lábáig majd beharapom az ajkam.
-Nekem így is jó vagy - sétálok hozzá majd kezemet derekára téve magamhoz húzom.
-Azt sejtettem, de gondolom nem akarod ha a többiek meglátnának engem így - nevet fel ezzel kivillantva tökéletes, fehér fogait.
-Hm ez igaz - mosolyodok el. Nevetve a szekrényhez siet majd kikap belőle egy Minnie-s pólót, egy rövid farmerral meg egy Air Max-el és gyorsan magára veszi. Az asztal fiókból kiveszi a karóráját majd felém nyújtja:
-Becsatolod? - néz rám.
-Persze - veszem ki a kezéből a szép darabot majd felemelt csuklójára csúsztatom és becsatolom rajta.
-Kösz Édes - nyom egy puszit az arcomra.
-Azt hiszem Én is megyek öltözni. Jössz? - nézek rá vissza az ajtóban mire mosolyogva felém ugrál. Átmegyünk az én szobámba Merci helyet foglal az asztalomon miközben a fiókomban turkál Én pedig valami ruha után keresgélek.
-Nem láttad a fekete pulcsimat? - nézek rá kérdőn.
-Melyiket? - pillant rám a fekete keretes szemüvegem mögül ártatlanul.
-Amelyiket annyira szeretsz már három napja rajtam.
-Neeeem - nyújtja meg az E betűt miközben megvakarja a tarkóját. 
-Na vissza adhatod - tudom, hogy Ő vette el hiszen több napja tetszik már neki és van amikor Ő is szokta hordani.
-Akkor nem bánod ha megnézem a szobádban? - vonom fel a szemöldököm karba tett kézzel mire összezárt szájjal rám néz.
-Mondtam már, hogy mennyire szeretlek? - pattan le a szekrényről és hozzám siet. Szorosan nyakam köré fonja karjait majd megrebegteti a szempilláit.
-Nem dőlök be Neked Drágaságom - fogom meg két csuklóját és kiszabadítom a nyakam.
-Jó nálam van - hajtja le a fejét szomorúan. - De csak, mert annyira szeretem. Olyan illata van mint neked és olyan puha - megindul a saját szobájába aztán kikapja a szekrényből és a kezembe adja.
-Várj - húzom vissza a karjánál fogva mikor el akar menni mellettem. - Tartsd meg - nyújtom felé.
-Tényleg? - néz rám felvidulva.
-Persze. Ha nagyon tetszik akkor Neked adom.
-Köszönöm! - ugrik a nyakamba boldogan majd megcsókol. - Ha már itt tartunk, megtetszett ez a szemüveg és arra gondoltam, hogy... - kezdi mire félbeszakítom.
-Ne is álmodj róla - nevetek fel. - Hordhatod, de nem kapod.
-Oké - adja fel kissé csalódottan. - Na menjünk reggelizni - húz maga után a pullóvert pedig az ágyra dobja.
-Még mindig fel kéne öltöznöm.
-Akkor menj gyorsan öltözz fel. Itt várok - áll meg a folyosón. Besietek a szobámba, kikapom a szekrényből a fehér pólómat a földről felveszem a tegnapi barna gatyámat, lábamra zoknit és papucsot húzom majd kimegyek a folyosóra.
-Na menjünk - kulcsolom össze az ujjainkat.
-Jó Reggelt - köszönök a többieknek a nappaliban. - Ti nem reggeliztek velünk?
-Nektek is Jó Reggelt gerlepár. Már nem, azért, de mióta szokás reggelizni délután egy órakor? - nevet fel Ya Ou.
-Hoppácska. Sokáig aludtunk - nevet fel mellettem Merci.
-Hosszú volt az éjszaka mi? - röhög Bence.
-De még milyen hosszú. És milyen jó - ölelem át barátnőmet a derekánál fogva a többiekből meg kitör a nevetés.
-Na ne kösd az orrukra egyből - pillant rám a válla fölött Merci.
-Most miért? Érdekelte Őket Én meg elmondtam. Ez nem olyan nagy bűn - harapdálom a fül cimpáját.
-A részletektől kíméljetek meg, és még mielőtt elkezdenétek menjetek vissza a szobába - int Sziki az említett helyiség irányába.
-Hahaha - öltök rájuk nyelvet majd a konyhába megyünk. 
-Mit együnk? - kérdi a hűtőben állva Merci. - Úúú van joghurt meg müzli - kapja ki az epres joghurtot a hűtőből.
-Akkor legyen ez?
-Ahha - lép a szekrényhez majd kivesz belőle két bögrét. Beleönti mindkettőbe a joghurtot majd a müzlit is. Előkotor két kanalat a fiókból majd gondosan össze keveri őket. 
-Tessék - adja a kezembe mosolyogva majd leülne ám az ölembe húzom.
-Hé - hördül fel döbbenten. - Majdnem kiborult - emeli fel a kék csíkos bögrét a kezében. Megforgatom a szememet majd elmosolyodok. 
-Nem megyünk tévét nézni? - vetem fel az ötletet.
-Hm. Menjünk - pattan fel majd mosolyogva maga után húz.
-Ha befejeztétek a reggelit elmehettek bevásárolni ugyanis lassan kiürül a hűtő és ti vagytok beosztva.
-Jójó elmegyünk nyugi - huppanok le a fotelbe.
-Egyébként nem lenne kedvetek valami programhoz? Sziki és Bence hívhatnánk Pannit és Zsófit meg jönne Betty is és akkor így nyolcan elmehetnénk valahova - szólal meg Merci egy kis csend után. - Persze ha van hozzá kedvetek és van rá időtök.
-Na ez jó ötlet. Úgyis 26-áig nem lesz programunk - bólint Bence mosolyogva.
-És hova mennénk? Én ilyen melegbe nem megyek sehova - nyavalygok kinézve az ablakon. Jó ötlet csak a baj az, hogy rohadt meleg van. 
-Mondjuk ha a hosszú nadrágot farmerre cseréled akkor egy fokkal jobb lenne - rázza meg a fejét nevetve miközben bekap egy falat joghurtos müzlit.
-Hahaha - öltök rá nyelvet.
-Úúúú és mi lenne ha lemennénk a Balatonra? - kérdi felpörögve aztán félrenyel és köhécselni kezd. Hatalmas röhögésben törünk ki mindannyian aztán finoman megütögetem a hátát.
-Köszi - mosolyog rám. - Na szóval benne vagytok? Éés ha úgy van mehetnénk Siófokra. Úgyis rég voltam ott és elég jó hely.
-Siófok? - ráncolja a homlokát gondolkozva Ya Ou.
-Ahha. Voltatok már ott?
-Én szeretem azt a helyet - mosolyogtam rá. - Régebben voltam ott. És tök jó hotelek is vannak ott.
-Hát oké. Akkor benne vagytok? - kérdi újból mosolyogva.
-Ahha - feleljük egyszerre.
Mindenki felhívja a barátnőjét és megkérdezik, hogy van-e kedvük jönni. Mivel mindenki igent mond már ma neki állunk pakolni és holnap indulunk Siófokra. Én már alig várom! Végre egy kis idő amit a többiekkel és Mercivel tölthetek, és legalább nem otthon. Nagyon jó lenne végre egy kicsit pihenni és lazítani. És mindezt a világ legfantasztikusabb nőjével. 
Miután "megreggelizünk" Mercivel lesétálunk a kis boltba bevásárolni. Egész úton a nyaralásról beszélgetünk és arról, hogy mindketten milyen izgatottak vagyunk. A kis boltba érve köszönünk a kedves hölgynek a kasszánál majd felkapunk egy-egy kosarat és elindulunk valamerre.
-Úúú van eper - indul meg a kiszemelt gyümölcs felé mire felnevetek. Ha már ott vagyunk a gyümölcsöknél veszünk almát, banánt, barackot pár zöldséget majd megyünk tovább. 10 perc múlva a kosaram már enyhén szólva tele van így Merci keresésére indulok ugyanis egy idő után ketté váltunk valahol. A tejtermékek sorai között találok rá ahol egy harmincas éveiben járó nővel beszélget a karjában pedig egy kisfiú van. Hangosan felnevetnek aztán Merci észrevesz majd int, hogy menjek oda.
-Olivér bemutatnám a nagynénémet Beát. Bea Ő itt a barátom akiről beszéltem - mutogat kettőnk közt mosolyogva.
-Szia Horváth Beáta - nyújtja a kezét a barna hajú nő.
-Üdvözlöm Patocska Olivér - fogom meg majd finoman megrázom.
-Jajj ugyan már. Tegezz csak nyugodtan, nem vagyok Én olyan öreg - nevet fel. A hangja, a mosolya, a szeme ugyanolyan mint Merci. Gyönyörű és ragyogó.
-Szóval Ő a barátod? Helyes fiú - nevet fel. - Aranyosak vagytok.
-Köszönjük - mosolyodok el. 
-Ha van kedvetek ma beugorhatnátok. Rég voltál már nálunk és szívesen megismerném az unokahúgom barátját.
-Hát igen elég rég voltam. Te benne vagy Kicsim? - néz rám mosolyogva kezében a kisfiúval.
-Persze - mosolyodok el.
-Ja amúgy Ő itt Bea kisfia Marci. Egy igazi kis cukorbogyó - csipkedi meg a pofiját Marcinak. - Marci Ő itt Olivér - magyaráz tovább. Mosolyogva nézem amint gügyög a kis Marcinak, puszikat ad az arcára és nevetgél vele. Jól áll a kezében a kis gyerek.
-Nagyon aranyos - mosolyodok el. - Nem akarlak titeket elszomorítani, de mennünk kéne - pillantok a csuklóján lévő órára ami fél négyet mutat.
-Ó. Rendben. Figyelj Beus hazamegyünk és akkor utána egy két óra múlva ott vagyunk oké? 
-Rendben. Na add vissza a kis drágámat - nyújtja érte a kezét Bea. Merci két puszit nyom Marci arcára aztán visszanyújtja a nagynénikéjének a kisfiút. Elbúcsúzunk Tőlük majd a kasszához megyünk.
-Nem baj, hogy elmegyünk? - néz rám.
-Dehogy. Miért lenne baj? - nevetek fel.
-Ja csak kérdeztem. Jajj Istenem olyan édi ez a kisfiú. És azok a szemek! Imádom a kis lurkót - áradozik mosolyogva.
-Jól állt a kezedbe. Mondjuk a mi gyerekünk majd még jobban fog - húzom magamhoz a derekánál fogva.
-Hm azt mondod? - mosolyog továbbra is.
-Nem mondom hanem tudom - csókolom meg. 
-----------------------------------------------------------------