Chapter 55

Sziasztok! :) 
Nos úgy döntöttem így hétvége alkalmából, hogy ismét hozok egy kisebb részt. Remélem mindenkinek jól telt a hete. Beköszöntött a március, igaz az idő nem mindenhol olyan amilyen a hónapnak megfelel, de a lényeg, hogy élvezzétek a szép időt és legyetek kint sokat. Én hamarosan egy térdműtéten esek túl porcleválás miatt, szóval nekem nem adatik meg eme csodás lehetőség, hogy kint sétálgassak. De ti tegyétek meg helyettem is! ;) 
Ahogy sok mindenki - beleértve én is - lassan már megtekintheti az ideiglenes felvételi sorrendet az általa megjelölt középiskola/gimnázium honlapján. Ne feledjétek, hogy ez még csak egy ideiglenes sorrend és lehet hogy most az 126.-ak vagytok, de sokan esnek meg ki előletek és nem is biztos hogy az a 125 ember aki előttetek van azt az iskolát jelölte meg az elsőnek. Szóval ne búsuljatok, a legtöbb esetben mindenkit felvesznek oda amit elsőnek jelölt meg. Csak bízzatok magatokban és sikerül. 
Jó olvasást az új részhez és kérlek hagyjatok nyomot magatok után. Új rész hamarosan! 
Puszi : Brigii xx

-Úristen! Tudod Te, hogy mennyire szeretlek? - kérdem Tőle már-már sírva.
-El tudom képzelni - nevet fel majd megcsókolom.

-Tényleg megvetted ezt a házat? - egyszerűen nem tudom elhinni. Ez tényleg hihetetlen.

-Igen szerelmem - nevet fel mosolyogva.

-Olivér te nem vagy normális. Hiszen ez rettentően drága ház lehet és... - mielőtt befejezhetném mondanivalómat nevetve a szavamba vág. 

-Ne törődj semmivel szívem. A lényeg, hogy neked tetszik és most már van egy házunk ahol új életet kezdhetünk a picivel - mosolyodik el halványan. 

-Elmondhatatlanul szeretlek - lábad könnybe a szemem majd megcsókolom. - És mit csináltál volna ha nekem nem tetszik a ház? - Jut eszembe a kérdés.

-Nos..tudod örültem volna ha nem szólalsz meg a csók után - neveti el magát ismét. 

-De bolond vagy Olivér - rázom meg a fejem kacagva és csak most kezdem el felfogni azt, hogy mi is történt ebben az elmúlt fél órában. Van egy házunk ahol új és közös életet kezdhetünk. Ez egyszerűen elképesztő!

-Figyelj csak. Mit szólnál hozzá ha a héten elmegyünk megvenni a bútorokat? - szólal meg miközben lefelé megyünk a lépcsőn.

-Jól hangzik.

Lépéseink visszhangzanak a kissé elhagyatott és üres házban. Hangos mobilcsörgés hasít bele a kellemes csöndbe. Olivér telefonja rezeg a farzsebében amit előszed onnan majd felveszi.

-Igen? Most? De..Jó rendben. Persze. Mindegy, nem érdekes. Rendben. Fél óra és ott vagyunk. Szia! - idegesen kinyomja a telefont majd amint leérünk a lépcsőn szembe fordul velem.

-Be kell mennünk a managmenthez. Nem tudom meddig leszünk ott, de most haza kell mennünk.

-Rendben. De mi történt? Baj van? - fürkészem arcát.

-Nem tudom..nem mondtak semmit. Mindenesetre igyekezzünk jó? - mosolyodik el halványan ám látom rajta, hogy ez csak egy álmosoly és legbelül majd' megemészti az idegesség. Egy néma bólintással válaszolok kérdésére majd kézen fogom s kivezetem az ajtón. 




20 perc múlva már rég otthon vagyunk, a fiúk elmentek és mi Bettyvel azt beszéljük, hogy mégis mi történhetett. 

-Fogalmam sincs hallod - rázza meg a fejét. - De mindenesetre remélem, hogy nincs semmi baj.
-Hát én is - jelentem ki reménykedve. Hiszen most minden olyan jóra fordult és minden annyira tökéletes. Mégis miért kéne elromlania mindennek? Elmosolyodok a mai kis meglepetésen. Egyszerűen még mindig hihetetlen számomra, hogy van egy házunk. 
-Mi ez a mosoly? - szakít félbe Betty.
-Milyen mosoly? - próbálok felvenni egy amolyan "mégis miről beszélsz?" fejet, de ehelyett csak még jobban vigyorogni kezdek.
-Na jó elmondom - nevetek fel örömömben majd bizalmasan mellé csusszanok. - Képzeld. Olivér ma egy meglepetéssel szolgált nekem.
-Miféle meglepetés? - ráncolja a homlokát.
-Hm találgass - csavargatom meg a hajamat mosolyogva.
-Na mond már te - nevet fel miközben hozzám vág egy párnát. 
-Olivér vett egy házat - jelentem ki halkan majd mosolyogva a párnába hajtom a fejem.
-Terhes baratnő mond mit? - nevet fel döbbentében. 
-Igen - pirulok miközben ránézek.
-Azt a mindenit. De milyen ház? Hol? Mikor? Mi? Mesélj már hallod e - kíváncsiskodik.
-Ha tudnád milyen szép. Te jó ég, valami hihetetlen. Épp olyan amit megálmodtam magamnak. Nem túl csicsás, nem túl egyszerű hanem pont jó. Istenem Betty én olyan boldog vagyok mint még soha. És most, hogy hamarosan megszületik a pici. Ahj olyan fantasztikus érzés - áradozok neki.
-Igen el tudom képzelni - mosolyodik el ám hallom, hogy a hangja kissé szomorú.
-Betty mi a baj? 
-Tudod örülök, hogy boldog vagy, mert nekem mindennél fontosabb a Te boldogságod és mindent megadnék, azért, hogy boldognak lássalak. Csak tudod szeretnék végre boldog lenni. És lehet, hogy úgy tűnik, hogy boldog vagyok YaOu mellett, mert ez így is van, de úgy érzem, hogy neki néha fontosabb a családja mint én.
-Ezt mégis, hogy érted? - nézek rá értetlenül.
-Tudod mindig csak az Ő szüleihez megyünk és rengeteget van az öccsével meg a rokonaival. Értem, hogy szereti Őket, mert Én is szeretem a családomat, de számomra YaOu az első. És tudod nem érzem, hogy ez az Ő részéről is így van - von vállat csalódottan. Ezt eddig nem is tudtam.
-Mióta érzed így? - kérdem Tőle.
-Pár hónapja - mosolyodik el majd megtörli a szemeit.
-Betty miért nem szóltál róla? 
-Nem akartalak terhelni vele hisz' olyan boldog voltál. De egyszerűen már nem bírom magamban tartani - sírja el magát majd hozzám bújik.
-Jajj drágám ne sírj kérlek. Ilyen dolgok miatt ne sírj édes - emelem fel a fejét majd megtörlöm az arcát. -Mondtad már ezt neki? 
-Dehogy. Nem akarom megbántani vagy össze veszni vele emiatt - rázza meg a fejét ijedten.
-De figyelj ha szeret akkor ilyen dolog miatt nem fog rád megharagudni, megsértődni vagy bármi egyéb. Csak beszéld ezt meg vele - mosolyodok el halványan.
-Rendben megfogom - húzódik mosolyra a szája. Szorosan karjaim közé zárom majd hirtelen hangos ajtó csapódásokat hallunk. 
-Sziasztok! - halljuk meg elsőként Sziki hangját majd megjelennek a nappaliban. Betty sietősen letörli arcáról a könnyeit majd leül mellém.
-Hé szívem minden rendben? - siet hozzá YaOu ijedten mikor meglátja szomorú arckifejezését.
-Öö persze csak aggódtam, hogy mi történt. Tényleg mi volt? - füllent egyet barátnőm majd elmosolyodik.
-Semmi különös igazából - ül le mellém Olivér majd egy gyors csók után folytatja. - Csak rengeteg munkát kaptunk amit el kell intézni két héten belül. És akkor adják ki az első albumunkat mint kiderült.
-Jajj szegénykéim. Amiben tudunk segítünk - bújok hozzá Olivérhez majd egy puszit nyomok az arcára.
-Nézzétek meg - mondja a többieknek akik felnevetnek a cselekedetemen.
-De most miért? - értetlenül bámulok. - Csak segíteni akarok.
-Te nem segítesz semmiben. Hamarosan szülsz - jelenti ki komoly arccal Olivér.
-Hát jó te mondtad - váltok át durciba aztán elmosolyodok.

Kis beszélgetésünk után leülünk vacsorázni a konyhába. Vacsora közben nevetgéltünk viccelődtünk és minden olyan hangulatú volt mint régen. Nehéz lesz elhagyni ezt a kis lakást ahol annyi minden történt velem és egy új házba költözni, ahol már nem lesznek ott a többiek.
--------------------------------------------------------------------