Chapter 2

Sziasztok! Hú hát nagyon örülök ennek a 4 kominak és az 5 feliratkozónak, köszönöm szépen.:) Igazán meglepett. Remélem erre a részre is kapok még több komit és feliratkozót. Sajnos egy héten maximum két részt tudok hozni mivel nagyon sok a tanulnivalóm. A rész végén pipáljatok is! Jó olvasást! Brigii

-Akkor beköltözöl? - kérdezi reménykedve Benny.
-Hát ha nektek megfelelek - mosolygok.
-Kezeket fel aki szerint Mercédesz beköltözhet -mondta Ya Ou. Esőként vadul mosolyogva Olivér tette fel aztán egyszerre Sziki és Ya Ou majd Benny.
-Yeah! Köszönöm - ölelem meg őket vadul örülve. - És mennyi lenne a fizetnivaló?
-Hát havonta 25 meg a rezsi szóval egy olyan harmincezer ami szerintem nem sok - számolta össze Ya Ou.
-Rendben - bólintok.
-Akkor üdv itthon - mosolyog Oli.- Ha gondolod már ma beköltözhetsz.
-Tényleg? - lepődök meg hirtelen aztán átgondolom a dolgokat és beleegyezek. - Akkor szerintem én el is megyek haza a cuccaimért.
-Rendben. Ohh várj itt a kulcs, mert mi lehet, hogy megyünk el. És van pár szabály. Az első, hogy őrült barátokat és pasikat  nem hozunk fel ide. Háziállat nincs. Minden hónap 27-én kell fizetni. A takarítás és bevásárlás beosztást be kell tartani. - nyom a kezembe egy madzagot rajta egy kulccsal. - Ez a sajátod.
-Rendben -veszem el örömmel. - Akkor majd jövök. Sziasztok! -indulok el a bejárati ajtóhoz. Gyorsan felveszem a ruháimat aztán távozok. Ezer örömmel repkedve megyek haza és csak az a tudat jár az eszembe, hogy végre boldog leszek. Vajon miért nem tettem meg ezt a lépést előbb? - jut eszembe a kérdés. Akkor talán nem csináltam volna magammal ennyi rossz dolgot. Gondolkodásomat a telefonom zörgése zavarja meg.
-Szia Betty! - veszem fel mosolyogva.
-Mi ez a nagy vidámság? - kérdez rá örömöm okára.
-Képzeld. Költözök - válaszolok ugrálva.
-Mi? Mégis miért? Itt hagysz? Ne! - pánikol be mire felnevetek.
-Jaj nyugi itt maradok Budapesten csak egy albérletbe megyek. Nincs messze a lakásomtól és képzeld tudod kik laknak ott?
-Barack Obamáék?
-Nem. A ByTheWay.
-Mi van?! 
-Ahha. És már ma beköltözhetek. Úgyhogy most úton vagyok hazafelé -örülök miközben megállok a zebránál.
-Azta. Az nagyon jó.
-Aha - mosolygok miközben megállok a pirosnál.
-Na majd még beszélünk, de most mennem kell. Akkor 5-kor futunk. Szia  - nyomja ki. Elteszem a készüléket aztán mikor zöldre vált a lámpa átmegyek a zebrán. Annyira boldog vagyok, hogy azt nem tudom szavakba önteni. Bal kezemmel eltűröm a hajamat és mosolyogva nézek végig a HOPE feliratú tetoválásomon. Szép emlék őrzője. Akkor csináltattam leérettségiztem és az első fiúmmal voltam együtt. Persze a szüleim egyiknek sem örültek. 
Lassan megérkezek az erdőbe onnét pedig az udvarunkba. Felmászok a fán egyenesen az erkélyemre. Belépek a szobámba, orromat megcsapja a szokásos édes és egyben friss illat. leveszem a kabátomat és előkeresem a bőröndjeimet meg az utazótáskáimat, sebesen pakolni kezdek. Szép sorjában elkezdem leszedni a posztereimet és a képeket, melyeken Betty és én vagy Betty, én és pár barátaink ökörködünk. Az íróasztalom fiókjából kiszedem a félig-,teljesen kész dalaim kottáit és egyéb papírokat. Ezek mind belemennek egy táskába. Mellé kerülnek még egyéb apró dolgok és ezzel be is telik. A másik táskába mennek a kozmetikai cuccok, kiegészítők, sminkek, ruhák egy része. Mivel beteltek a táskás a bőröndbe rakom a takaróm párnám és a ruháim maradékát. Aztán jöhetek a fürdéshez használatos cuccok, a cipőim és a maradék dolgok. Nagyjából háromnegyed óra alatt pakolok be mindent és boldogan nézek végig az üres narancs sárga szobámon. Igaz ez minden vágyam, hogy végre elköltözhessek innen, mégis furcsa lesz itt hagyni ezt a szobát. Annyi emlék őrzője..
Miután leellenőrzöm, hogy minden meg van-e, cuccaimat magamhoz véve, gitáromat a hátamra kapva lemegyek a nappaliba. A konyha asztalra lerakom a lakáskulcsomat és indulok kifelé ám belép anya. 
-Nocsak végre megkönnyíted az életünket? - kérdi gúnyosan. 
-Igen. További boldogságot - vágom hozzá aztán kimegyek. Átmegyek a nappalin majd ki az ajtón. 
Megkönnyebbülve szívom be a szabadság friss illatát és megyek le a kis lépcsőn át a kapun az új otthonomba. Tudom, hogy innentől kezdve minden más lesz.
Igaz a mai napig bánt a tudat, hogy a szüleim kitagadtak, de úgy fogom fel, hogy ennek valószínűleg így kellett lennie. Mások úgy elkényeztetik a gyereküket, hogy amikor ajándékot kell nekik venni abba a nagy letargiába esnek bele, hogy iPhone4-et vagy 5-öt vegyenek neki míg más szülők -mint az enyémek- utálják a gyereküket és legszívesebben ott hagyták volna 5 évesen az áruházban. Igaz emiatt nagyon sokat sírtam, hogy hogy lehetnek velem ilyenek és bántottam magam pengével és sok mással, de lehet, hogy valahol ennek az egésznek van valami jelentősége. De most már semmi nem érdekel. Ha ezután bármi gond jön nem hátrálok meg. Mindig a saját lábamra állok és elérem amit akarok. És így teszek most is. És elértem azt amit akartam. Egy olyan életet ahol nem bánnak velem úgy mint egy darab ronggyal. Ahol tudok magamnak biztosítani élelmet és jók az élet körülmények. ÉS ez az élet most kezdődik el. Egy olyan társaságba kerülök -remélhetőleg- nem úgy fognak velem bánni mint ezelőtt. Feleszmélve a gondolkodásból elcsodálkozom azon, hogy ilyen hamar megérkezek. Előkeresem a kulcsot, de meglepetésemre az ajtó nincs bezárva. Talán betörtek? - sápadok le totálisan miközben lassan bemegyek. Leteszem a cuccaimat és a konyhába megyek ahol legnagyobb meglepetésemre Olivér tevékenykedik.
-Á szia! Gyors voltál - mosolyog.
-Szia! Jó Étvágyat! - köszönök neki miközben megkönnyebbülve fújom ki a levegőt.
-Minden oké? - ráncolja a homlokát aggódóan.
-Persze csak megijedtem, mert úgy volt, hogy elmentek az ajtó meg nyitva volt és azt hittem valaki betört.
-Ja - nevet fel jóízűen. - Csak a többiek mentek. Én pár napja már nem vagyok jól és nem akartam elmenni közösségbe.
-Ja értem - mosolygok rá.       
-Segítsek valamit? - kérdi udvariasan.
-Nem nem kell köszönöm - mondom mikor csörögni kezdett a telefonom. Bocsánatkérően intek neki majd a szobámba vonulok a holmijaimmal együtt.
-Szia! - szólok bele mosolyogva.
-Na elmentél már? - kérdezte Betty.
-Ahha.
-És mit mondtak otthon?
-Hát anyám a fejéhez vágta, hogy örül, hogy megkönnyítem az életüket azzal, hogy elmegyek onnét.
-Hát mondjuk mást nem várhattunk volna tőle - mondja nyers hangon.
-Ja, de nem is érdekel. A lényeg, hogy itt vagyok ebben a paradicsomban - lépek be a szobámba. Odamegyek az ablakhoz és ahogy kinézek rajta tátva maradt a szám. Budapest egyik legszebb látványa tárul elém. 
-Azta - motyogom ámuldozva. 
-Mi az?
-Olyan gyönyörű a kilátás hallod, hogy az nem igaz.
-Ja oké azt hittem valami gond van -nevet fel.
-Dehogy. Na megyek kipakolok. Szia!
-Szia! - mondja majd bontom a vonalat. Nekiállok szépen kipakolni az ágyra a cuccokat aztán felrakom a falra a posztereket. A szekrény fiókokba teszem a ruhákat cipőket és egyéb dolgokat. Az alsó fiókokba dalszövegek papírok és más dolgok mennek. A gitárom csak az ágyra teszem, mellé pedig a takarót és a párnát. Szépen elpakolok mindent és háromnegyed óra alatt kész vagyok. Boldogan fekszem végig az ágyon és mosolyogva nézek végig a szép kis szobámon.
-----------------------------------------------------------------