Chapter 42

Sziasztok! :D Elérkezett a vasárnap, ezzel együtt egy újabb rész és egy újabb hét vége. Nagyon elszomorított az előző részre érkezett egy komment. Köszönöm a komit, de abban reménykedtem, hogy másnap amikor benézek a blogba több komment lesz, de ez nem így volt. Nem tudom, hogy mégis miért. Feltettem magamnak számtalan kérdést, mint például: Ilyen rossz lett az új rész? Netán már nem is olvassák a blogom? Esetleg megutálnak? Aztán azzal zártam le az egészet, hogy egy komi nem a világ vége és lehet, hogy a suli miatt nem volt idejük komizni. Majd a következő részre több is érkezik. Remélem. Kérlek titeket, hogy ehhez a részhez fejtsétek ki komiba a véleményeteket a blogról! Nagyon sokat jelentene nekem!:) Remélem tetszeni fog ez a rész és hagytok nyomot magatok után! :)Köszönöm az oldalmegtekintéseket ami 50000-ren felül van! *-* A következőt ha minden jól megy és lesz időm, szokás szerint szerdán hozom! Addig is kitartás és sok sikert mindenkinek a sulihoz! Ölelés és puszi : Brigii

A bevásárlás után haza indulunk. Út közben Merci mesél nekem a nagy nénikéjéről meg Marciról. Már arról látszik, hogy imádja azt a kisfiút, ahogy bánt vele a boltban és, ahogy áradozik róla. Örömmel hallgattam végig. Nagyon jól állt a kezében az a kisfiú. Na, de a mi gyerünk milyen jól fog! Elmosolyodok amint magam elé képzelem Őt a kezében egy aranyos kislánnyal. 
-Mit mosolyogsz? - pillant rám a hűtő előtt állva.
-Csak elképzeltelek a közös kisgyerekünkkel - mondom miközben átadok neki egy doboz vajat. Arcáról a mosoly lehervad ideges lesz a kezéből a vaj majdnem kiesik.
-Na most mi van? - kérdeztem ijedten.
-Te akarsz Tőlem gyereket? - kérdi meglepetten.
-Miért ne?
-Hát csak...izé...csak kérdeztem - kezd el pakolgatni a hűtőben tekintetét elkapva Rólam.
-Merci - sétálok oda mellé. - Mond már mi van - fordítom magam elé.
-Hát izé...hogy is mondjam...ahj. Én azt hittem, hogy Te nem szeretnél gyereket, mert mivel híresség vagy nem lenne rá időd és elrontaná a karrieredet - böki ki Én pedig döbbenten nézek. 
-Ezt mégis miből gondoltad?
-Hát a legtöbb sztár nem akar gyereket, mert az elrontja a karrierjét és azt hittem, hogy Te sem akarsz gyereket.
-Dehogyis! Én szeretnék gyereket jó sokat - húzom magamhoz a derekánál fogva.
-Tényleg? - mosolyodik el boldogan.
-Igen. Sok ezret - nevetek fel.
-Ezret? - düllednek ki a szemei. - Tudod milyen kövér leszek Én egy gyerek után? És akkor még ezer után? 
Hangosan felnevetek majd magamhoz húzom egy csókért. 
-Maximum három gyerek - húzódik el komolya arccal. 
-Öt - vágom rá.
-Három - erősködik.
-Négy? - kérdem reménykedve.
-Három és fél - vágja rá mire felnevetek.
-Három és fél? Te hülye azt, hogy? 
-Lehülyéztél? Jól van Patocska ezt megjegyeztem - bontakozik ki ölelő karjaim közül és durcás arcot vágva a szobájába indul.
-Merci ne már. Tudod, hogy nem mondtam komolyan - húzom vissza csuklójánál fogva. 
-Tudom csak ugyanazt csinálom amit te - nyújt rám nyelvet mosolyogva.
-Fussál Jakab különben véged! - nézek rá fenyegetően. Egy hangos sikoly hagyja el a száját majd a nappali felé rohan. Gyorsan utána eredek ésköröket írunk le a kanapé körül. 
-Olivér hagyd abba - kiált rám nevetve.
-El se kezdtem - nézek rá ártatlanul.
-Dehogynem! Itt kergetsz a kanapé körül utána meg halálra csikizel vagy mit tudom én - hadonászik a kezeivel. 
-Nem bántalak nyugi - nevetek fel és felé nyújtom a kezem.
-Benz menj már a tévé elől - lökdösi arrébb Ya Ou. 
-Ne lökdöss már Ferenc - parancsol rá. Az alkalmat kihasználva amíg Ők ketten vitatkoznak elkapom Mercit a derekánál fogva és a szoba felé húzom.
-Segítség segítség! Feri segíts már! - kapálózik a karjaim között.
-Van nevem is - mondja Ya Ou a tévét bámulva.
-Ya Ou segíts már - kiáltja miközben megkapaszkodik az ajtó félfában. 
-Hm - dörzsöli az állát hüvelyk és mutatóujjával. - Nem - vágja rá majd felnevet.
-Nemárr - kiáltja. Lekaparom ujjait az ajtó félfáról majd a szobába viszem. Óvatosan végig fektetem az ágyon aztán rá fekszem ezzel fogságba ejtve Őt.
-Félsz Tőlem? Tényleg? - nevetek fel.
-Dehogy csak vicceltem. Nem félek, mert tudom, hogy nem bántasz - rebegteti meg a szempilláit mire elmosolyodok.
-Basszus! - kap a fejéhez idegesen és félig felül. - Indulnunk kéne ha oda akarunk érni Beusékhoz. 
-Az még ráér - suttogom miközben eltűrök egy tincset a füle mögé. Visszaereszkedik az ágyra és halványan elmosolyodik. Ragyogó, kék szemeibe nézek amelyek a legelső pillanattól kezdve elbűvöltek és fogságba ejtettek. 
Csak nézzük egymást, nem mondunk semmit. De nem is kellenek ide szavak. Ujjai nyakam köré fonódnak majd lehúz magához és ajkait az enyémre tapasztja. Ajkaink lassan mozognak, körmével finoman végig szánt a hátamon. A hideg kiráz ettől a cselekedétől, de ennek ellenére imádom amikor ezt csinálja. Kezemmel benyúlok pólója alá majd hasát kezdem el simogatni az ujjaimmal. Végig simítok puha bőrén majd feljebb merészkedek melltartójának a széléig. Apró köröket rajzolok a ruhaanyag szélén a bőrére a száját pedig egy halk nyögés hagyja el. Szeretem és akarom Őt mindennél jobban. 
-Olivér - húzódik el lihegve. Homlokomat az Övének döntöm, végig Őt figyelem. - Álljunk le mielőtt elkezdenénk. A többiek bármikor bejöhetnek és nekünk pedig mennünk kell. 
Nem szexelhettek mindig! Bírjál már magaddal ember! Felfogom amit mond majd bólintok. 
-Ne haragudj csak tudod nehéz neked ellenállni - suttogom majd egy puszit adok a szájára.
-Hidd el nekem sem könnyű - mosolyodik el. Kihúzom a kezemet pólója alól majd felkelek az ágyról. Merci is ugyanígy tesz, a smink asztalához sétál, felveszi a rajta heverő fésűt majd kifésüli szép, hosszú barna haját. Miután ezzel kész lesz előkotor a fiókból egy szempillaspirált.
-Az minek? - intek fejemmel a kezében tartott tárgy felé. 
-Városba megyünk Olivér. Valahogy ki kell néznem - oktat ki tekintetét nem véve le a tükörről. Végig húzkodja szempilláin a fekete tust majd visszacsavarja a kupakot és a fiókba rakja. Egy fekete szemceruzát vesz elő majd kifesti a szemét alul. Miután ezzel is kész visszateszi azt is a fiókba a többi smink közé. Nyakára egy kis rózsaszín üvegcséből parfümöt fúj majd ellenőrzi magát a tükörben aztán felkapja a táskáját a földről.
-Mehetünk - mosolyog rám.
-Tudod te smink nélkül is szép vagy - mosolygok. Szeretem ha egy lány sminkeli magát, van aki sminkel is szép, de Merci nélkül is gyönyörű. 
-Jó vicc - megy el mellettem nevetve ezzel egy finom és bódító illat felhőt hagyva maga után.
-Imádom ezt az illatot - sietek utána és átölelem a derekát.
-Én is. Majd újat kel vennem, mert lassan kifogy - biggyeszti le az ajkait.
-Úristen mekkora gondok vannak itt - rázom a fejem gondterhelt arcát látva.
-Bunkó vagy - böki meg a hasam. - Srácok elmentünk. Ya Ou vihetjük a kocsit? - kérdi kínai barátunkról.
-Persze, de ha valami baj lesz - csóválja a fejét majd felénk dobja a slussz kulcsot. 
-Dehogy! Sziasztok! - nevet fel. 
Leliftezünk a földszintre és kilépünk a hatalmas épületből. Megkeressük Ya Ou kocsiját és miután egy sort vitatkozunk arról, hogy ki vezessen Én beülök az anyós ülésre Merci pedig a kormány mögé.
-Nem félsz, hogy valami baj lesz? - kérdezem Tőle.
-Nem különösen. Ha rendőrt látunk leparkolok és gyalogolunk - ránt válla mit sem törődve a dologgal. Beindítja a motort majd kitolat.
-Nem maradunk sokáig, mivel dolgoznom kell. Maximum két óra és jövünk haza - jelenti ki.
-Rendben.

*Jakab Mercédesz*

Annyira örülök a találkozásnak Beussal és Marcival! Imádom őket és nagyon rég találkoztam velük. Imádom a kis lurkót! Annyira aranyos! Régebben volt amikor ott aludtam náluk és annyit játszottam a kicsivel, hogy szegénykém totálisan elfáradt. Nagyon szeretem a gyerekeket és meglepődtem amikor Olivér mondta, hogy egyszer szeretne közös gyereket. 
Nagyon szeretem őket és nagyon fontos családtagjaim. Akár a nagyi akit az utóbbi időben elhanyagoltam. Ha lesz időm holnap kimegyek hozzá a temetőbe még mielőtt leutaznánk Siófokra. 
Kissé idegesen fogom a kormányt reménykedem, hogy ma nincsenek rendőrök. Ha mégis vannak maximum kiszállunk és gyalogolunk. A rádióban közepes hangon szólt a zene, halkan dúdoltam. Nagyjából 15 perce vagyunk már úton.
Egy kezet érzek meg a combomon aztán mosolyogva fordulok Olivér felé.
-Egyébként nem gond ha eljövünk? - kérdezem meg ismét mivel érdekel, hogy szeretné-e ezt a találkozást Beusékkal.
-Mondtam már, hogy nem gond. Szívesen megismerném a családod vagy a rokonaidat.
-Hát a családomat nem tudod, ezért be kell érned a rokonaimmal, de hidd el nagyon jó fejek. És a kis Marcit a végén úgy megfogod szeretni, hogy alig tudsz majd eljönni onnan - nevetek fel. 
-Tudod büszke vagyok rád amiért így kezeled ezt az egészet. Annyi rossz ért Téged, de Te ennek ellenére nem futamodsz meg és pozitívan állsz a dolgokhoz - szemeiből csodálat tükröződik, végig simít a karomon majd megfogja a kezem. Elképedek azon, hogy csodálkozva néz rám. Nem értem miért. Hisz' amit mond az nem igaz.
-Ez nem igaz - rázom meg a fejem. - Egyáltalán nem nézek szembe a dolgokkal. Megfutamodok ahogy szoktam - ismerem be. - Megfutamodtam minden egyes dolog elől. Ezért is költöztem oda az albérletbe. Menekülni akartam a gondok elől, a könnyebb utat választani ahelyett, hogy szembe néztem volna a problémákkal. És egyáltalán nem állok pozitívan a dolgokhoz, mivel minden egyes a szüleimmel vagy Katával való vita után felrohantam a szobámba és csak bőgtem az ágyon. Aztán mikor abbahagytam a sírást újból kitettem magam ennek az egésznek. És ez ment éveken keresztül ahelyett, hogy szembe néztem volna a gondokkal. Gyáva voltam és elmenekültem. És ez nagy hiba volt. De nem beszélhetnénk valami másról? - kérdezem idegesen. Rossz emlékek törnek elő a múltból, gyáva voltam ez az igazság. És még most is az vagyok. Elmenekülök a gondok elől azt gondolván, hogy ez a legjobb megoldás amikor ez nem így van. De e egyszerűen félek szembe nézni a gondokkal, félek a következményektől. Félek. 
-Merci Én... - kezdi, de félbeszakítom miközben lekapcsolom a motort. 
-Megérkeztünk - jelentem ki majd meg sem várva kiszállok a kocsiból. Mikor hallom, hogy becsapódik az ajtó megnyomom a kulcson az ajtó zár gombját és a bejárati ajtóhoz igyekszem. Beütöm a négy számjegyből álló kódot majd mikor zizeg az ajtó benyitok. Szerencsére Beusék az első emeleten laknak így két lépcsősor megmászása után már meg is nyomhatom a csengőt. A nagy barna ajtó kinyílik és mosolyogva kukucskál ki mögüle a nagy nénikém.
-Sziasztok! - kiált fel mosolyogva majd nagyra tárja az ajtót. - De jó titeket látni! Gyertek be! - két puszival köszöntöm majd mikor ez Olivér is megteszi a nappaliba megyünk. A kis helyiségben a bézs fotelben Marcika ül a tévét nézi, kezében a cumis üvege benne egy barna folyadékkal.
-Szia Marcika! - kiáltok fel mikor meglátom Őt. Mosolyogva kapja rám a fejét és ragyogó, óriás, barna szemeivel engem néz.
-Mejszi - gügyögi Én pedig mosolyogva veszem a kezembe. Két puszit nyomok az arcára majd Olivérrel egy kanapéra leülve az ölembe veszem. 
-És mi újság veletek? - kérdezem Beusra nézve. 
-Hát igazából semmi. István dolgozik mi meg csak úgy vagyunk. ÉS veletek? 
-Képzeld holnap megyünk Siófokra amolyan nyaralás képp. Annyira várom már - mesélem vadul mosolyogva annak ellenére, hogy belül nincs valami jó kedvem. Végig a kocsiban történtekre gondolok. Elment a kedvem mindentől és akármennyire is örülnöm kéne, hogy itt vagyok mégsem tudok. Bea kérdezget minket a megismerkedésünkről, nem mondunk el neki mindent csak a lényeget. Néha-néha hozzá szólok Olivérhez, de nem öleljük át egymást, nem csókoljuk meg egymást és ez nagyon rossz érzés.
-Haragszol rám? - fordul felém Olivér amikor Bea elmegy a mosdóba. 
-Nem - felelem a hajfüggöny mögül miközben Marcikával játszok a földön. - Magamra haragszom. Egy gyáva undorító alak vagyok. Elmenekülök a gondok elől mindig ahelyett, hogy szembe néznék velük. És miért? Mert félek. Félek minden egyes problémától és a következményeitől. Nem vagyok kitartó meg ehhez hasonlók. Gyáva vagyok.
-Hogy mondasz ilyet? - néz rám döbbenten. Felkel a helyéről majd leül mellém a barna padlószőnyegre és megfogja a kezem.
-Te vagy a legcsodálatosabb nő a világon akit valaha is ismertem. És Én mindig is felnézek Rád amiért elviselted ezt az egészet éveken keresztül. Én már a legelső adandó alkalomkor elköltöztem volna onnan. De Te, elviselted ezt az egészet és szembe néztél a szüleiddel és Katával. 
-Nem néztem velük szembe - ismétlem idegesen. - Megfutamodtam. Gyáva voltam. Elmenekültem a gondok elől - soroltam. 
-Szerintem pedig nem. Én csodállak emiatt.
-Ahj Olivér. Miért csinálod ezt? Nem érted, hogy... - kezdem ám bejön Bea így elhallgatok. 
-Na mi ez a csönd? 
-Ja semmi. Na Marcika mond ki a nevem rendesen - nézek az ölemben kuporgó csöppségre. Mosolyogva figyel engem Én pedig kiveszem a kezéből a cumis üveget.
-Addig nem kapod meg amíg ki nem mondod a nevem - öltöm rá a nyelvem mosolyogva. Kicsi kezével az üveg felé nyúl, de Én akkor sem adom neki oda.
Egy olyan háromnegyed óra beszélgetés és Marcikával való játszás után elbúcsúzunk Beától és haza indultunk. A hazafelé vezető úton egyikőnk se szólal meg. Én azért, mert nem akarok erről beszélni, és nem akarom azt hallgatni, hogy Olivér mennyire büszke rám. Mire büszke? Arra, hogy megfutamodtam? Hát arra nagyon büszke lehet mondhatom. Egyáltalán nem értem. Azt, hogy Ő miért nem szólalt meg azt meg nem tudom. Lehet azt várta, hogy Én tegyem meg vagy csak nem akart mit mondani. Hát marha jó kis nyaralásnak nézünk elébe így, hogy alig szólunk egymáshoz. 
-------------------------------------------------------------------